A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1982/83-1. (Szeged, 1985)

Újkori történet - Sipos József: Építőmunkások dél-alföldi kapcsolatai (1929–1930)

külön önképzőkört alakítanak, mert abban — mint mondották — „alacsonyabb járulék mellett is meg tudják védeni szakmai érdekeiket és segélyigényeiket. Nagyon éles kifakadások hangzottak el a központ ellen, hogy az nem veszi figyelembe a nagy nyomorúságot és ragaszkodik a ma érvényben levő járulékösszegekhez". Szakasits Árpád a vitában nem szólalt fel, de amikor az befejeződött, hosszabb beszédet mondott a szövetségi célokról, a küldöttközgyűlés határozatairól, a gild munkásszövetkezet eszméjéről és végül utalt arra, hogy az a szenvedélyesség, amely a taggyűlésen megnyilvánult, teljesen indokolatlan, mert a „küldöttközgyűlés határozatán változtatni nem lehet, de a központ egyáltalán nem gördít akadályt az elé, hogy minden csoport a maga véleményének az alapszabályok keretein belül többséget szerezzen." Elismerte a nagy munkanélküliséget és nyomort, és nem vonta kétségbe azok jóhiszeműségét, akik a járulékterhek csökkentését indítványozzák, de hangsúlyozta, hogy „a segélyezés olyan hatalmas összegeket igényel és kötelezettségeink olyan súlyosak, hogy a mai járulékösszegből is csak nehezen tudjuk azokat teljesíteni". Véleménye szerint csak akkor lehet majd a járulékösszegek csökkentéséről beszélni, ha a legközelebbi küldöttközgyűlés esetleg eltörli a munkanélküliek segélyezését és leszállítja az özvegysegély-járandóságot a felére, vagy ha a MÉMOSZ taglétszáma erősen megnövekszik. Ma az a helyzet — mondotta —, hogy minden tekintetben a legszigorúbban takarékoskodunk és végeredményben minden fillér visszakerül a tagokhoz. Nem számítván természetesen az „Alapkő" csődbejutása miatt a tehermentesítésre szolgáló összegeket, amelyek „súlyos terhet jelentenek, viszont, amikor ingatlanaink a terhek alól felszabadulnak, a MÉMOSZ hatalmas vagyon fölött fog rendelkezni, amely módot ad majd arra, hogy intézményeinket tovább fejlesszük és megvalósítsuk mindazokat a nagyszerű célokat, amelyek érdekében szervezkedtünk". A hódmezővásárhelyi építőmunkások figyelemmel meghallgatták Szakasits fejtegetéseit és többségükben az a fölfogás alakult ki, hogy a csoport javaslata nem azt jelenti, hogy „ők a Szövetséghez hűtlenek akarnak lenni; ők csak a maguk álláspontjának akarnak érvényt szerezni".

6 Augusztus 11-én a makói csoport is nyilvános építőmunkás taggyűlést tartott, ahol a gazdasági helyzetüket beszélték meg. A taggyűlésen részt vett Pál János a MÉMOSZ központ egyik titkára, a dél-alföldi kerület felelőse, aki többek között rámutatott arra is, hogy „amíg a nagy munkanélküliség okozta nyomor enyhítése céljából sehonnan sem kapunk segítő kezet, addig a makói rendőrség még azt is megakadályozza, hogy nyilvános gyűlésen az összes makói szaktársak bevonásával tárgyalhassuk bajainkat. Felhívta a gyűlésen megjelenteket, hogy minden hatósági akadékoskodás ellenére a legkitartóbb szervezési munkát kezdjék meg, hogy valamennyi makói szaktárs közreműködésével segítsenek egy erős szervezetet kiépíteni, hogy sikerrel védekezhessenek a nagy munkanélküliség és az építőipari tőke kizsákmányolásával szemben."

7 Szentesen is volt a MÉMOSZ-nak helyi csoportja. A festők és mázolok azonban nem voltak szervezett munkások. Ezért a szentesi csoport vezetői augusztus közepén — az országos törekvésekkel összhangban — összehívtak egy értekezletet. A festők és mázolok többsége nem ment el, de a megjelentek mégis elhatározták, hogy addig nem nyugszanak meg, amíg a szentesi festőmunkások nagy részét be nem szervezik a mozgalomba.

8 A békéscsabai építőmunkások jól látogatott nyilvános gyűlést rendeztek szeptember 22-én, ahol az építőmunkások gazdasági helyzetéről és a szervezkedés szükségességéről hallgattak meg egy előadást. Pál János szövetségi titkár számszerű 6 Építőmunkás, 1929. szept. 1. 4—5. p. 7 Uo. 5. p. 8

Uo. 348