Juhász Antal: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1982/83-2. A szegedi táj tanyái. (Szeged, 1989)

monyuk után kaptak a járásból." (Kovács Lapéta Antal, sz. 1902. Forráskút, 1970). ,,Ahány darab marhája volt a gazdáknak, aszerint kaptak a járásból. Ezért nem fizettek..." (Nagy Pál, sz. 1902. Szatymaz, 1974) Más visszaemlékező szerint kinek-kinek adója arányában osztottak járásföldet (Czékus Ferenc, sz. 1884. Üllés, 1971). Ez már közelít a valósághoz, hiszen az adót a földbirtok nagysága szerint, az aranykoronaértéket figyelembe véve állapították meg. Sokan, akiknek síványhomok jutott, birtokba sem vették legelőrészesedésüket: eladták potom pénzért — sőt az is előfordult, hogy magát a legelő-jogot bocsátották áruba, mint mondják, pár forintért.

40 így a legelőosztás révén földhöz jutottak összetétele módosult: a dorozsmai közbirtokosságon és háztulajdonos lakosokon kívül törekvő szegényparasztok és szegedi földről bevándorló zsellérek, kisparasztok is földet szereztek a fölosztott pusztából.

41 A legelőosztásról dal született, amit a népi emlékezet úgy őrzött meg, mint Kupi Miska panaszát (1971. évi gyűjtés, Üllés): „Felosztották a dorozsmai pusztát, nem fogadnak többé csikóst, gulyást. Nem hizlalhatja föl a gulyáját, szomorúan dalolhatja nótáját..." A járások fölosztása és föltörése nem csupán a tanyaépítés újabb hullámát indította el, hanem növelte azoknak a családoknak a számát, amelyek állandóul a tanyán telepedtek meg. Ilyenek voltak a legelőrészt vásárló falusi szegényparasztok és a szegedi „bevándorlók". Előbb-utóbb a törzsökös dorozsmai gazdák is tanyát építettek legelőrészükön, ahová — a régi tanyaövezetben már házuk lévén — nem költöztek ki, hanem a földet és tanyát házasuló fiukra hagyták, vagy lakónak adták ki. Akár így, akár úgy történt, a járásföldön épült gazdatanyákba is olyan családok költöztek, melyeknek a községben nem volt házuk, így állandó tanyalakossá lettek. Részben ezek a körülmények magyarázzák, hogy 1910-ben Dorozsma külterületén 9305 személy élt, a község népességének 52,5 %-a. A külterületi lakosságnak ilyen magas aránya a 20. század elején eléggé ritka az alföldi tanyás településeken, ezért érdemes vizsgálóra vennünk az összetevőit, összehasonlításul: ugyanakkor Szeged népességének 35,1 %-a, Kistelekének 30,7%-a, a Dorozsmával határos Halasénak 51 %-a, Félegyházáénak 46,4 %-a, Majsa népességének pedig 55%-a (!) lakott külterületen 1010-ben.

42 Szembetűnő, hogy az egymással szomszédos volt kiskun mezővárosok —- Halas, Majsa, Dorozsma — külterületi népességének számaránya volt a legmagasabb tájunkon. Ez arra int, hogy az okokat — legalább részben — e települések közös sajátságaiban kell keresnünk. Közös vonás, hogy e települések vezető testületei a közbirtokossági legelőket csak a 19. század vége felé, megkésve osztották ki. (Halason valamivel korábban, 1861-ben, de Majsán csak 1887-ben, Dorozsmán 1898-ban határozták el a közlegelők felosztását.) A legelők felosztása csaknem egy időben történt és a nagy hullámban zajló migráció a feltört pusztákon megtelepülök nagyobb részét állandó tanyalakossá tette. BÁLINT SÁNDOR mutatott rá, hogy a múlt század végén fölosztott kiskun pusz40 A legeltetési jog eladásáról SZTRIHA KÁLMÁN 1937. 233—234. Illés Jenő dorozsmai gazda (sz. 1898) visszaemlékezése „Sokan nem hittek benne (hogy a járás fölosztják)... és a kocsmában két liter borért eladták a jogot." (1974. évi gyűjtés). 41 A szegedieknek a dorozsmai járásosztás utáni földszerzését említi BÁLINT SÁNDOR 1980. 479. 42 Forrásunk: A magyar szent korona országainak 1910. évi népszámlálása. Első rész M. Stat. Közi. Űj sor. 42. Bp. 1912. 119