Juhász Antal: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1982/83-2. A szegedi táj tanyái. (Szeged, 1989)
még régi házszámot kapott — kb. 1870-re, illetőleg a 70-es évekre tehető. így a jegyzékből kiolvasható a városi bérföldeken kibontakozó tanyafejlődés. A külterületi lakóházak számát úgy kapjuk meg, ha a házszámok összegéből kivonjuk a malmok és az iskolák számát (119), tehát Szeged határában 1887-ben — az engedély nélkül épült, számozatlan 16 földkunyhót (putrit) nem számítva — 5624 lakóház volt. Ebből közelítő pontossággal kikövetkeztethető a külterületi népesség száma. Az 1850. és az 1870. népszámlálás idején volt átlagos szegedi családlétszám (5, ill. 6 fő) középarányát figyelembe véve 1887-ben a város külterületén közel 31 ezer ember élhetett. Számításunk csaknem egybevág az egykorú helyi lap közleményével: „...a legutóbbi népszámlálás szerint (1890) a város belterülete lakóinak száma 54 000-et, a külterületieké pedig 30 000-et tett ki." 231 A század végére a százezres nagyságrendűvé fejlődött Szeged város külterületi népessége meghaladta a 38 ezer főt. Fél évszázad alatt a külterületen lakók száma 280%-kal nőtt, és ezen az időszakon belül 1870-ig, kiváltképp az 50-es években volt nagy arányú a gyarapodás. E fél évszázad során a szegedi tanyák jellegében is módosulások történtek. Utaltunk rá, hogy a mezőgazdasági termelés időszakában sok család már a 19. század elején tanyáján élt, amit az 1828. évi összeírás is bizonyít: „— a szegediek leginkább a kaszálóikon laknak..." 232 . A városi ház és a tanya közötti kétlakiságnak és e kettősség megszűnésének a fokozatait több, 1960-as években gyűjtött visszaemlékezés segít dokumentálni. A domaszéki Bózsó Mihály (sz. 1896) nagyapjának 60 hold örökföldje volt: „Az öregök benn laktak a városon, Szivárvány ucca 18 szám alatt. Kigyütt az öreg szétnézni, mögnézni a családokat (fiait). Ha az öreg nem gyütt ki a tanyára, akkor az embörök mindön szombaton bemöntek tisztáért. Az asszonyok benn voltak az öregökkel az alsóvárosi háznál." (MFM—NA 839—82) A nagyapa halála után a városi házat az örökösök eladták és adatközlőnk apja, B. Imre (1850—1939) már a tanyán élt öreg napjaiban. A zákányi Vass Ignácz (sz. 1878) apja elbeszélése nyomán mondotta: „Nyáron kinn voltak a tanyán, télön a városban. A legény volt az állatokkal a tanyán. — Mikor mögvolt a házasság, a fiatalembör kimönt a tanyára, az újasszony az ura szüleivel a varoson maradt. Egy évig. Akkor találkoztak, ha az embör hazamönt." (Saját gyűjtés, 1967). Újvári Ferencnek az 1860-as években Felsőtanya Gajgonya határrészén, a Szirtos dűlőben volt 80 lánc (magyar hold) földje, tanyája, 20 lánc feketeföldje és Felsővároson, Vásárhelyi sugárút 55. szám alatt háza. Az idős gazda élt feleségével a városi házban, nős fiai pedig családjukkal a tanyán laktak. A vagyon szétosztása előtt négy házaspár élt egy családközösségben. Az életrend úgy alakult, hogy a gazda felesége (sz. Zákány Rozália) állandóan benn élt a városi házban. Ott tartózkodtak a várandós vagy kisgyermekes fiatalasszonyok is, otthon szültek, az öreg gazda viszont márciustól novemberig gyakorta kijárt a tanyára. A gazdaságot a legidősebb testvér, Újvári Mátyás irányította. Minden hetipiacos napon kora hajnalban indult a kocsi „haza" a tanyáról. Rendesen az a házasember hajtott, akinek a felesége benn volt a városon. Csütörtökön, illetve a hét végét követően hétfőn hajnalban kocsizott vissza a tanyára. A gazda halála után, 1871-ben került sor a vagyon szétosztására hat testvér, illetőleg a leszármazottak között. Az „osztály" úgy történt, hogy a legfiatalabb fiútestvér, aki az öreg tanyában maradt, egy lánytestvér és az a fiú, akinek a városi ház jutott, 12 lánc földet kapott, a többi három testvér pedig 16-16 láncot. A búzatermő 231 DR. TÓTH PÁL: Látogatáson Kossuth Lajosnál. SZH 1893. 8. 20. 5. p. 232 CsML, Az 1828. évi orsz. összeírás szegedi biz. ir. 1827—1834: 24. 80
