Juhász Antal: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1982/83-2. A szegedi táj tanyái. (Szeged, 1989)

A szállás (szállási ház) és a tanya kifejezés egy ideig egymás mellett él, s előfordul, hogy ugyanabban az iratban egyszer egyik, másszor a másik szerepel (1. az alkapitány részére készített hivatali utasításokat, 1832-ból). Az 1830-as években a szállásföldeken és a szőlőhegyekben készült épületek megnevezésére a tanya szóhasználat válik általánossá. SZÜTS MIHÁLY a szállás és a tanya terminust a 20. század elején így különböztette meg: „A régi szegedi ember a külsőségen bírt birtokát szállásnak nevezte, a tanya a szálláson emelt épületek összege volt."

120 Valószínű, hogy a szeged-felsővárosi születésű szerző (1846—1923) megállapítását a múlt század második felében élt idős emberek emlékeiből szűrte le. A visszaemlékezések alapján ez lehetett a leggyakoribb szóhasználat, de — mint ismertettük — a határbeli magánbirtokot említették tanyaföldnek, az ott készült lakóépületet szállási háznak is, tehát a megnevezés gyakorlata összetettebb volt, mint azt Szüts Mihály érzékelteti. Az újabb szakirodalomban fölbukkan az a megkülönböztetés, hogy a szállást állattartó szerepű határbeli építménynek, a tanyát földművelők hajlékának kell tekintenünk. RÁcz ISTVÁN összegező tanulmányában így fogalmaz: „A település belső udvaraiból, vagy ólas kertjeiből a gazdálkodás központját kihelyezték a határba... ezt a területet a rajta levő építményekkel együtt nevezték szállásnak, míg az állattenyésztés jellege dominált, majd a földművelés térhódításával tanyának.

121 A 18—19. századi szegedi gazdálkodási rendszer és az egykorú szóhasználat összevetése nem igazolja ezt az elhatárolást. A 18. század közepe tájától nyomon kísérhetjük Szeged szállásföld-övezetében a szántás-vetés térhódításának jeleit, és a következőkben majd bemutatjuk, hogyan bontakozott ki ugyanott a homoki szőlőtelepítés. Sajnos, a szállásövezet fölszántott földjeiről nincs egykorú kimutatásunk, viszont a szólok kiterjedését és szaporulatát 1785-tól ismerjük. Azt is tudjuk, hogy az 1780-as években a nagyobb szállásföldeken épült gazdasági telepeken voltak kinn élő cselédek, más szállásföldeken hosszabbrövidebb ideig maguk a birtokosok tartózkodtak. Utóbbira példa az 1811-ben elhunyt Berta Simon kisparaszt, de már Széli Ferenc 1784. évi végrendeletében azt olvashatjuk: „Egyik Telekemnek felit a mellyen lakunk (...) el attam..." (CsML, Szeged, v. tan. ir. Végrend. 1. d. 245/1784). Az említett szállásföldeken voltak szántóföldi műveléshez használt eszközök (eke, eketaliga, borona), melyek a hosszú kinntartózkodással egybehangzóan igazolják, hogy ott számottevő mezei gazdálkodás folyt. A szállásföldi telepek megnevezése a 18. század végén és a 19. század elején mégsem tanya, hanem „szállási ház". Némelykor az épület megnevezését elhagyták, csak tagolódása, vagy tárgyi felszereltsége szerepel az inventáriumban. A fentiek mérlegeléséhez figyelembe kell vennünk, hogy Szeged övezetes határbeosztása — alapvető egyezések mellett — különbözött a legtöbb nagyhatárú alföldi mezővárostól. Itt volt külön szántóföldi övezet, méghozzá a városhoz közeli feketeföldeken, és ezeken tanyák nem keletkeztek. Szegeden a 18. század első felében főleg állattartó szállási üzemekből szervesen fejlődtek tovább azok a 19. századi tanyai gazdaságok, ahol az állattenyésztés, a földművelés és a szőlőtermesztés komplex egységbe szerveződött. Ez az átalakulási folyamat egy-egy gazdaságban is több éves, az egész szállásföldi övezetben több évtizedes folyamat, amit mai ismereteink szerint nem tudunk a szállás — tanya terminusváltáshoz kötni. Az 1830-as években, amikor a szállásföldi telepek tanya megnevezése általánossá válik, a szállásövezet túlnyomóan nagyobbik hányadát még kaszálóul 120 SZŰTS MIHÁLY 1914. 63. 121 RÁcz ISTVÁN 1980. 115. 46