A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-1. (Szeged, 1986)

Új- és legújabbkori történet - Halmágyi Pál: A makói hagymaszövetkezet, majd hagyma-részvénytársaság története 1900 és 1918 között

a Hagymarészvénytársaság milyen hatalmas forgalmat bonyolított le, e társaságban elfoglalt részesedéséből viszont képet alkothattunk az egész makói hagymaüzlet nagyságáról. A Strausz, Weiszstb. cégek az alapításkor 167 000 K-t, a Hagymarészvénytársaság pedig 22 000 Koronát fizetett be készpénzben az új közkereseti társaság pénztárába. A megállapodás szerint a haszon 83,5 %-a a Strausz, Weisz stb. cégeké és 11%-a a Hagymarészvénytársaságé, a fennmaradó 5,5% haszon hovafordításáról pedig a vezetó'ség döntött. A veszteségek és kiadások ugyanilyen arányban terhelték a szerződő feleket. Különös figyelemmel intézkedik a szerződés a versenytilalomról. A Strausz, Weisz és társai cég tagjai között korábban felállított versenytilalom ugyanúgy kötelezi a tagokat az új társaságban is, mint eddig, illetve ugyanez vonatkozik az új társaság két tagjára is. Mit jelentett ez a versenytilalom? Két limit árat: egyrészt, hogy a termelőktől nem volt szabad bizonyos ár fölött vásárolni, illetve nem lehetett egy bizonyos ár alatt eladni. Mivel a Strausz, Weisz stb. cégbe tömörült kereskedők a makói piacot döntő mértékben uralták, a hagyma árát leginkább tetszésük szerint határozhatták meg. Hiszen ha egyetlen kereskedő sem vett egy bizonyos ár fölött hagymát, a termelő — kinek ki kellett fizetni a föld haszonbérét, be kellett szerezni az egész téli élelmiszerkészletét és takarmányt s még egyéb sürgős és halaszthatatlan kiadásai voltak — kénytelen volt a hagymáját, ha olcsón is, de eladni. Különösen állt ez a legszegényebbekre, akiknek tartalékaik nem voltak, s az új termést azonnal pénzzé kellett tenniük. Mindezeket már akkor is világosan felismerték néhányan, pl. Farkas József, a város polgármestere, aki 1908-ban a következőket írta a képviselőtestületnek. „A helyi hagymakereskedők ... az árut napi árhullámzásnak teszik ki olyan rohamosan, hogy alig egy-két nap alatt városunkban a hagyma ára métermázsánként 2—4 koronával esik!"

29 Ebben az ördögi körbe próbált beszállni előbb a Hagymaszövetkezet, majd a Hagymarészvénytársaság remélve, hogy valamelyest a reális ár felé tudja közelíteni a városban a felvásárlási árakat. Gazdasági súlyánál fogva azonban erre csak korlátozott lehetőségei voltak. Az eladási oldalon a versenytilalom szintén értelemszerű, a szövetkezett nagykereskedők nem adtak el hagymát meghatározott ár alatt. Jelentős spekulációs tőkéjük mindezt lehetővé tette, akár hosszabb időszakokon át is. A Hagymarészvénytársaság éppen ezért kötött szerződést a kartellbe tömörült nagy zsidó cégekkel, hogy mint társ, ő is részesüljön ezen előnyből. A közkereseti társaságot a két szerződött cég egy-egy igazgatósági tagja együttesen képviselhette ill. vállalhatott írásban a cég nevében kötelezettséget. A kereskedő cégek képviselői, egyrészről Strausz József, Weisz Mózes, Stegmann Izsák, Landesmann Mór és Battka István, másrészről Pollák Sándor és Vertán István voltak. A cégek a társasági szerződést 1910 június 26-án kötötték meg, az iparengedélyt pedig augusztus 3-án kapták meg a tanácstól (D lajstrom 47/1910. sz. alatt). A hagymatermelést és értékesítést most már egyetlen hatalmas monopolszervezet fogta át a városban. E rendkívül pontos, jogászi precizitással megalkotott társaság, az „Unió" azonban nem volt hosszú életű. Nem sikerült a nagy elképzelés : elérni a fegyvernyugvást a makói hagymapiacon. Az alapvető érdekek utat törtek maguknak. A Hagymarészvénytársaság végül is a termelők egyesülete volt, saját termékeik minél jobb eladására, a Strausz, Weisz stb. cég pedig a kereskedők kartellje volt, a minél magasabb kereskedelmi haszon elérésére. A részvénytársaság érdeke a harmadik személyeknek történő eladásoknál találkozott, ám a saját tagjaitól történő vásárlásoknál ellenkezett a kereskedő cégek érdekeivel. Azok nemcsak a legmagasabb áron akartak eladni, de minden igyekezetük azon volt, hogy a lehető legalacsonyabb áron vásároljanak a ter^ 29 MVL: Pm. h. i.: 3312/1914 és 10576/1908 sz. irat 226