Juhász Antal: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1982/83-2. A szegedi táj tanyái. (Szeged, 1989)

a visszaemlékezésekbó'l úgy tűnik — sokan előbb magát a szó'ló't, a veteményest kezdték keríteni. A veteményes vagy palántás kerítése napjainkig összekorcolt, korchoz eró'sített napraforgószár vagy nád, esetleg tüskös gally, a tanya körüli gyepet viszont rendszerint akácfából hasított léckerítés szegélyezi.

15 Némelyek a szegedi fűrésztelepeken fenyó'léceket vásároltak, de azt tartják, az akáckerítés tartósabb, bár a lécek hasogatása miatt több munkát igényel. Sok homoki szegényparaszt tányéricaszárból vagy egyformára tördelt gallyakból készítette tanyakerítését. Néhány támpont a kerítettség terjedéséhez: „Mikor még pásztorgyerek voltam, nem volt kerítés. Mikor a tizennégyes háborúból hazajöttem, akkor kezdtek kerítést csinálni." (P. P. 1897. Kistelek) Többen elmondták, hogy az 1910-es évektől szigorúbban megkövetelték a tanyai gyermekek iskolába járását és büntették a hiányzók szüleit. Miután a gyermekek nem maradhattak otthon jószágot őrizni, a tanyaiak rákényszerültek arra, hogy kerítkezzenek. 1880-ban dorozsmai tanyán született ember mondta: „Kerítéses tanyát nem látott az ember dorozsmai földön egyet se..." (F. M.) Amikor viszont 1929-ben szegedi földre, Őszeszékre áttelepült, ott az udvar is be volt kerítve, meg a páskom is. 1935-ben Bokor István a mórahalmi kapitányságban fölmérést készített 10 km

2-nyi terület tanyáiról. 156 tanya közül 97 tanyán léc, 43 tanyán léc és napraforgószár volt a kerítés, 16 tanyát talált kerítés nélkül, ahol legfeljebb a veteményes volt szárral körülkerítve.

16 A fölmérés azt mutatja, hogy a 30-as évekre a szegedi tanyák 90%-án a telek körül volt kerítve, és ahol ez hiányzott, ott is legalább a veteményest kerítették. Amióta a kerítettség elterjedt, magát a bekerített térséget is kerítésnek mondják. Pl. „elcsaptuk a lovat, tehenet, ott legelt a kerítésbe'" (P. P.-né). Amikor vitték a menyasszony ágyát, „kifutottak a kerítésbe nézni a kocsikat." Vagy: „Ott vannak a birgék a kerítésbe" (S. A. Kistelek). A szegedi tanyatelek területére nézve Szűts Mihály nyújt támpontot. Egy Székhalom melletti 18 holdas gazdaságnak — mely 25 hold bérföldet is használt — a tanyahelye 2 kat. hold, egy alsótanyai 207 holdas gazdaságé pedig 3 hold volt.

17 Adatgyűjtésünk szerint a 25—30 kat. holddal bíró gazdák kb. 2 holdat kerítettek körül. Öt-hat holdas kisparaszt vagy kisbérlo ezt nem tehette meg, de a jószágoknak ők is hagytak 600—800 négyszögöles kerítést. Pár holdas kisparasztoknál és az uradalmi haszonbérlők tanyáin a bekerített telek ennél is kisebb: 200—400 négyszögölnyi. Ők minden talpalatnyi földet kihasználni kényszerültek — igaz, nem is tartottak annyi jószágot, mint a kisgazdák. A tanyatelek lakóháztól távolabbi részén vannak elkerítve, olykor a kerítésen kívül elhelyezve a szalma- és szénakazlak, a boglyák, szárkúpok, ahonnan a nagyjószágot naponta takarmány ózzák, aljazzák. Átlagos kisgazdatanyán a takarmány elkerítése kissé a rendszeretet fokmérője: ahol volt legalább 1 holdnyi kerítés, ott rendes gazda a takarmányt bekerítette (50., 53., 54. kép). Az elkerített takarmányost öregek szénáskertnek, szénásakolnak, vagy egyszerűen akolnak említik. Utóbbi megnevezések a hasonló rendeltetésű állatteleltető akol kifejezés fennmaradására utalnak. Mondják szűrűnek, újabban rakodónak is. A kerítéssel szegett tanyáknak rendszerint két nagykapuja és több kiskapuja van. A gyakrabban használt nagykapun a dűlőútra nyílik, a másikon a szántóföldre vagy 15 A kerítések készítését 1. JUHÁSZ ANTAL 1974. 280—282. 16 BOKOR ISTVÁN 1935. 11 SZŰTS MIHÁLY 1914. 159., 161. 215