A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1982/83-1. (Szeged, 1985)

Régészet - Horváth Ferenc: Adatok a Dél-Alföld korai és középső bronzkorának történetéhez

Adatok a Dél-Alföld korai és középső bronzkori történetéhez Horváth Ferenc A Dél-Alföld kora bronzkorának történetét utoljára Bóna István foglalta össze 1962, 1965 és 1975-ben, az akkor rendelkezésre álló adatok alapján. Néhány :azóta végzett kisebb ásatás és a környező területeken végzett kutatások eredményei azonban már sürgetően vetik föl egy új szintézis szükségét. Ha ezúttal erre nem is vállalkozhatunk, úgy véljük, hogy az 1976-os nizzai UISPPkongresszusra e témakörből készült tanulmányunk közreadásával legalábbis az új szintézis előkészítéséhez járulhatunk hozzá. Részleteiben továbbra is tisztázatlan területünk késői rézkorának és korai bronzkorának átmenete. A Kostolác-csoport egyre szaporodó leletei és lelőhelyeiből azonban nyilvánvaló, hogy a későbádeni komplexumon belül a Kostolác-csoport jelentette a Dél-Alföld későrézkori lakosságának jelentős részét. Lényeges előrelépést jelentene az Alföldön felbukkanó Retz—Gajárytípusú leletek történeti és időrendi helyzetének tisztázása, erre azonban új feltárások nélkül aligha lesz lehetőség. Nyilvánvalóan nem a történeti fejlődés eltérő volta, hanem kutatásunk hiányossága az oka annak, hogy a Cotofeni kultúra lelőhelyei az országhatárnál hirtelen megszakadnak. Ezeknek felderítése és kutatása a jelenleg is folyó régészeti-topográfiai munkák sürgető feladata. Bóna István korai bronzkorunkat összefoglaló munkáinak megjelenését követő időszakban Ecsedy István kutatásai hoztak alapvetően új eredményeket a Gödörsíros Kurgánok kultúrájával kapcsolatban. Az első gödörsíros elemek feltűnését a csongrádi sír leleteire támaszkodva a Bodrogkeresztúri kultúra idejére, tömeges megjelenésüket pedig a korai-bádeni, korai Cotofeni kultúrák idejével párhuzamosította. Néhány keleti zsinegdíszes kerámialelet dél-alföldi előfordulása azonban arra figyelmeztet, hogy teljességgel nem vethető el a steppei elemeknek egy harmadik, korai bronzkorunk elejére tehető hullámának feltételezése sem. A fentiek ellenére is az első — többé-kevésbé jól ismert — kora-bronzkori régészeti egységünk a Makó—Kosihy—Caka kultúra Dél-alföldi csoportja maradt. Ennek viszonya a környező kultúrákhoz, belső időrendje még távolról sem tisztázott. 1971-ben Kürti Béla új korai bronzkori leleteket ismertetve lényeges részeredményekre jutott a Makó és Pitvaros-csoport időrendjével kapcsolatban. Korai bronzkoiunk korántsem tisztázott képét tovább bonyolítja az időközben megfigyelt Adai típusú kerámia felbukkanása. A típus elkülönítése azért vált szükségessé, mert kerámiájának pontos analógiái nem lelhetők föl egyetlen időben kapcsolódó régészeti egység emlékanyagában. A kerámia egyes elemei azonban a Somogy vár—Vinkovci és a korai nagyrévi kultúra leleteivel mutatnak kapcsolatot. Az Adai típusú kerámiában egy proto-nagyrévi népesség emlékanyagát kell látnunk, ami a korai nagyrévi kultúra kerámiaművességének kialakulására volt hatással. A típus rövid élete a Makó csoport idejének végével és a Pitvaros csoport idejével párhuzamos. Az egyie gyarapodó topográfiai adatok a Nagyrévi kultúra késői fázisának újraértékelését sürgetik, legalábbis a Tiszántúl Körösök és a Maros közé eső tei ületen. Itt ugyanis a nagyrévi leletek, ill. lelőhelyek száma egyre gyarapszik, viszont a Szőreg csoport lelőhelyei továbbra is csak a Tisza menti sávban fordulnak elő. Ez arra utalhat, hogy a nagyrévi nép élete ezen a területen nem zárult le a Szőregi csoport Tisza menti megjelenésével egyidőben. Településeken továbbra sem mutatható ki a Pitvaros és Szőregi csoport kapcsolódása, ennek ellenére elsősorban genetikai meggondolások miatt egyre gyakoribb a „Maros-kultúra" gyűjtőnév alkalmazása. A középső bronzkor kutatásában Trogmayer Ottó baksi (Vatya-kultúra) és Klárafalvi (Szőregi csoport) ásatásai jelentettek előrelépést. Klárafalva—Hajdova 3,5 m-es telijének hitelesítő ásatásával egy két fázisra osztható középső-bronzkori réteget tártak föl kilenc települési szinttel (A—I-házak). A két települési fázis egyértelműen elkülöníthető a leletanyag és a településszerkezet részleges változása alapján. A kerámiaanyag a „b" fázisban főként Szőreg 2—3, az „a" fázisban túlnyomórészt Szőreg—5-típusú kerámiából áll. A település házai mindkét fázisban szögletes alaprajzú, felmenő-paticsfalú, belső osztású épületek voltak, általában tűzhelyekkel ellátva. Az egyik tűzhely alatt csecsemőáldozatot figyeltek meg. A középső és a késői bronzkor határán a Szőregi csoport területén a Szőregi, Vatyai és Gyulavarsándi elemek erős keveredése figyelhető meg. Néhány lelőhelyen felbukkan a füzesabonyi stílus is, ami természetesen nem jelenti a kultúra etnikus megjelenését. Ezt az időszakot jelzi a csengelei kelebiai-típusú temető részlete is. A koszideri raktárleletek a Körös—Maros vidékén is feltűnnek, figyelemre méltó azonban, hogy a halomsíros kultúra csak a Tisza-balparti vékony sávban jelenik meg kisebb temetőrészletekkel. Szentes és Idős között nagyobb telepét, vagy temetőjét máig sem ismerjük. Néhány halomsíros jellegű lelőhelyet eredményezett a régészeti topográfia Makó—Rákos és Királyhegyes közötti terepbejárása. Ezek a leletek azonban nem a Duna—Tisza közi halomsíros kultúra leleteivel állnak kapcsolatban, hanem részben a Hajdúbagosi, részben a Rákóczifalvi csoport jegyeit viselik.