Bél Mátyás: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1980/81-2. Bél Mátyás: Csongrád és Csanád megye leírása. Megjelent a szerző születésének 300. évfordulójára. (Szeged, 1984)

vésnyi távolságban, a Tisza partján letáborozva kettős — egy kisebb, körülbelül ezer lépés terjedelmű és egy másik nagyobb, négy mérföld kerületű sáncot vezetett körül mély árkokkal és felhányt töltésekkel és elkülönített ágyúállásokkal, mégpedig úgy hogy a nagyobb, vagyis kijjebb lévó' sáncnak, ha nem csalódom, negyed részét nyitva hagyta, vagy mert nem volt képes befejezni, vagy mert nem állt szándékában. Egy-két napig pihent itt, majd hidat vert a folyón, és előbb a lovasságot, majd a gyalogságot akarta a temesi részekre átvetni. Míg az átkelés kötötte le, nem tudom milyen szerencse folytán, egy császári katona kezébe került egy török basa, aki a táboron kívül vagy az ó'rjáratok, vagy a portyázások miatt különült el a többiektől. Ez árulta el a törökök szándékát, és azt tanácsolta, hogy itt az ido támadásra, máskülönben, ha nem sietnek, ahogy már a lovasság zöme átkelt, úgy a gyalogság is átjut. E hír alapján tehát a mieink rögtön útnak indultak, és amikor erőltetett menetben Zentához értek, az átkelés közben meglepett törököt olyan pánikba ejtették, hogy egyetlen ellenük leadott lövés nélkül eldobta fegyvereit, elhagyta a nagyobb, vagyis a külső sáncot, és a kisebb, vagyis a belső sáncba menekült, amely a Tiszával érintkezett, ahol az átkelés folyt. Az átkelőhely felé tódulva nagy lendülettel rohant rá a kifeszített hídra. Bár túloldalt maga a nagyvezér állt szembe vele kitárt karokkal, hogy ne féljen, de térjen vissza állásaiba és álljon ellent a mieinknek, űzze vissza Őket, ennek ellenére, miután őt is nem kevésbé nyomta a török sokaság, a tömeg rémülten és reménytelenül menekült. Amikor pedig látták ezt a mieink, az alsó partról, vagyis az átkelőhellyel éppen szemközt lévő öbölből három ágyúval hamarjában oly ügyesen lőtték szét a menekülőktől terhes hidat, hogy amikor a folyómeder közepén becsapódott a lövés, a szerencsétlen török gyalogság — többkevesebb negyvenezer főnyi tömeg — kétoldalt a Tisza mély és sebes örvényeibe sodródva szörnyű pusztulás látványát nyújtva fulladt a vízbe

96 Ugyanez a Boskó állítja, hogy olyan sokan fulladtak meg, hogy az akkor alacsony vízállású Tisza vize a meder elzáródása miatt felduzzadt, és másfelé folyt. Míg a törököt ilyen pusztulás érte, a mieink senkit sem veszítettek, kivéve azokat a katonákat, akik azért haltak meg, mert a következő éjjel kapzsi kezüket és lábukat az ellenség elhagyott táborába vive, a préda keresésére szolgáló fáklyával a sötétben óvatlanul puskaport érintettek. Ezek az emberek saját vesztükre égtek meg és pusztultak el. Máskülönben az egész győzelem alig egyórás küzdelem után hullott ölükbe. Ma is megvannak a nyomai a két, szabályos formájú sáncnak, bár nagy részüket szőlőműveléssel és az ugyanott művelt szántókkal eltűntették a zentaiak. 46