A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-2. A népvándorláskor fiatal kutatóinak szentesi találkozóján elhangzott előadások. (Szeged, 1991)

Somogyi Péter: Lábbeli veretek a Délorosz sztyeppről

geccsel összefogott elő- illetve hátlapból áll. Ezért valószínű, hogy a csatok nem közvetlenül a lábbelin, hanem egy 1-1,5 cm széles 1,5-2 mm vastag szíj végén voltak. A lábbelit bokában összeszorító szíjról van egy közvetlen adat is. A sipovói 2. kurgánban feltárt sírban talált bőrmaradványok, a lábbeli szorítószíjának csatkörnyéki részével azonosíthatók. A lelet érdekessége, hogy itt nem a csattal rögzítették a szíjat, hanem úgy, hogy a szíj egyik végét a másik végén található hasítékba dugták. A vékony lemezből kivágott, csatként használhatatlan és nem is használt díszcsat és a szíj bizonytalan rögzítése miatt valószínű, hogy ezt a lábbelit csupán a temetésre és nem mindennapi használatra szánták.

29 Az általam ismert leletegyüttesekben a csatokon kívül alig van más, a szorítószíjhoz tartozó fémveret. Kivételt képez a pokrovszki 36. kurgán 2. sírja (2. tábla 3), ahol az l-l szíjcsathoz l-l szíjvég is tartozik és a blucinai lelet, melyből az l-l csaton és szíjvégen túl 2-2 háromszög alakú díszveret is előkerült a lábfejekről. Ezek a szimmetrikus véretekhez hasonlóan a szorítószíjat díszítették.

30 A garnitúrákból teljesen hiányoznak a hurkos illetve azok feladatát ellátó egyéb veretek, melyek a 6. századi garnitúráknál különálló boka- és talpszíjra utalnak. Ebből az következik, hogy a hunkori lábbeli felerősítése egy csattal, ritkábban szíjvéggel ellátott, igen előkelő kivitel esetén véretekkel is díszített szíjjal történt. Alkalmazása, mint a hurkos veretet nem tartalmazó 6. századi garnitúráknál is, vagy csak a boka körül, vagy a talp alatt is átvezetve, a szíjat a bokánál keresztezve, képzelhető el. A szorítószíj alkalmazásából, az analógiák alapján következik, hogy az 5. századi sztyeppéi lovasnomádok is használhattak puhatalpú, sarok nélküli, bőszárú csizmát. A Kárpát-medencéből ismert hunkori, de nem nomád jellegű temetkezések garnitúrái vagy a sztyeppéi viselet átvételéről tanúskodnak, ami a viseletet a hun mozgalommal az európai népek között elterjedt tárgyak és szokások körébe utalja

31

, vagy a letelepült életmódnak megfelelően, a csatos cipőt adatolják. Noha az 5. századi temetkezések egy része a Délorosz-sztyepprŐl, a 6. századi pontuszi és volgai csoport területéről származik, az azonos jellegű lábbeli, nem feledve a sztyeppéi viselet állandóságát, önmagában kevés ahhoz, hogy a két leletcsoport etnikai viszonyát tisztázhassuk. Ebben a kérdésben csak a két földrajzilag és kronológiailag kétségtelen összefüggő leletcsoport jellemzőinek komplex összehasonlítása után lehetne állást foglalni. Meggyőződésem, hogy az összehasonlító elemzés eredményeként árnyaltabbá válik a szarmata-alán-hun csoportok képviselte iráni világ eltörökösödési folyamata, mely a hunok, majd az onogur törzsek 463 utáni megjelenésével vette kezdetét a térségben. 29 Minajeva T. M. 1929,197, 8. kép; Ugyanerről 1. Bakay Kornél 1978,155-156. 30 Sinicyn I. V. 1936, 81-82, 9-10. ábra; Menghin Wilfried 1987, 374-375, 57. tábla, VIII, 13.h kép, Tihelka Karel 1963,15. ábra. 31 A hun mozgalommal Európában elterjedt szokásokat és tárgytípusokat Joachim Werner foglalta össze. Werner Joachim 1956, 83-85, 90-95. Bóna Istvánnak más a véleménye. Szerinte a 4. század kezdetétől a barbárok vezetői a római és a perzsa uralkodók, előkelők, katonai vezetők arannyal és szíjakkal díszített csizmáit, cipőit utánozták. Ez a viselet az 5. század első felében általánosan elterjedt Közép-Ázsiától az Atlanti-óceánig. Ezért bajosan köthető a hun mozgalomhoz. Bóna István 1979, 308. A két megoldás nem zárja ki egymást, hiszen csak a lábbeli csatok, különösen a nem nomád jellegű temetkezésekben, a lábbeli fajtájáról és szerkezetéről nem adhatnak felvilágosítást. Vö. Werner Joachim 1956, 84. 113