Juhász Antal: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1982/83-2. A szegedi táj tanyái. (Szeged, 1989)

a kertészek elűzése már 1851 őszén megkezdó'dött. Nem tudni pontosan, mennyi kertésztelepet számolt fel maga Palásty jószágigazgató. Zsilinszky azt írja, hogy Palásthy halála után pusztult el az ányási és a hantházi, majd egy évvel késó'bb több más kertészség. Eszerint a kertésztelepek teljes szétkergetese nem a jószágigazgató nevéhez fűződik. Az elűzött dohánykertészek egy csoportja a Bánságba vándorolt. Reizner szerint a Torontál vármegyei Magyarszentmihály község egész lakossága szegedi kertészek közül verbuválódott, de sokan részt vettek Lukátsfalva telepítésében is.

44 Mások a közeli kömpöci pusztán, az egri káptalan birtokán telepedtek meg. A hagyomány szerint az ányásiak harangjukat először egy kútba rejtették, majd éjjel, titokban vitték el Kömpöcre, ahol fölállították.

45 Bizonyára sokan húzódtak meg a szomszéd községekben — Algyőn, Mindszenten — és a szegedi tanyákon élő rokonaiknál, ismerőseiknél. Többen az uradalom majorjaiba szegődtek béresnek, némelyek pedig új típusú szerződéses munkásként mint feles kertészek tűntek föl. Dóczról írja Pesthy Helységnévtára: „1851 előtt kertész telepítvény, jó dohányárul nevezetes, most haszonbérlő feles kertészeink lakóhelye."

46 A szerződéses telepekről szétszóródott dohánykertészek további sorsát végigkísérni külön tanulmány föladata lenne. Több mint ötezer emberről, nyolcszáznál több családról volt szó. Utánuk összedőlt házak, parlag földek maradtak. Az uradalom a földeket leginkább legelőnek vagy kaszálónak használta, kis részben haszonbérbe adta. Az elpusztult kertészségek helyén pár év múlva új élet sarjadt, de ez már az uradalmi birtok településtörténetének más lapjaira tartozik. Fontos leszögeznünk, hogy a Pallavicini uradalom a kertészközségek szétverésével a Szeged környéki paraszt-polgári fejlődés egyik ígéretes lehetőségének kibontakozását akadályozta meg. b) Algyői szállások Ali. század óta kontinuusnak tekintett Győ népessége a 18. század közepén kicserélődött. A gyéviek ugyanis áttértek a kálvini hitre és emiatt megromlott a viszony köztük és az uradalom alkalmazottai között. Az uradalmi tisztek előbb a református lelkészt és a tanítót, majd az új hitéhez ragaszkodó lakosságot űzték el a faluból. 1751-ben 36 család „ingóságait összeszedve lápokra szállott s Vásárhelyre evezett át,"

47 ahol a földesúr, a Károlyi család nem üldözte a reformáció híveit. Ezután új népesség telepedett a faluba. Különös, az eddigi történeti munkák föl sem vetették az új telepesek származását és azt, hogy a korábbi lakosság teljesen áttelepült-e.

48 Csak Kruzslicz István mutatta ki legújabban a feudális kori összeírásokból újabb és újabb családnevek fölbukkanását, de a betelepülők származására nem tért ki.

48/a A II. József kori népszámlálás idején Algyő területén 443 házban 470 család és 2345 főnyi népesség élt.

49 A község összeírásában szerepelt Dócz, Fark, Serked, 44 REIZNER JÁNOS: Szeged és Délmagyarország. Szeged, 1895. 53. 45 BÁLINT SÁNDOR 1976.188. 46 PESTHY FRIGYES 1864. 53. 47 SZEREMLEI SAMU: Hód-Mező-Vásárhely története. 1901. III. 293. Az algyőiek áttelepülésének okairól 1. CSÍKVÁRI ANTAL 1938. II. 32. 48 Nem foglalkozik ezzel ZSILINSZKY MIHÁLY vármegye-története, a Csikvári szerkesztette vármegye-szociográfia és nem utal rá BÁLINT SÁNDOR sem (1976. 143—144.). 48/a KRUZSLICZ ISTVÁN: A török kiűzésétől az 1848. évi polgári forradalomig. In: Algyő és népe. Szerk.; Hegyi András. Szeged, 1987. 97—100. 179