A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-1. (Szeged, 1986)

Művészettörténet - Szuromi Pál: Dalol a tenger, dalol a múlt (Erdélyi Mihály művészetéről)

tartalmú, szerkezetesebb elvű figurális megoldásokkal. A szegedi hazatelepedés után azonban többszörösen is átalakul Erdélyi piktúrája. Egyebek között a háttérbe szorulnak a tájképi tematikák, s a figurális munkákon belül is a sokalakos, mozgalmas szerkezetű művek kerülnek előtérbe. És most már a kifejezési eszközök is bizarrabb, szélsőségesebb és egyénibb formát öltenek, mivel a legjellegzetesebb alkotásokon a realista-expresszionista előadás a naiv szemlélettel ötvöződik. Lényegében tehát ezekből a jól elkülöníthető alkotói periódusokból épül össze Erdélyi festői pályafutása. Sajnos, kevés képet ismerünk az 1920-as évek végén és a harmincas évek elején született művek közül. Míg a grafikai kollekció java része többnyire ezt a korszakot dokumentálja, addig a festészeti produktumoknál fordított a helyzet. Ám ilyenformán is valószínű, hogy Erdélyi Mihály munkásságának ebben a periódusában mindenekelőtt a tájképeké és a portréké a vezető szerep. Szelesi Zoltán tanulmányában is azt olvashatjuk: a művész első sikereit a Vezúv tűzhányójáról és a lagunákról készített alkotásaival érte el.

8 Ugyanakkor nem alaptalan dolog közvetlenebb kapcsolatot feltételezni a korabeli rajzok és festmények tematikája között. S az előzőekben már jeleztem: a szóban forgó témák gyakran előfordulnak a rajzi jegyzetekben. De nézzük: miféle jellegzetességeket mutatnak a konkrét műalkotások! Ha a rajzok felől közelítünk a festmények felé, akkor itt egy felszabadultabb, dinamikusabb művésszel találkozunk. Erdélyi képein ugyanis kevesebb nyoma van a részletezőbb, aprólékosabb előadásnak. Jóllehet a romantikusabb, bonyolultabb motívumok tekintetében itt sem tagadja meg önmagát az alkotó, a kifejezés metódusa azonban a nagyvonalúbb formaképzéshez igazodik. Érdemes összehasonlítani a Kikötő Genovában című grafikát a Vitorlások kompozíciójával, s hamar észrevehetjük a különbségeket. A rajzi munka vonalrendszere szinte minden formát megnevez, körbehatárol, a festményen jelentkező vonal- és foltritmus viszont csak a leglényegesebb szerkezeti összefüggéseket rögzíti. Ez a sommás, lényegretörő fogalmazás természetesen elválaszthatatlan Erdélyi művészi törekvéseitől. Többek között attól, hogy már a korai munkákon domináns szerepet kapnak az elevenebb és líraibb színharmóniák. E kolorizmus ellenben nem oldja fel teljességgel a formák egyediségét. Inkább azt látjuk: valamiféle tisztes, érzékeny egyensúlyba kerültek a színbeli, festői effektusok és a szerkezeti, formai elemek. Figyeljük csak meg a Vitorlások és a Velencei részlet című tájkompozíciókat! Habár első látásra ellentét feszül a tengeri téma dinamikusabb, kötetlenebb előadása és a statikusabb, epikusabb részletezettségű olasz házcsoport között, mégis egyazon festői látásmódról tanúskodnak e képek. Ahogyan a rajzoknál is észrevettük: itt is feszesebb, monumentálisabb hatású térkitöltésekkel találkozunk. A vitorlás csoport árbocai valósággal kilépnek a képmezőből, miként a másik alkotáson is az épületegyüttes uralja a felületet. Ennek ellenére Erdélyi sohasem tud igazán erőteljes, monumentális energiájú műveket teremteni. Igaz, egyfelől, merész sűrített képkivágásokkalél, de ezzel párhuzamosan nem tud lemondani az aprólékosabb, életszerűbb motívumokról. Jól érzékelteti ezt a Velencei részlet, ahol jóformán minden ablak és kémény forma helyet kap az alkotás on. Sőt néhány figurát is látunk, mi több : egy feliratos utcatábla is beleépül a képbe. A belső mozgalmasság azonban nem töri meg a festői lendületet és érzékletességét. Különösen a Vitorlásoknál tapasztalhatjuk ezt az egylendületű frisseséget, noha egészében véve az előbbi munka is pasztózus, könnyed előadású. E korai művek mindemellett azt is elárulják: az alkotó nemcsak a színek érzelmi erejére apellál, hanem a körvonalak, a kontúrok racionálisabb szerepére is. 8 Szelesi Z. 1975. 246. 356