A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1982/83-1. (Szeged, 1985)

Újkori történet - Sipos József: Építőmunkások dél-alföldi kapcsolatai (1929–1930)

zetére. E meggondolás hatotta át Ladvánszky titkári tevékenységét is. Szeptember 10-én köriratot intézett a kerület építőmunkás csoportjaihoz. Ebben tájékoztatta azokat a titkárság felállításáról, melyet a körlevél szerint a szegedi „csoport megerősítésére, szükség esetén a kerület ügyeinek intézésére, valamint a helyi viszonyok (munkanélküliség, munkaidő, munkabér) megjavítása céljából" hoztak létre. E bevezető után megírta, hogy Szegeden — a nagy építkezések ellenére — állandóan 100—150 munkanélküli építőmunkás van, mert 200—300 vidéki szaktárs bujkál a városban, akik elkerülik a vezetőséget. 70—80 filléres órabérekért vállalnak munkát, ezzel letörik a szegedi 100—110 filléres órabéreket és 10—12 órát is dolgoznak, ami tovább növeli a munkanélküliek számát. Kiemelte, hogy „a múlt évben kevesebb munkaalkalom mellett 120 filléres volt az órabér és nem volt munkanélküli építőmunkás Szegeden, mert a vidéki szaktársak nem özönlöttek Szegedre, mint ma". Beláthatják a szaktársak — írta—, hogy itt „gyökeres munkát kell végezni, ha nem akarjuk azokat a kis eredményeket elveszíteni, amelyeket nagy áldozatok árán küzdöttünk ki. Ezért elhatározta a csoport, hogy minden eszközt felhasznál a vidékiek eltávolítására és csak azokat engedi dolgozni, akik a csoport engedélyét kikérték és megkapták." A példát a debreceniektől vették át. Elhatározásuk jogosságát a munkanélküliek határtalan elkeseredése is indokolta, mely a szegedi csoportnak kiszámíthatatlan károkat okozhatott. Kérte a vidéki csoportok vezetőit, figyelmeztessék az építőmunkásokat, hogy „saját érdekükben ne jöjjenek Szegedre, mert az itteni munkanélküliek felháborodása inzultussá fajulhat, amiért felelősséget a csoport vezetősége nem vállalhat."

12 A körlevél •— ismerve a MÉMOSZ-csoportok nehéz helyzetét, a vidéki munkásokat sújtó munkanélküliséget — nem lehetett népszerű. Ezt látszik bizonyítani, hogy erre csak Gréczi János, a makói csoport ügyvezető pénztárosa válaszolt. Szeptember 15-én írt levelében közölte, hogy „szervezett makói építőmunkás nem dolgozik Szegeden, szervezetlen lehet hogy van, azt verjék el, vagy ne tűrjék meg a munkán, tanulják meg, hogy mégis jelent valamit a szervezet".

13 Ladvánszky titkári kinevezése újabb lendületet adott a szegediek szervezkedésének is. A szervezetlen építőmunkások (1600-ból csak 375 volt szervezett!) megnyerése és aktivizálása érdekében agitációs iratot fogalmaztak és azt 300 példányban stencilezték, megkezdték saját dalkaruk, az ifjúmunkás csoport és az építőipari munkásblokk szervezését. Ez utóbbi alakuló gyűlését szeptember 21-én a Széchenyi (ma Fáklya) moziban rendezték. Közel 400 építőmunkás voltjelen. A vas-, fa- és földmunkás szakcsoportok nevében Dani János, Horváth József és Gyetvai József elnökök jelentették be csatlakozásukat. Elhatározták, hogy egységesen fognak küzdeni a munkanélküliség ellen, követelték a hathatós munkásvédelmet és a balesetek elhárítását, a munkaalkalmaknál a helyi munkások alkalmazását, a „tanonctenyésztés" megszüntetését és törvényes szabályozását, a 8 órás munkanapot, harcot hirdettek a munkaadók „bérdiktatúrája', ellen, a kollektív szerződésekért és az állami munkanélküli segélyezésért.

14 A szeptember 25-én írt beadványukban pedig a polgármestertől kérték : „az állami és városi munkák megtárgyalásainál részesíttessék előnyben az a vállalkozó, aki kötelezettséget vállal, hogy mindaddig amíg Szegeden munkanéküli építőipari munkás van, vidéki munkást nem alkalmaz".

15 18 CsML. MÉMOSZ Szegedi Csop. Levelezés 1929. 2/1929. sz. irat. 18 Uo. 6/1929. sz. irat. 14 Erről részletesebben: Sipos J.: i. m.: 157—159. p. 16 CsML. MÉMOSZ Szegedi Csop. Levelezés 1929. 14/1929. sz. irat. 350