Juhász Antal: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1982/83-2. A szegedi táj tanyái. (Szeged, 1989)
feketeföldet egyenlően osztották el. Az öreg tanyát öröklő Újvári Illés (1836—1904) még gyakran bejárt a testvére tulajdonába került városi házba, de maga már élete hajlatáig a tanyán élt és úgyszólván csak meghalni „ment haza". Tizenkét gyermeke született, akik kisgyermekként, főleg télen gyakran időztek a városi házban, de iskolába már a tanyán jártak. Kapcsolataik egyre inkább lazultak a városi rokonsággal. Az öreg tanyát jussoló Újvári Lajos (1897—1977) az 1930-as évek végén már SzegedFelsőközponton vásárolt házat. A Bózsó és az Újvári család példázza azt a 19. század második felében egyre gyakoribb jelenséget, hogy a városi házzal szoros egységbe szerveződött kisgazda és volt nagygazda tanyák lakói városi házukat elvesztik, s ily módon állandó tanyalakók lesznek. Ezzel megszűnik a tanya tartozéktelepülés jellege, és az ilyen tanyák — ERDEI FERENC máig elfogadott, találó kifejezésével — „farmtanyá"-vá válnak. A 19. század végére a két szegedi szállásövezetben létesült tanyák jelentős része — a kisebb birtoktesteken megülő kisgazda tanyák nagy hányada — farmnak mondható. A farmtanyák elterjedésének, arányának pontosabb megállapítása még további forráselemzést, anyaggyűjtést igényel. A fölosztott közlegelőn tanyát építő bérlők belterületi (városi-falusi) házzal elenyésző számban rendelkeztek, csak kevés ilyen úri birtokos, kereskedő volt köztük, akik azonban tanyáikra sosem költöztek ki, hanem cselédeket alkalmaztak, vagy alhaszonbérbe adták a bérföldet. A városi bérföldön való megtelepedés az esetek többségében másodlagos településszóródást, vagyis korábbi tanyáról újabb tanyaföldre, illetve új építésű tanyára telepedést jelentett, így a bérlőtanyák eleve mint farmtanyák létesültek. Ha a bérlőnek valamelyik Szeged környéki községben (Kisteleken, Dorozsmán vagy Majsán) volt a lakóhelye, rövid időn belül fölépített tanyája — miután odaköltözött — ugyancsak farm- vagy szórvány tanya lett, mivel a gazdasági üzemhely és az állandó lakóhely egybeesett. h) A tanyarendszer kiteljesedése. 20. századi földbérletek A 20. század első fele a magyar tanyarendszer kiteljesedésének időszaka. Ez a kiteljesedés egyrészt a korábban tanyásodott határrészek sűrűsödése, másrészt új területeknek tanyákkal való megülése útján ment végbe. 233 így történt ez Szegeden is, azzal a nem elhanyagolható eltéréssel, hogy itt a tanyai településforma kiteljesedése az alföldi átlagnál magasabb szintről indult. Szegeden a szállásövezet belső részein (Domaszék, Feketeszél, Nagyszéksós, Szatymaz) már a 19. század második harmadában néhol oly mértékben fölaprózódtak a telkek, hogy 3-4 holdas földekre is épültek tanyák. Századunkban az övezet külső határrészein is (Csórva, Királyhalom, Balástya, Felső-Gajgonya) — ahol a 18—19. században általában nagyobb birtoktestek voltak — hasonlóan aprózódtak a földek, s épp ez volt az egyik indítéka annak, hogy az örökföldekről számosan a bérföldre áramlottak. Az örökföldek aprózódásával egyidejűleg a vagyonos családból való fiatalok összeházasodása révén ellentétes tendencia is hatott: így maradhatott fenn mind Alsótanyán, mind Felsőtanyán számos, nemzedékeken át tekintélyes gazdabirtok (Alsótanyán többek között a Dobó-, Mása-, Malatinszky-, ördög-, Papp-, Tanács-, Volford-, Felsőtanyán a Bárkányi-, Imre-, Kordás-, Lippai-, Szél-, Veszelka-, Vetró-családban). 233 Vö.: RÁcz ISTVÁN 1980. 133. 82
