A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-2. A népvándorláskor fiatal kutatóinak szentesi találkozóján elhangzott előadások. (Szeged, 1991)
Lőrinczy Gábor: A Szegvár-oromdűlői kora-avarkori temető 1. sírja
Legkésőbbi és helyi készítésűnek tarthatók azok a veretek, melyek a nevolinói temető több sírjából is előkerültek. 110 Ezek a veretek díszítés nélküliek és formájuk, arányuk is más az eddig tárgyaltakhoz képest. A halfarkas veret a Kaukázus területén és a Pontus vidékén került elő eddig legnagyobb számban. E verettípus megjelenését, s talán egyik legkorábbi előfordulását a Csufut-Kale-i 34. sír I. Justinianus pénze a 6. század közepére, harmadik negyedére keltezi. 111 Az eddigi adatok alapján az látszik legvalószínűbbnek, hogy a Pontustól terjed el. Míg a közép-ázsiai megjelenését a távolsági kereskedelemmel, addig az északi: baskiriai és a nyugati: kárpát-medencei előfordulásukat inkább népmozgással magyarázhatjuk. E veretek egy olyan anyagi kultúra részét képezik, amelyet összetettsége miatt több elnevezéssel is illettek. Használták rá a martinovkai kultúra, a maszkos veretek köre, tamgás, ill. heraldikus veretek és a pont-vonással díszített veretek elnevezést is. Részletes tipológiai és kronológiai feldolgozása még várat magára. Fettich Nándor már a 30-as években helyesen ismerte fel, hogy a hajdúszoboszlói lelet a martinovkai kultúra köréhez tartozik. 112 Következtetése, hogy a martinovkai kultúra kisugárzása kelet fele óriási volt, nem állta ki az idők próbáját. Egyetérthetünk Kovrig Ilona megállapításával, miszerint e kultúra veretei a préselt díszítményekkel együtt inkább a Pontus északi területein és a Kaukázus előterében kerülnek elő. 113 Hasonló megállapításra jutott Kovalevszkaja V.B. is, aki a maszkos veretek eredetét keresve a Kaukázus területét jelölte meg. 114 Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy a szegvár-oromdűlői 1. sírban megfigyelt temetkezési rítus, a részleges állattemetés a Kárpát-medencén belül a tiszántúli területeken gyakoribb. E rítus keleti párhuzamait és egyben előzményeit a délorosz sztyeppén előkerült 6. századi temetkezésekben fedezhetjük fel. Az időrendi megfelelésen túl az azonos nyúzási gyakorlat is emellett szól. A szegvári női temetkezés mellékletei - pl. korongfibulák, medaillonok, lábbeliveretek stb. - egy részének is itt, a Kaukázus északi előterében, ill. a Pontus vidékén találjuk meg a legjobb analógiáit. A temetési rítus és a régészeti leletanyag jellegzetes, keletről a Kárpát-medencébe bekerült része arra utal, hogy a szegvári 1. sírba eltemetett fiatal nő közösségét az avar vándorlás erről a területről sodorta magával. E közösség, ill. néptöredék kárpát-medencei temetkezéseiben megfigyelhető közös jellemzőket - elfogadva és kiegészítve Csallány Dezső 115 és Somogyi Péter 116 összeállítását - az alábbiakban határozhatjuk meg. 108 Említve Kürti Béla 1983. 174. A véreteket ábrázoló képekért Kürti Bélának tartozom köszönettel. 109 Kovalevszkaja 1972.100. 110 Erdélyi István-Ojtozi Eszter-Gening W.F. 1969 XXX.t.14. 111 Kropotkin V.V. 1958. 214. 112 Fettich Nándor 1937.132. 113 Kovrig Ilona 1957.125. 114 Kovalevszkaja V.B. 1972.106. 115 Csallány Dezső 1934. 116 Somogyi Péter 1987. 141
