A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-1. (Szeged, 1986)

Néprajz - Szűcs Judit: A társadalmi rétegződés és a táplálkozás összefüggése Szentesen

Kenyeret többségük nem süthetett, mert kemencéjük nem volt, pékhez, kenyérsütögetőhöz jártak kenyérért.

27 Disznót nem, vagy a család ellátásához keveset hizlaltak, ezért henteshez jártak zsírért. Tehenet nem tudtak tartani, a csarnokból hoztak fölözött tejet (Szopka Mihályné). A család élelmezése nincs egy szinten; az anyagi javak megtermelésében nem együtt, nem családi munkamegosztás keretében vesznek részt, mint a paraszti gazdálkodásban. Ez tükröződik az élelem elosztásában is (legalábbis a családok egy részében). A kubikos családfők egy része jogosnak tartotta, hogy az élelem nagyobb, táplálóbb része neki jusson. Legkirívóbb megoldási módja ennek, ha a családfő elutazásakor az otthon maradt füstölt húsokat elzárta felesége és gyerekei elől (Szopkáné). A falatuska és a gubakenyér A búzakenyér a kubikosok között is a legnagyobb mennyiségben fogyasztott ételek közé tartozott. Egy-egy kubikos 4—5 kilót, de előfordult, hogy 10 kilót is megevett hetente. Nyáron igyekeztek hazajönni aratásra, cséplésre, részesként megszerezni az évi kenyérnekvalót. Ők maguk vittek is kenyeret, de a munkahelyükön is vásároltak, ha távolabb, hosszabb ideig dolgoztak (vö. a szövegmutatvánnyal). Kenyeret minden étkezésnél ettek. Sőt főtt étel alapanyaga között is előfordulhatott; a fordított tarhonyába kenyeret morzsáztak,

28 előfordult, hogy bundáskenyeret készítettek. A Kiskunságban megtalált falatuskához hasonló ételt

29 Török János mondott el: „Zsírba beleaprítottak száraz kenyeret, ászt jól átsütötték, oszt tettek rá túrót. Egy nagyon kicsit fëlengették vízzel is. Gubakenyér vót ez." Nem leves volt ez a kenyér alapanyagú változat, mint a falatuska. ízesítőként belekerült a túró is. A kenyérből készített meleg étel, és alapanyag hiányában a szentesi paraszti világban is meglehetett, hiszen kenyér, liszt mindig volt. A cserepesek Szentesen öt téglagyár volt a tárgyalt időszakban. A sokgyerekes szegényparasztok nemcsak részesnek mentek, cselédeskedtek, bérmunkát, kubikmunkát vállaltak, hanem cserepesnek szerződtek. Ez utóbbit jellegzetes szentesi bérmunkának tartja Bese Lajos. A vele történt beszélgetés alapján mutatjuk be a cserepesek táplálkozását. A cserepesek munkája, a hódfarkú cserép készítése, (amelyet legmesszebb Debrecenig szállítottak) április 5-től szeptember 8-ig tartott, idényjellegű volt. A munka, a táplálkozás rendje a harmincas-negyvenes években a következőképpen alakult: a szerződéseket télen kötötték, az asztalgazda —, aki közvetlenül foglalkoztatta a munkásokat és ellátásukról gondoskodott — a szerződéskötés után a felvett előlegből megszervezte az élelmezést. Bese Lajos apja asztalgazda volt, az ellátást közvetlenül a felesége intézte. A cserepesek a munka idejére kiköltöztek a gyárba, a gyár közelébe. Munkájuk nehéz volt,

30 besötétedéskor fejezték be, hajnalban (nyáron!) már mécsnél kezdtek dolgozni, hogy ezzel az idénymunkával minél többet keressenek. 27 Szűcs Judit 1977. II. rész 4. 28 Füsti Molnár Bálint 1966. 49. 29 Tálasi István 1977.232. Falatuska: „amikor is a bográcsba zsírra, szalonnatöpörtyűre kenyérfalatokat raktak, megpirították, sózták, paprikázták, majd felöntötték." A levesek sorában szerepel. 30 Kiss Lajos 1981. 232—233. A téglaverőknél említi a cserépverőket, leírja nehéz munkájukat. 174