A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1982/83-1. (Szeged, 1985)

Néprajz - Ifj. Lele József: Táncalkalmak, tácba hívás Tápén

a Sulyoméknál."

22 Az udvaron volt néhány asztal, körülötte padok, székek. Általában Marosleiéről való muzsikusok voltak a hangászok. A réten nem volt villany. Ezért amikor már teljesen besötétedett, véget vetettek a bálnak. Itt nem volt szokásban sem a kacsintás, sem az intés. Ennek az a magyarázata, hogy a Tápairét lakosságának nagy része nem tápai illetó'ségű volt. Vásárhelyi, makói, szegedi gazdák települtek oda, mivel kitűnő termőtalaj volt ott. Azok gyermekei városias módon kezdeményezték a táncot, de legtöbbször ők is a csárdást járták. Érdekes, hogy a rétiek nem szívesen vették, ha falusi legények átmentek báljukba. Igaz, nagyon kevés szikra kellett ahhoz, hogy a réti legényt, aki bemerészkedett a tápai bálba — megverjék! Híres mulatóhelynek számított a Rétben a Kör, Olvasókör, a Gazdakör, majd a 20-as évek végén épült — pajori, kútasi és a lebői — iskolák mellett a lebődombi Farkas Mihály borkimérője is. A Tápairét 1928-ban önálló búcsútartási jogot kapott. A pajori iskolánál sátoros bálát rendeztek akkor. Ezek a bálák inkább a lakodalmakhoz hasonlítottak, ahol házasemberek és fiatalok egyaránt részt vettek. Napjainkban a diszkónak kellene betöltenie a bálák szerepét. Tápén az 1960-as évek derekán volt utoljára bál. 1965—1975 között szünetelt a táncalkalmú szórakozás. 1976 tájától lemezlovas működött, napjainkban megint semmi. Amíg a diszkó létezett, egyszer elmentem. Vaksötétben forgott a mentőautóéhoz hasonló vészlámpa, s éktelen zaj volt. Kérésemre meggyújtották a lámpákat. Kopott ruhás — zömmel szegedi fiatal — üldögélt rágógumit csámcsogva, nagyokat ásítva, vagy éppen nevetve. Szünet volt éppen. Amikor a zene megindult, megint sötét lett, nem láthattam, miként kérik táncba egymást. Egy valamire való külsejű fiatalt megkérdeztem, miként van ez mostanában. Azt mondta, hogy int neki, vagy kacsint, vagy egyenesen odamegy, megfogja a lány kezét s elkezdenek táncolni. Arra a kérdésre, hogy mit táncolnak, diszkózunk volt a felelet. Hazamentem és azt gondoltam, hogy ezek a fiatalok biztosan nem tudják, hogy a táncba hívás gyakorlata szinte azonos azzal, amelyet a tápai öregek is csináltak hajdan, fiatalabb korukban. Igen, intenek, kacsintanak, vagy csak egyszerűen megfogják a lányok kezét és táncolni kezdtek. A mai tápai fiatalok Szeged szórakozóhelyeire járnak táncolni. Táncuk, modoruk teljes egészében a városias viselkedéshez igazodott. Ám az, hogy bennük van eleik dalt és táncot szerető vére, egyértelműen igazolja, hogy amikor a zene megszólal — akár a Lila akácban, akár a Szeged étteremben — úgy táncolnak, hogy látszódjék rajtuk, hogy tápaiak, akiknek a tánctudása mégiscsak kiválik a városiakétól, amire az okosabbak ma is büszkék. IRODALOM Bálint Sándor (1957), Szegedi Szótár I. Akadémiai Kiadó. Budapest. (1976) A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. MFMÉ 1974/75—2. Szeged Martín György (1971), Adatok Tápé tánchagyományaihoz (Az oláhos és a csárdás). In: Tápé története és néprajza. Szerkesztő: Juhász Antal. Tápé. ADATKÖZLŐK Bodó Istvánné Ördög Rozália (1912—). Lele Józsefné Lele Ilona <1912—1982). Magyari Jánosné Miklós Erzsébet (1890—1982). Nagy Pál (1890—). Ördög Pál (1886—1978). Ördög Pálné Nagy Teréz (1890—1980). 22 Nagy Pál adata. 232