Juhász Antal: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1982/83-2. A szegedi táj tanyái. (Szeged, 1989)

elhúzódott, mindig volt fölosztani való föld újabb és újabb, földéhes, megtelepülni, kívánó parasztoknak. A táj településhálózatának a török hódoltság után maradt „hézagait", a népességi ,,vákuum"-ot így újabb és újabb tanyai telepesek, csupán az 1850-es évek elejétől 1925—26-ig három egymást követő nemzedék tagjai töltötték ki. Gondoljuk meg, mennyire másként alakul a táj tanyai településformája, ha a közlegelőket, homokpusztákat a múlt század derekán, egy-két évtized alatt mindenütt kiosztották volna. Hasonlóképpen alakult a tanyásodás a Duna—Tisza köze több homokpusztáján, Kiskunhalas és Kiskunfélegyháza térségében, innen adódik, hogy a tanyák jellege, gazdálkodása a volt szegedi, dorozsmai, kisteleki külső határbeli tanyákéval hasonlóságot mutat. 2. A még megművelhető földterület viszonylagos bősége mellett a 19. század végi 20. századi tanyásodás fontos tényezője, hogy a tájon számottevő népfölösleg halmozódott fel. Ennek egyik összetevője a parasztcsaládok sok felé tapasztalt túlnépesedése, a másik az, hogy a régi tanyaföldek felaprózódása következtében a birtokos családok ivadékai egyre kisebb földhöz jutnak, végül sokan elszegényednek. Mind a törpebirtokossá süllyedt kisparasztok és gazdák, mind a szeégnyparaszt családok sarjai számára más keresetnél, munkaalkalomnál jobb életlehetőséget és — ami fontos — önálló egzisztenciát kínált a felparcellázott földek vétele vagy haszonbérlete vagy haszonbérlete. A körülmények, a táji adottságok nevelték vállalkozó szelleművé a vidék parasztságát. Ismert, hogy „szegedi föld"-ről a századforduló táján Halas, Majsa határába és távolabbi Duna—Tisza közi homokpusztákra is elvándoroltak, ahol négyötszörannyi földet tudtak megvenni, mint amekkorán korábban Szeged határában éltek.

17 Ez a paraszti „népfölösleg" mindig oda áramlott, ahol újabb pusztát parcelláztak: 1852-ben, majd a 80-as évektől ismétlődőn a szegedi közlegelőkre, a századfordulón a dorozsmai járásföldekre, Ötömösre, Mérgesre, majd több hullámban FelsőPusztaszerre, így a tájon belül jelentős migráció bontakozott ki, de a területünkkel szomszédos településekről — pl. Tömörkény, Mindszent, Hódmezővásárhely határából — is számos család települt tájunkra. E migrációs folyamatok tényét, gazdaságitársadalmi hátterét ismerjük, alapos föltárásuk azonban még családtörténeti és anyakönyvi kutatásokat tesz szükségessé.

18 3. A viszonylagos „földbőség"

19 lehetővé, a paraszti népfölösleg szükségessé tette az addigi pusztákra történő kirajzást — de a legelőkön való tanyaépítés azért folyt és folytatódott, mert ott megtelepülni az adott időben érdemes volt, vagy — némelyekben — azt a reményt keltette, hogy érdemes. Az 1850-es, majd a 70-es évek gabonakonjuktúrái, a belterjesülő állattartás lassan javuló feltételei, a baromfi, a homoki szőlő és gyümölcsfajták jó értékesítési lehetőségei biztosították a megtelepülök gazdálkodásának jövedelmezőségét. A szegedi, a félegyházi, a kisteleki és 1919 előtt a szabadkai piac jó felvevőhelye volt a tanyaiak termékeinek. Némelyeknek a gyarapodás, másoknak a szolid megélhetés, az önállóvá válás lehetőségét nyújtotta a tanyái gyökérverés. Ahol pedig a kis földterület, vagy a szűkös termés (pl. 17 BÁLINT SÁNDOR: Szegediek Bács-Kiskun homokján. Cumania II. Kecskemét, 1974. és saját gyűjtés. 18 A Duna—Tisza közi migráció kutatására 1986-ban a Bács-Kiskun és a Csongrád megyei múzeumi szervezet kilenc munkatársának részvételével munkaközösség alakult. Az OTKA támogatásával folyó kutatás első eredményeiről a munkaközösség tagjai 1989 novemberében adnak számot. A konferencia előadásait 1990-ben megjelentetjük. ls A földbőség azért tekinthető viszonylagosnak, mivel a termelő parasztok kezén kevés a föld — a szabad földterület valójában városi, községi testületek, így pl. a közbirtokosság birtokában és használatában volt. 229