Juhász Antal: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1982/83-2. A szegedi táj tanyái. (Szeged, 1989)
kisberlők megtelepedésének nehézségeit, a gyökérverés mögött meghúzódó emberi erőfeszítéseket. A szél fútta homokdombokat ki-ki a maga eszközellátottsága, anyagi lehetőségei szerint egyengette el. Volt, aki talicskán hordta el a földet a mélyedésekbe. Aki igával rendelkezett, leszerelte a kocsi lőcseit, oldalát, saroglyáit és rakoncás kocsin, — Alsótanyán úgy mondják : bakiíyon szállította a földet. Mások hátra billenthető, kordé-szerű bakityot használtak erre, megint mások a buckák elegyengetésére a Duna—Tisza köze déli részén speciálissá vált eszközt : högyhúzót vagy parthúzót alkalmaztak. 248 A felsővárosi pusztán, a szegedieken kívül, századunkban is számos kisteleki, majsai, kömpöci, jászszentlászlai, pálmonostorai ember fogott bérföldet. A visszaemlékezések aláhúzzák az 1910. évi kimutatás pontosságát: Csengelén nem volt ritka a 20—30 holdas haszonbérlet. Úgy látszik, a csengelei járásföldekre nagyobb arányú a szegedi határon kívüliek beáramlása, mint az alsóvárosi közlegelőkre, és ebből eredően élénk a bérföldek adásvételi forgalma, átruházása. Bagi Antal (sz. 1885) apja 1910-ben 20 lánc tömörkényi örökföldjét cserélte fel 30 hold csengelei bérfölddel. Tanulságos Túri Istvánnak (sz. 1886) és elődeinek Csengelére kerülése : nagyapja Szegváron született és Mindszenten volt halász meg vízimolnár. Egy halasi zsidó birtokos csábította el Harka pusztára (Halas határába) kertésznek. Ott annyira megerősödött (4 ökröt, nagyjószágokat tartott), hogy ugyancsak halasi földön, Tajón 85 hold haszonbérletére vállalkozott. Onnan került 1893-ban Csengelére, ahol Csillag József szegedi ügyvéd 107 holdas bérföldjét vette át. Az ügyvéd — több csengelei nagybérlőhöz hasonlóan — dohánykertészt alkalmazott. A dohánytermesztést Túriék 5 kat. holdon kb. a századfordulóig folytatták. Az 1920-as évek első felében a szegedi kisberlők aránytalanul magas terheket vállaltak magukra, amiben része volt a gazdasági konjunktúra ösztönző hatásának is. 1924—25-ben járt le a századforduló éveiben kiosztott többezer hold városi bérföld haszonbérleti ideje. Ezeket a földeket a város nem árverezte újból, de új haszonbérüket egyoldalúan, a maga érdeke szerint állapította meg, amit a tanyát építő, költséges befektetéseket eszközlő bérlők túlnyomó többsége kénytelen-kelletlen elfogadott, hogy ne tegye ki magát az árverési licitálásnak. A huszonöt éve megtelepedett tanyásbérló'k úgy ragaszkodtak bérföldjükhöz, mintha sajátjuk lett volna. Ez természetesnek fogható föl, hiszen a városi bérföldön épült tanya nyújtott otthont családjuknak, a bérföld termése, az ott nevelt jószágállomány biztosította részben vagy egészen megélhetésüket, s amikor eleget tettek haszonbérfizetési kötelezettségüknek, a város nem háborgatta őket. A konjunktúra elmúltával és az 1924. évi pénzügyi stabilizáció, majd a pengő bevezetése (1927. január 1.) után kiderült, hogy a húszas években kiosztott, illetve meghosszabbított városi haszonbérletek árendája, a földek tényleges hozadékát figyelembe véve, tarthatatlanul magas. A város 1926-ban és 1929-ben egy szakértő bizottság helyszíni szemle alapján előterjesztett javaslatára hozzájárult némi bérleszállításhoz, így 1929-ben öt esztendőre, általában 10%-kal csökkentette a haszonbért, de a bérrevízió a földbérlők körében nem keltett megnyugvást. Az árverési licitálás és a városi tanács által egyoldalúan megállapított haszonbérek miatt ugyanis aránytalanságok voltak a földek minősége és a bérösszegek között. A földmívelésügyi minisztérium szakértője részt vett néhány árverésen és megállapította, hogy már a kikiáltási árat túl magasra szabta a város. 249 248 A homoki talajegyengetés és teherhordás eszközeiről 1. NAGY DEZSŐ: A hegyhúzó. MFMÉ 1956. 91—101., JUHÁSZ ANTAL: A bakity. MFMÉ 1968. 99—108. 249 KERÉK MIHÁLY 1930. 6—7. 92