Juhász Antal: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1982/83-2. A szegedi táj tanyái. (Szeged, 1989)

lényegesen emelkedett, mégis többen béreltek nagyobb területet: Bagi Lajos 256 holdat (6 földparcellát!), ifj. Sz. Tóth János 217, Valk József 149, Bodor József, Karácsonyi Zsigmond, Király István, Muraközi József és Tasi József 100—100 holdat. Ezen a „legújabb" legelőosztáson a régebbi haszonbérlők közül 6 család, az 1866. évi bérlők közül 4 család szerzett bérföldet. Dékány István pusztabíró, illetve utódai és Szelei János mind a három legelőparcellázáson bérföldhöz jutottak. Látható, hogy a módos, tőkével rendelkező kecskeméti földbirtokosok, gazdák, kereskedők a pusztaszeri közlegelő kiosztásakor jelentős földbérleteket tudtak szerezni. Az a körülmény, hogy a város 50 holdas pusztarészeket parcellázott, eleve meghatározta, hogy az árverésen a módos emberek juthattak szóhoz. Abból, hogy több haszonbérlő az újabb legelőárveréseken is licitált, arra következtetünk, hogy volt tőkéjük és a bérföld használata számukra jövedelmezőnek bizonyult. 1853-tól, a krími háború után jó értékesítési lehetősége volt a magyar búzának, ami jövedelmezőbbé tette a gabonatermelést. A frissen feltört legelők — a kor termésátlagait figyelembe véve —jó terméshozamot adtak, ezen kívül egy-egy 50 holdas bérlőgazdaság számos szarvasmarhát, juhot tartott és több haszonbérlő fogadott kertészekkel dohányt termesztett. Az 50-es évek gabonakonjunktúráját visszaesés követte, de a homokföldek rozstermésének fölöslegét a gazdák továbbra is értékesíteni tudták. Ezek a körülmények vetették meg a felső-pusztaszeri földbérleteken a jövedelmező tanyás gazdálkodás alapjait. Ugyanakkor az tapasztalható, hogy a hat évi haszonbérleti idő leteltével számos parcellának új bérlője lett. A földárveréseknek velejárója, hogy a többet ígérőé lesz a föld használati joga, így a bérlők cserélődésében — legalább részben — a vállalkozókedv jelét kell látni. Másfelől azt is jelzi, hogy több haszonbérlő nem kívánta meghosszabbítani földbérletét, vagy nem tudott lépést tartani a növekvő haszonbérekkel. Az 1880-as évek közepétől Kecskemét 12 évre adta bérbe pusztaszeri földbirtokát. A hosszabb bérleti idő elősegíthette, hogy a bérlők költségesebb épületeket emeljenek, tanyáikra telepedjenek. Az 1880. évi népszámlálás a határban 143 házat, vagyis tanyát regisztrált.

47 Figyelembe véve, hogy a város 1875-ig 129 földrészletet — mintegy 5633 kat. holdat — adott haszonbérbe, és több gazda 2-3 parcellát is bérelt, jogosnak látszik az a következtetés, hogy több bérföldön két vagy három tanya is épült. Részint úgy, hogy a nagyobb bérlők alhaszonbérlőknek, vagy „feles szántók"nak adták ki a földeket — akinek a számára külön tanya épült —, részint úgy, hogy a módos gazdák fiuknak (fiaiknak) is építtettek tanyát. Feles szántók alkalmazásáról egy 1875. évi adat tájékoztat: „A pusztaszeri bérlők feles szántói igavonó lábas jószágaikat kétszeres szájbér előleges befizetése mellett a közlegelőre kihajthatják, mindazon által, nehogy a puszta idegen jószágokkal elárasztassék, ezen igavonó jószág csak a haszonbéres föld míveléséhez megkívánható számban, és pedig 50 hold után 6, 100 hold után 12 db, s ennek megfelelő arányban verhető ki."

48 Ugyanakkor a tanácsi közgyűlés fenntartotta azt a határozatot, mely szerint „pusztaszeri vidéki dohányos kertészek csak két darab lovat és egy darab fejőstehenet hajthatnak ki" a közlegelőre azzal a feltétellel, hogy szintén kétszeres szájbért fizetnek. A nagymezőváros azzal, hogy közlegelőin a vidékiektől kétszeres szájbért követelt, a maga lakosainak kedvezni igyekezett. Mégis maguk a módos kecskeméti gazdák alkalmaztak vidéki zselléreket, szegényparasztokat feles szántónak, kertésznek, s ezzel lehetővé tették a kecskeméti földre történő beszivárgásukat. 47 A magyar korona országainak 1880. évi népszámlálása. Bp. 1882. 48 BML, Kecskemét v. tan. jkv. 1875. 235. 156