A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-1. (Szeged, 1986)

Művészettörténet - Szuromi Pál: Dalol a tenger, dalol a múlt (Erdélyi Mihály művészetéről)

Erdélyi Mihálynak mindenesetre nincs helye egyik tendenciában sem, mint ahogy élete is a rendhagyó pályák közé tartozik. Igaz, ő is gyakran megfordult külföldi országokban, só't hosszabb időt töltött különféle helyeken, ezekben a barangolásokban ellenben nehéz felfedezni valamiféle tudatosabb művészi orientálódást. Szelesi Zoltán tanulmánya is jelez egy sajátos ellentmondást, miszerint az alkotó rövid párizsi tartózkodásához éppenséggel intenzív esztétikai, stiláris hatások kapcsolódnak. A francia művészeti élménynél azonban korábban kezdődik Erdélyi kalandos életútja. Nagyon tömören úgy jellemezhetném ezt a különösséget, hogy míg a legtöbb festő rendszerint lépésről lépésre fedezi fel a nagyvilág értékeit, érdekességeit, addig a szegedi művész azzal kezdi érdemleges emberi pályafutását, hogy a szó szoros értelmében bekalandozza a világot. E tengerész horizont azután csak szükségszerűen szűkül: hiába utazgat később a művész Svájcba vagy Olaszországba. A harmincas évek közepétől ugyanakkor Szegeden él az alkotó — egészen 1972-ben bekövetkezett haláláig. Erdélyi Mihály pályája tehát valamiképpen Szeged és a nagyvilág közé van kifeszítve, s ebben a folyamatban az időrendi előrehaladást egyfajta topográfiai behatárolódás követi. Az életrajzi furcsaságok természetesen nem helyettesíthetik az emberi művészi pálya részleteit, noha a festői látásmód szempontjából feltétlenül tanulságosak. De a konkrétabb életrajzi mozzanatok is támpontokat adnak az alkotó munkásságának megértéséhez, habár ezen a téren még igen sok a fehér folt. Többnyire annyit tudunk Erdélyi pályafutásáról, amennyit Szelesi Zoltán tanulmánya tárgyilagosan és hitelesen megfogalmaz. Érdemes hát innen idéznünk. Tudniillik: „Erdélyi Mihály Szegeden, a paraszti hagyományú Alsóvároson született (1894). Családi körülményei nem tették lehetővé iskoláztatását. Nagy utat — „tengereket, országokat" — kellett bejárnia, hogy Szegedről elindulva és neves festőként ide visszatérve, szülővárosában végleg letelepedhessen. Tizennyolc éves volt, amikor 1912-ben a haditengerészethez került. Úti élményei inspirálták, hogy festéshez fogjon. Rendszeres tanulmányait csak 1920-ban kezdhette el, amikor elnyerte Szeged művészeti ösztöndíját. Ez tette lehetővé, hogy Budapesten a Képzőművészeti Főiskola növendéke lehessen. Festészeti stúdiumait 1923-ig Révész Imre kecskeméti művésztelepén folytatta, majd az ezt követő években a firenzei és a palermói akadémiákon fejezte be tanulmányait. A 12 évi külföldi tartózkodásnak — római, nápolyi és firenzei — tárlatsikereire a koronát az 1936-os Velencei Biennalen való eredményes szereplése tette fel, ahol — Bernáth Aurél, Domanovszky Endre, Szőnyi István és más magyar festőkkel egyidejűleg — három portréját állították ki. Olaszországon kívül megfordult Münchenben, Berlinben és Párizsban... Hosszabban Svájcban működött, ahol Baselben és Zürichben rendezett kiállításokat. 1934-ben tért vissza Szegedre és itt — az elhunyt Nyilasy műtermébe költözve — hosszú vándorlásai után végleg letelepedett." Ami pedig az alkotó szegedi tevékenységét illeti, erről a következőket olvashatjuk Szelesi Zoltán dolgozatában: „Ekkor (1934) egy kis műteremkiállítással mutatkozott be, melyet a Tömörkény-Társaság rendezésében létrehozott 1936-os visszatekintő tárlata követett. Erdélyi azóta Szegeden — több mint három évtizeden át — megszakítás nélkül fejtette ki tevékeny munkásságát, és a helyi tárlatokon rendszeresen részt vett. E hosszú idő során Erdélyi alkotásaiból — 1940-ben történt jelentkezését leszámítva — 1968 szeptemberében hoztak létre másodszor gyűjteményes kiállítást... A két tárlat közötti nagy vákuum jól tükrözi a művész kivételes szerénységét s hivatása iránti felelősségtudatát..."

6 Itt említem még meg, hogy a hatvanas esztendőkben az alkotó néhány műve jelen volt a naiv festők pozsonyi nemzetközi seregszemléjén, 6 Szelesi Z. 1975. 244—248.