Juhász Antal: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1982/83-2. A szegedi táj tanyái. (Szeged, 1989)

konyha—kamrát és istállót magába foglaló háza, melyben a kiküldött mindössze 2 karospadot és 2 fogast talált. A szoba — konyha — kamra, szín beosztású szállási házban viszont számos bútor, konyhaeszköz, berendezési tárgy került jegyzékbe, amelyek bizonyossá teszik, hogy Berta Simon feleségével ott lakott. (Az inventáriumot 1. az Adattárban.) Föltűnő', hogy a szállási ház mellett volt még egy „másik különös ház, melyben semmi egyébb nintsen egy fenyő asztalnál és egy konyha." (?) A tulajdonosnak 30 elló's juha és 18 „tokjuha" (toklyó) volt, ami más forrásokkal egybehangzón aláhúzza az egykorú szállási juhtenyésztés jelentőségét. Bár eddig kevés szállásleltár áll rendelkezésünkre, megállapítható, hogy a jegyzékbe vett munkaeszközök és a tárolás eszközei a szállásföldek bizonyos darabjainak míveléséről tanúskodnak. A szállási jószágtartás súlya és szerepe azonban tárgyalt korunkban — kivált a nagy gazdaságokban — jóval nagyobb. A 18. század végén és 19. század elején a szállási épületeket a hozzájuk hasonló városi épületeknél lényegesen alacsonyabbra értékelték. 1799-ben a Város belsőkereseti majorjában épült, szoba — konyha — szoba — kamra — istálló kiosztású, vályog és vertfalú, gyékénytetős házat 100 Ft-ra, egy négy osztatú felsővárosi parasztházat viszont 1795-ben 300 Ft-ra becsültek.

106 Csávojszky János említett zákányi majorját 1819-ben mindösszesen 955 Ft-ra taksálták, ugyanakkor egy jó állagú, 4—5 osztatú városi ház 2—3000 Ft-ot ért. Hasonló értékkülönbözetet tapasztalt a kutatás Gyomán, Szentesen és Debrecenben is.

107 Terminológiai kérdések és településnéprajzi összefüggéseik A szegedi tanyakialakulás elemzése során elértünk arra a pontra, amikor vizsgálataink áttekintése és a továbbhaladás érdekében szükségessé válik a terminológia tisztázása. Arra figyelünk, hogyan nevezik forrásaink azokat a határbeli földeket, amelyeken a 18. században tartozék telephelyek keletkeztek, és e telephelyeken milyen épületeket készítettek. Gondot okoz, hogy egykorú forrásaink szóhasználata nem egységes, nem következetes. Ugyanarra a földterületre több kifejezést használtak, olykor még egyetlen följegyzésben is. A megnevezés pedig nem pusztán termimológiai kérdés, hiszen kézenfekvő, hogy ha például földterületre utal, akkor a föld használatára, művelési ágára következtethetünk belőle. Ez teszi fontossá az egykorú terminológia vizsgálatát — nem utolsósorban a mai szakkifejezésekkel és köznyelvi szóhasználattal való összevetését. A 18. század első feléből való tanácsi jegyzőkönyvekben és a század közepétől fennmaradt testamentumokban gyakoribb az egyéni birtoklású kaszáló telek megnevezése.

108 1725: „certi Prati, vulgo Bodó Teleké dicti." (Inczefi G. 1960. 16.) 1729 : „.. .quod certam Terram, seu Foenile vulgo Telek nominatum..." (= „minthogy bizonyos földet, általában teleknek nevezett kaszálót..." CsML Szeged, Prot, pol. 1724—1730. 530.) 1733: „Kara Telekje nevű kaszálló földet..." (Inczefi G. 1960. 43.) 1747: „Vagyon két Telek Földem, edgyik Mórában, az mások pediglen Dékány fájában..." (Farkas János végrendelete, CsML, Szeged, Végrend. 1. d.) 106 A város majorjának becsűje: Uo. 152. d. 89/1820., Gavallér Volfgang felsővárosi paraszt hagyatéki leltára: Uo. 55. d. 710/1795. 107 SZILÁGYI MIKLÓS: Mezővárosi társadalom és műveltség. In. : Gyomai tanulmányok. Szerk. : Szabó Ferenc. Gyoma, 1977. 596—598., RÁcz ISTVÁN 1980. 131—132., Uő.: 1982. 23—24. 108 Vö. RÁKOS ISTVÁN 1983. 110—111. 40