A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-1. (Szeged, 1986)

Művészettörténet - †Szelesi Zoltán: Műgyűjtés Szegeden I.

MŰGYŰJTÉS SZEGEDEN I. SZELESI ZOLTÁN (Szeged, Móra Ferenc Múzeum) A műgyűjtemények rendszerint olyasféle, dicséretes igyekezettel jönnek létre, mint ahogyan az irodalomkedveló'k is szép, só't sokszor tekintélyes magánkönyvtárakat alakítanak ki otthonukban. A műgyűjtők általában a környezetük esztétikussá formálására törekszenek. Magasabb szinten pedig egy olyan harmonikus atmoszféra megteremtésén fáradoznak a műtárgyak által, amelyek között élve nemcsak gyönyörködnek az őket körülvevő alkotásokban, de a művek tudatformáló, érzelemgazdagító, ízlésfejlesztő hatása által nemesebbé és szebbé válnak a műtárgyakat szerető emberek hétköznapjai. A műgyűjtőket azonban kétféle veszély is fenyegeti. Egyrészt, amikor egyfajta egoista szemlélet lesz úrrá a műgyűjtőn, és magán kívül mindenki mást ki akar zárni a műélvezés gyönyöréből, ezért kollekcióját hét lakat alatt őrzi. Másrészt, amikor a gyűjtőnél egyre inkább az anyagi megfontolások lépnek előtérbe, és céljaként a tőkebefektetés dominál, semmint a művészet önzetlen, szeretete. A múzeum és műgyűjtés örök és elszakíthatatlan kapcsolatát olyannak tarthatjuk, mint az apró erecskékből hatalmassá növekedett folyamok természettől meghatározott sorsát; vagyis bármily hosszú utat is kell megtenniök, végül mind belefutnak az óceánba. Az egyes gyűjtemények is — önkéntes adományozás vagy állami vásárlás folytán — előbb-utóbb kikerülhetetlenül a múzeumok művészeti anyagának részeivé válnak. Növelve, gazdagítva a közgyűjtemények műtárgyállományát, hogy az így összegyűlt alkotások a legmagasabb szinten tölthessék be igazi hivatásukat, vagyis hogy szépségükben mind többen és többen, azaz a nagy tömegek gyönyörködhessenek. Szegeden az egyre gyakoribbá váló műgyűjtő kiállítások azt tanúsítják, hogy városunkban nincsenek olyan gyűjtők, akik számára ellentétes fogalmat jelent az a nagyon is összetartozó szópár: „múzeum és műgyűjtés". Nálunk aligha lehet találni olyanokat, akik a köz- és magántulajdon ellentétét látják a műgyűjtés és a múzeum vonatkozásában. A műgyűjtők egyéni célkitűzései és a múzeum közművelődési feladatai úgy kerültek egymással szinkronba, hogy sikerült felülemelkedni azon az önző állásponton, hogy az egyes „családi képtárak" alkotásaiban kizárólag csak a tulajdonosok lelhetik örömüket. A tartalmilag társadalmi szintűvé vált — százados múltra visszatekintő — szegedi múzeum és helyi műgyűjtés közös szép eredményeit igyekszünk az alábbiakban nemcsak példaként, de további ösztönzésként vázlatosan bemutatni. 289