A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-1. (Szeged, 1986)

Néprajz - Szűcs Judit: A társadalmi rétegződés és a táplálkozás összefüggése Szentesen

A Kisérben, Sáphalmon a söralját ivók között, azok gyermekei lettek gyengeelméjűek, váltak koldusokká. „Hát az is áteset mán a három k-n!" — mondta Agócsné indokként arra, hogy ki jár rendszeresen a templomba, és arra, aki koldus lett. (Ő anyósának mondta legyintve, amikor az a több kilométeres utat jelentő templombamenetelt szorgalmazta). A három к jelentése: kurva, kofa, koldus. A Kiss Lajos is idézte hasonló kifejezés

35 egy lehetséges mezővárosi életutat jelöl, összegez. Borbás Lajos a koldusnak a közhasználatú jelentéstől eltérő értelmezését adja a szentesi szóhasználatból : „az úrhatnámság és a rangkórság nemcsak a gazdákat, hanem a koldusok (a feleseket és bérlőket így jellemezték) egy részét is teljesen hatalmába kerítette."

36 A paraszti rétegek között a ranglétrán nem is a legalacsonyabban állókat, de a tulajdonostól függő viszonyban lévőket nevezték némi iróniával koldusnak. A vizsgált rétegek közül a kis- és középparasztok nagygazdák táplálkozása hasonló. Nagyobb eltérés az ünnepi étkezésben, az is inkább a mezőgazdasági bérmunkások és a módosabb parasztok, középparasztok, és a nagygazdák között alakult ki. A mezőgazdasági bérmunkások táplálkozása, a nyersanyagok fajtái, a főzés, étkezés körülményei a munka feltételeivel is összefüggött. A kubikosok étkezésének alapját az otthon beszerezhető, könnyen szállítható szalonna, tarhonya, kenyér jelentette; a rövid ideig intenzíven dolgozó cserepeseknek napi ötszöri kalóriadús étkezést kellett biztosítani. A béresekkel és részesekkel együtt dolgozó középparaszt és nagygazda nem főzetett külön, legfeljebb külön fogyasztották el. SZÖVEGMUTATVÁNYOK A koszt „Külön kosztot mi nem csináltunk magunknak sohase. Csak mi este sohase ettünk az emberekkel. Máskor mindig... Mikor a gyerekek kicsik vótak, nem szerettem, hogy oda nyúkájjanak az embërëkhën,... Ők ettek az egyiken, mi mëg a másikon (ti. az asztalon). " •— „Kin vótam én a tanyán, de a másikon. Kocsival hosztam el az ennivalót. Úgy vót még aratáskor is. Amot fősztem, Fábiányba (ti. Fábiánsebestyénben), ahun laktunk így nyáron. Oszt akkor vót fédères kocsink. Az nemnagyon ráz. Nagy edénybe tettem, hosztam. Mëk kantába, mikor, hogy." (Tárkány Szűcs Imréné) A nagycsaládban „Kocsival vittem az ennivalót az embereknek. Én vótam a legöregebb (ti. a nagycsaládban az unokák közül), nem vót fijú, nekem kellet vinni. Mëktanultam fogatot hajtani. Kirájság (ti. Nagykirályság, határrész Szentesen) messzire vót Kajántú (Kaján, szintén határrész). Vinni kellett az aratóknak, kapásoknak az ennivalót... Vót ëgy kedves sárga lovam, észt fokták bë. Körülkasos parasztkocsi vót. Szerettek is mindig az emberek. Mindig pontosan kivittem, amit kellett, amit vittem, mindig mëgëttik. Kantával, fazíkkal, ha távolab vittík. Oszt ot kiszettík, úgy ettík." (Ibolya Károlyné Kulcsár Klára). Az egykezes „Zsugorijak vótak ezëk a parasztok. Húsz éves vótam, mikor észtet hallottam. Hoty hífták az embert, nem tudom. Vót neki vagy nyócvan hold főggye. De nem mert enni az öreg, mer tönkre megy, nem tud fődet venni. Vót neki ëty fija. Mán harminc éves vót. — Hogy nősüjjek mëg? Nem ismerek én senkit. — Majd én megmondom, hogy kit vëgyé el! — mondta az annya. Vót annak is ötven hold főggye, annak a lánynak, akit kinézet neki. Megvót a lakodalom. De nagyon ëccëru, csak a cseleccség vót. Fősztek égy nagy csomó tarhonyát, főszték a bográcsba... 85 Kiss Lajos 1981. II. 350., 437. 38 Bordás Lajos 1972. 107. 176