A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1982/83-1. (Szeged, 1985)

Újkori történet - Sipos József: Építőmunkások dél-alföldi kapcsolatai (1929–1930)

is — csupán alkalmi kapcsolatok voltak, így viszonylag ritkán egyeztették célkitűzéseiket, kevés esetben hangolták össze gazdasági-politikai küzdelmeiket. E helyzeten való javítás érdekében a MÉMOSZ központi vezetősége 1929 márciusi, II. számú körlevelében — a kerületi értekezletek intencióinak megfelelően — a csoportközi kapcsolatok megteremtése, ill. megerősítése érdekében és abból a célból, hogy „a csoportoknak egymással való érintkezését megkönnyítsük és tájékozódásukat az egyes csoportok területén érvényben levő munkaidő és órabér tekintetében elősegítsük, az egyes országrészek szerint" összekötő csoportokat jelölt meg. Ezek voltak: Szeged, Debrecen, Miskolc, Budapest, Zalaegerszeg, Szombathely és Pécs. Az összekötő csoportok feladatát 6 pontban foglalták össze. Eszerint: a körletbeli csoportokkal szóban vagy írásban szoros kapcsolatot kellett fenntartani; a központ által kiadandó statisztikai űrlapokat — amelyek a munkaidő, a munkabér, a tanoncviszonyok és az építési konjunktúrára vonatkozó kérdéseket fogják tartalmazni —, negyedévenként össze kellett gyűjteni a kerülethez tartozó csoportoktól, azokat összesíteni, beküldeni a központba, amely adatokat az Építőmunkás с szaklapban kívánták közölni. Az összekötő csoport vezetősége minden hónapban köteles volt a körlethez tartozó csoportokat értesíteni a munkaidő, a munkabér és a munkaviszony kérdéseiről. Feladatuk volt, hogy megfigyeljék az építőmunkások vándorlását. El kellett érniük, hogy „minden csoport kötelezze a tagját arra, ha valamely község területén munkába áll", jelentkezzék az ottani csoportnál. Fontos volt figyelemmel kísérniük „azokat a községeket, ahol építőmunkások élnek, de a szövetségnek nincs csoportja", e helységekben csoportok alakítása. „Ne csak a kőművesek megszervezésének irányába follyon intenzív munka (...) az ácsokra, a festőmunkásokra, a tégla- és cementgyári munkásokra" is figyeljenek.

4 E feladatok végrehajtását — személyi és anyagi feltételek híján — 1929 szeptemberéig a szegedi csoport nem tudta megkezdeni. Közvetve ezt bizonyítják a dél-alföldi építőmunkás csoportok szervezeti életére vonatkozó adatok. A dél-alföldi építőmunkás-mozgalom centruma Szeged volt. 1929-ben közel 1600 építőmunkás dolgozott a városban. Témánk és a szegedi építőmunkás-mozgalom szempontjából jelentős, hogy 1929. január 27-én Ladvánszky József (1889—1940) kőművessegédet választották meg a MÉMOSZ helyi csoportja elnökének. Addigi tevékenysége — a proletárdiktatúra idején végzett munkája, az illegális kommunista sejt megszervezése 1921-ben, a lebukás és a börtönévek, a helyi MSZMP szervezési tapasztalatai — alapján már ekkor nagy tekintélyű, baloldali, osztályharcos vezetője a szegedi munkásmozgalomnak. Az új, baloldali vezetőség rendszeressé tette a vezetőség és a csoport szervezeti életét, agitációs bizottságot alakított, növelte a taglétszámot, vezette a sztrájkokat és bekapcsolódott a MÉMOSZ országos tevékenységébe. Munkájukat nagy aktivitás és okos kezdeményezőkészség jellemezte (pl. javasolták a dél-alföldi építőmunkás értekezlet összehívását). A szervezett építőmunkások többsége támogatta az új vezetőséget. Ezt bizonyítja, hogy a július 8-i rendkívüli közgyűlésen — ahol Ladvánszky a rendkívüli országos küldöttközgyűlésről, illetve a MÉMOSZ „Alapkő" nevű építőipari társulatának pénzügyi összeomlásáról számolt be, ami az egész tagságot felháborította — az új vezetőségbe négy tag kivételével a régi vezetőségi tagokat választották. (Elnök: Ladvánszky József, alelnök Bottánszky András és Farkas János; pénztárosok Gombai Mihály és Komócsin Mihály; jegyzők: Bozóki József és Magyari Ferenc; ellenőrök: Gyó* Csongrád megyei Levéltár, Magyarországi Építőmunkások Országos Szövetsége Szegedi Csoport iratai (továbbiakban: CsML MÉMOSZ Szegedi Csop. ir.) 1925—1938. X. 102. 2. doboz Körrendeletek 1929. március. 346