A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-1. (Szeged, 1986)

Természettudomány - Csizmazia György–Gaskó Béla: Beretzk Péter örökletéte

pótolhatatlanná váltak, értékük alaposan megnőtt. Világszerte egyre több olyan madárfajról tudunk, amelyeknek beszerzését napjainkban a törvény szigorán kívül egyedeinek rendkívüli ritkasága is korlátozza. Ezek populációsűrűsége elterjedésük valamennyi pontján (főleg az utóbbi 100—150 évben) annyira lecsökkent, hogy a kihalás kritikus értéke felé közelít. Hazai fajoknál maradva ilyen pl. a rétisas (Haliaëtus albicilla L.), a vándorsólyom (Falco p. peregrinus Tunst.) vagy az uhu (Bubo b. bubo L.), de a neveket sokáig sorolhatnánk. A területen kívüli védettséget élvező állatok és azok preparátumai elvileg egyforma eszmei értéket képviselnek. Következésképp egyaránt természetvédelmi nemzeti kincsünk részei. A preparátumok múzeumi tárolása, archiválása semmiképp sem öncélú dolog. Ahhoz, hogy valamely állatot hatékonyan védeni tudjunk, először azonosítani kell. A zootaxonómia kompjúterprogramos határozási módszere (Papp 1983) egyelőre legföljebb távoli lehetőség. A komputer technikailag elsősorban a konkrét tárgyak identifikálására alkalmas. A gerinces csoportoknál — így a madaraknál is — viszont a mind szigorúbb természetvédelmi előírások a kutatókat a terepen történő „élve határozásra" kényszerítik. Itt rendszerint nagyon rövid idő alatt kell dönteni, ami még a „madarászetika" megtartása mellett is kockázatot jelent. Megnő az egyéni felelősség, és a felmérő tevékenység során a szubjektum döntő fontosságú tényezővé lesz. Nagyon sokat segít, különösen a szakember-utánpótlás nevelésében, ha a determinálások pontosításánál megfelelő összehasonlító gyűjteményre támaszkodhatunk. Hazánkban, sajnos, meglehetősen kevés van ezekből. Vidéken az egyik legteljesebb a Móra Ferenc Múzeum gyűjteménye, amelynek gerincét az örökletét és Beretzk Péter későbbi gyűjtései alkotják. Mikor Beretzk Péter 1935 körül elkezdi a Fehér-tó tudományos igényű vizsgálatát, csupán a déli parton voltak — mintegy 900 holdnyi területen — halastavak. (I—IX-ig tavak) (Beretzk 1935 a, b, 1943,1947,1953 1956,1958). A tóvidék medencéjének északi felében elterülő osszikesen még viszonylag háborítatlanul fészkeltek a „halofiton" madárfajok. (Beretzk 1935 b, 1937, 1938, 1940, 1941, 1950 a, b, c, d,) A halgazdaság 1964-ig kialakította a jelenlegi 16 egységből álló, átlagosan 1—1,5 m mélységű tórendszert. (Trázer—Puskás—Wolleman 1980). A biotop változását törvényszerűen követte a madárfauna fajösszetételének változása. (Csizmazia—Zalányi 1964) Magyarország hajdani — a Fertő tó után következő — második legnagyobb szikes tavának eredeti madárvilágára napjainkban legföljebb a múzeumba került bizonyító erejű példányokból következtethetünk. Az egykori ősszikes élete Beretzk Péter írásaiból tárul elénk. Tudományos naplójegyzeteinek feldolgozását most végezzük és azt csak a jövőben tudjuk a maga teljességében közreadni. Ezért is tekintjük kötelességünknek az örökletét faunajegyzékét leközölni. Egyet kell értenünk azzal, hogy egy gyűjteményből, legyen az mégoly rendszeres felmérés eredménye is, nagyon nehéz ökológiai következtetéseket levonni. (Soós 1958) A természetbúvár rendszerint a ritkábban látható fajok begyűjtésére törekszik. Beretzk Péter irodalmi munkásságát többen feldolgozták. Csongor (1954), Jakab (1980), Marián (1974) és Papp—Réthy (1980). A Beretzk-féle örökletétet 1953-ban Csongor Győző részben nyilvántartásba vette. A leltározás 1960 körül 1953. évi számokkal folytatódott. Pl. Az 53. 1820. leltári számú törpeegér (Micromys m. minutus L.) gyűjtési ideje 1959. VI. 15. A 844 és a 885 közötti 15 tétel (54. 1. 844. — 54. 1. 858.)54-es leltározásra utal. Kövzetlen utána azonban ismét 53. az előtag. (53. 1. 859.) így az a meglepő helyzet állt elő, hogy az 195 l-es örökletétként bejegyzett mada378