Juhász Antal: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1982/83-2. A szegedi táj tanyái. (Szeged, 1989)

szokásosan kaszálva) és „Foenilia annue excindi et subdividi solita" (évenként szokásosan kimetszett és szétosztott kaszálók). Valamennyi kaszáló az előbbi rovatban szerepel, tehát egyéni tulajdonban volt — így ebben a határövezetben sem találunk példát a földek időnkénti újraosztására. Érdemes szemügyre venni, kiknek volt kaszálójuk a határban. A városban 375 polgárt, 399 házas zsellért és 85 hazátlan zsellért írtak össze. A polgárok közül 202 (54%), a házas zsellérek közül 50 (12,5%) rendelkezett kaszálóval, hazátlan zsellér egy sem. Kiemeljük, hogy házas zselléreknek is volt saját kaszálójuk — sőt a kaszálótulajdonosok x

/

5 része zsellér volt (!) —, mivel ez a szegedi tanyásodásban később éreztette hatását. A kaszálóterületből való részesedésük már kisebb arányú. A rét mértékegységéül az összeírás azt vette, hány szekér (curruum) szénát kaszáltak rajta. A 202 polgár kaszálóján 1024 szekér, az 50 zsellérén 103 szekér szénát gyűjtöttek, tehát a kaszálóknak kb. 1/11 része volt a zsellérek kezén. Az összeírás egyébként megjegyzi: ,,A rétnek közepes hozamú szénája van, az általában Föld Arjának mondott Tisza vizének kiöntései miatt is..." Az összeírok azt is megállapították: ,,...postprimum etenim falcaturam nunquam egarescit in tantum gramen, ut sub falcem cadere possit" („ugyanis az első kaszálás után sohasem fejlődik akkorára a fű, hogy kasza alá eshetnék"). A kaszálás rendjét — elterjedt szokásjog szerint — a városi magistrátus határozta meg. 1724-ben elrendelte: ,,Item Statuáltatot Valaki (akár ki légyen az) eresztés élőt kaszált akar hol Nemes Városunk határában, azon kaszált széna confiscáltassék, és Városunk közönséges szükségére fordítassék."

58 Ez arra vall, hogy a közösség irányító szerepe az egyéni tulajdonba került kaszálók használatában is érvényesült. 1726-ban a város jegyzője jelentette, hogy ,,Felső Városi Territóriumon bizonyos két bitang Telekre akadot, azért eö Kglmének (Kegyelmének) adatik tellyes hatalom Telekekk occupatiojára.

b% Ugyanabban az esztendőben „N. Fiscalis... Úr, hasonlóképpen insinuálta magát bizonyos, Kecskeméthi út, Sós Pál halma, Berecz János, Vékes János, Szarapha és Szűcs Péter Szállásai közt lévő Szabad Mező eránt, hogy maga számára fel fogna, melly szabad föld oda is engettetik eö Kglmének."

60 Az idézett jegyzőkönyvek arról tanúskodnak, hogy 1726-ban a város határában még voltak gazdátlan kaszálórétek („bitang" telkek), de már csak megszállt földek szomszédságában. 1728-ban a magistrátus úgy intézkedett, hogy egy korábban két polgár által foglalt semlyéket, ,,mivel kétt Embernek nagy láczatott lenni...", osszanak meg egy harmadik társukkal.

61 A szabad földfoglalás következményeire reflektál a városi tanácsnak egy 1729. évi rendelete: ,,Ha valaki Cívisek közül Jus nélkül valamelly Nemes Város Terranumán levő földeit usuál, és maghát nem legitimálván, az legális scriptiott nem transgredialta, azon föld akinek nincsen, fog confer altatni.. ."

62 Aki tehát a város határában végrehajtott földfoglalást írásos engedéllyel nem törvényesítette, annak a földjét a tanács másnak juttatta. A források tanulságait összegezve megállapítható, hogy a szegedi magistrátus a 18. század elején elismerte és megerősítette a szabad foglalással szerzett kaszálótelkek egyéni tulajdonjogát, sőt pénzért is magántulajdonba adott kaszálóul használt földeket. Amíg bőven volt rét a határban, minden adózó lakos — zsellér is — foghatott 58 CsML, T. jkv. 1724—1730. 59. 69 CsML, T. jkv. 1724—1730. 232. 60 CsML, T. jkv. 1724—1730. 234. 61 „Jóllehet Kónya Mihály és Répás János bizonyos Ősze Széke Labdás Telekje... mellett való Semlékett T. N. Magistrátus engedelmébüll occupálván Magokévá tették; Mivell pedigh Kétt Embernek nagy láczatott lenni, azért tartoznak Lippai Jánost is Társoknak fogadni, és azon Semlyékett edgyütt mind hárman bírni." CsML, T. jkv. 1724—1730. 438. «2 CsML, T. jkv. 1724—1730. 508. 25