A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1982/83-1. (Szeged, 1985)

Újkori történet - Sipos József: Építőmunkások dél-alföldi kapcsolatai (1929–1930)

sát azonban — mivel azok a munkásosztály erejét gyarapították — a hatóságok minden rendelkezésükre álló eszközzel igyekeztek megakadályozni. így volt ez országszerte, de a dél-alföldi üldöztetés jócskán hozzájárult ahhoz, hogy a MÉMOSZ hivatalos lapja az Építőmunkás 1930. február 1-én „A munkások szervezkedése: rendőri ügy" című elsőoldalas vezércikkében foglalkozott a kérdéssel. „A legélesebben kell tiltakoznunk ez üldöző hadjárat ellen (...) ez a hadjárat sikerre nem vezethet, mert a szakszervezetek élni akarnak és élni fognak, akár tetszik ez bizonyos vidéki hatalmasságoknak, akár nem." A cikk hangsúlyozza: a kormányzat „ilyen politikával nem szolgálja a sokszor emlegetett konszolidáció ügyét, mert hiszen a gazdasági ellentéteket nem lehet elintézni rendőri úton, ezeket (...) nem lehet áthidalni rendőrkarddal és a munkásokból nem lehet kiölni semmiféle vegzatúrákkal a szervezkedés gondolatát. A cikk újból rámutatott az egyesülési és a gyűlési jogért folytatott küzdelem szükségességére és felhívta az építőmunkásokat, hogy harcoljanak továbbra is a szabad szervezkedés és gyülekezés jogáért.

45 A bonyolult és nehéz helyzetben Ladvánszky József arra törekedett, hogy a kerülethez tartozó csoportok minden tevékenyégéről, problémájáról tudjon. Ezért kérte a csoportok vezetését, hogy mindenről tájékoztassák. Emlékezzünk, ezt először a kerületi értekezleten indítványozta, ahol elfogadták javaslatát. A javaslat kivitelezésénél azonban kiderült, hogy ez jelentősen megnöveli a csoportok adminisztációs munkáját. Néhány helyről úgy informálták a MÉMOSZ központi vezetését, hogy Ladvánszky úgy intézkedett, „a szegedi kerülethez tartozó csoportok a jövőben minden ügyben" őhozzá forduljanak. Erről Pál János január 21-i levelében értesítette Ladvánszkyt. Megírta, hogy ha ténylegesen így intézkedett, akkor „félreértette a tőlem kapott utasítást a csoportok látogatását illetően". A nagyobb zavarok elkerülése céljából közölte Ladvánszkyval, hogy „a rendelkezésére álló kerület beosztási ívén általam megjelölt (...) Hódmezővásárhely, Szentes, Orosháza, Makó, Kiskunfélegyháza, Csongrád, Battonya és Mindszent csoportokat a takarékosság figyelembevételével ossza be és azokat oktatás és szervezés céljából látogassa meg. Agitációs munkájánál vegye tekintetbe (...) azokat a kérdéseket, amelyek a jelenlegi viszonyok között elsősorban érdeklik az építőmunkásságot, nevezetesen a munkaalkalom szerzés céljából szükséges tennivalók, a 8 órai munkanap, a tanonckérdés orvoslása érdekében szükséges intézkedések, ami egy erős szervezet kiépítése folytán érhető el (...) Egyébként minden marad úgy, amint eddig volt az adminisztráció kérdésében (...). Máskülönben a környéken szétszórtan levő építőmunkások megszervezése nyújt elég munkát és a fölös adminisztráció csak korlátozná tevékenységében és a központi irodában is zavart keltene."

46 Pál János levele tehát pontosan körülhatárolta Ladvánszky tevékenységi körét és lényegében lehetetlenné tette azt, hogy a szegedi kerületi titkárság levelezés útján közvetlen információkat kapjon a csoportoktól. A csoportok mindenről a MÉMOSZ központot tájékoztatták, és ha az szükségesnek látta, akkor informálta levélben vagy szóban a kerületi titkárságot. Ladvánszky felvetette a közvetett tájékoztatás időigényességét és a sok hibalehetőséget, amivel Pál János egyetértett, de a rendszert nem változtatták meg.

47 Az építőmunkás-mozgalom országosan is kiemelkedő ünnepsége volt 1930. február 2-án Békéscsabán, a MÉMOSZ helyi csoportjának 25. éves jubileuma. Délután 3 órakor impozáns menetben vonultak fel a dolgozók — élükön az Álta45 Építőmunkás, 1930. február 1. 1. p. 46 CsML. MÉMOSZ Szegedi Csop. Levelezés 1930. a 236/1930. sz. irat. 47 Uo. a 465/1930. sz. irat. 361