A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-1. (Szeged, 1986)

Néprajz - Szilágyi Miklós: A Mindszent-algyői uradalom halászati szerződései (1832–1861)

zásában a parti földterület védelménél többet, valamiféle elméleti határvonalat gyanítsunk. Néhány szerződésben utalnak arra, hogy a nagyvállalkozó bérlőnek el kellett tűrnie egy másik bérlő halászatát, ez a halászati jog azonban soha sincs területileg elkülönítve. Az ányásiak—bizonyosan a dohánykertész-telep lakói

28

— korábbi „szerződésük szerint" halászhattak az új bérlemény tárgyát képező Nagy-Tiszában (10., 14., 15., sz.). Ez a joguk a kisvizekre vonatkozó bérleti szerződésbe beleértett, tételesen azonban meg nem fogalmazott (11., 12. sz.) kiegészítése lehetett a kisszerszámos halászatuknak. Ugyanúgy, ahogy a Kis-Tisza bérlője is halászhatott egy nagyhálóval az algyői Nagy-Tiszán (9. sz.), amit a folyószakasz nagybérlőjének tudomásul kellett vennie (5. sz.). Ha egyszerre több bérlő is halászhatott egy vízterületen, a közös használat napi gyakorlata lényegesen aligha különbözött attól, ahogyan az egy „főbérlőnek" alárendelt halászcsapatok a közös használatot megoldották. A 19. század végi néprajzi leírások és emlékezések a halászcsapatok munkaszervezési önállóságát és a halászat rendjének szokásjogi szabályozását hangsúlyozzák, sohasem hivatkoznak azonban a halászcsapatok működési területének határaira.

29 Inkább azt részletezik, hogy egyazon tanyában hogyan halászott több halászcsapat, betartván egy sor íratlan szabályt (a foglalás eseti hatályát, az előbb érkező csapat elsőbbségi jogát stb.) Úgy tűnik ezekből a leírásokból, mintha a halászok nem tudták volna : a maguk között kötelező érvényű szokásjogi egyezségek mögött milyen tulajdonjogi feltételek húzódnak meg. Ilyen „tájékozatlanságot" indokolatlan lenne feltételeznünk. Ha a szerződésekben rögzítették, a halászok természetesen tudomásul vették, s be is tartották a határokra való ügyelés kötelezettségét. A szokásjog csak az esetben érvényesült, ha több halásznak (halászcsapatnak) ugyanarra a vízterületre volt szerzett joga. E szokásjog korlátozott érvényét azonban a korai néprajzi leírások, s olykor a halászoktól származó laikus ismertetések is, homályban hagyták. 30 Eddig a bérelt víz közös használatának szokásjogi szabályaira következtettünk, s többször utaltunk a nagyhálók és a kisszerszámok egymást kiegészítő használatára. Ez pedig inkább termeléstechnikai és üzemszervezési, mintsem jogi kérdés. Amióta a halászati törvényben (az 1888. évi XIX. te.) megfogalmazott elvek szerint adták bérbe a Szeged környéki Tisza-szakaszon a halászó vizeket, a törvény betűje szerint megtiltották ugyan a bérlemény albérletekre szabdalását, azt azonban hangsúlyozták, hogy a kishalászoknak adott jog nem tekinthető albérletnek.

31 Ennek a jogi megítélésnek következményeképpen a közelmúltig jellemző maradt— s nemcsak az itt idézett szerződések körvonalazta területen 32 — a kisszerszámok és a nagyhálók egymást kiegészítő használata, ezzel együtt a „kishalászat" és a „nagyhalászat" üzemszervezeti elkülönülése. Szerződéseink a közelmúltban megfigyelhetőhöz hasonlóan különböztetik meg a kishalászatot és a nagyhalászatot, de — az üzemszervezési elvek konzervativizmusa mellett — lényeges változásokra is következtethetünk. Főképp a jellemző eszközök felsorolása és az egymáshoz viszonyított produktivitásuknak a részletezett bérleti díjtételekből kitetsző kortársi megítélése tartalmaz figyelemre méltó elemeket. A tiszai nagyhálóról nincs részletesebb információnk. Olyan asszimmetrikus felépítésű kerítőháló lehetett, amilyennek a tavi hálótól megkülönböztetett folyami 28 V.o.: Takács Lajos, 1964. 29 L. erről Herman Ottó, 1887. 80 Danicska József tanulságos adatokat közöl a halászcsapatok közötti szokásjogi egyezségekről (Néprajzi Múzeum EA 4289) 31 V. ö.: Szilágyi Miklós, 1971. 277. 32 L. pl. Ecsedi István, 1934. passim 149