Bél Mátyás: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1980/81-2. Bél Mátyás: Csongrád és Csanád megye leírása. Megjelent a szerző születésének 300. évfordulójára. (Szeged, 1984)

A táj népének szellemi műveltségéről Bél Mátyás jóval kevesebbet írt, mint anyagi kultúrájáról, életmódjáról. Szeged népéről írja :„A lányok itt is sietnek házasságot kötni, nem így a legények. Úgy vélik ugyanis, hogy előbb a munka fáradalmait kell kibirniok, mielőtt a házasság bajaiba bonyolódnának..." A szegedi rácok, „görög ritus" (orthodox ritus) szerint végezték szertartásaikat. Leír egy rác temetési szertartást, ami tömörségében is az egyik legkiválóbb korai szokásjellemzés Magyarország területéről. Hódmezővásárhely tájékán a Tisza egyik mellékágát Kelemenfoknak nevezték. A megnevezés Bél leírása szerint egy Kelemen nevű vitézről vette eredetét, akiről azt tartották, hogy „e folyóöbölben vagy a szigeten ölték meg a törökök." A Bél Mátyástól megörökített népi névmagyarázatban egy történeti monda magva rejlik. Sorra vettük, hogyan tükröződtek a korabeli népélet jelenségei Bél Mátyás itt közzétett két vármegye-leírásában. Szemlénk és a csak szemelvényesen idézett adalékok elemzése alátámasztja mindazt, amit Tálasi István Bél Mátyásról, „népi műveltségünk első tudatos megfigyelője"-ről megállapított.

11 Bél munkájának három sajátságát, a néprajzi érdeklődés és a kutatástörténet szempontjából értékes vonását szeretnénk kiemelni : legelőször jószemű megfigyeléseit, ténymegállapításait a bemutatott település illetve táj népességének foglalkozás és anyagi javak szerinti rétegezettségéről; másodsorban a népesség etnikai összetételére vonatkozó megállapításaiban tükröződő összehasonlító képességét, amely a jelenségek hü megörökítésén túl átfogó látásmódot föltételezett, s harmadjára anyaggyűjtő módszerét, amelyben szerepet kapott a lakosok kikérdezése, olykor visszaemlékezések gyűjtése is. A történeti és népismereti kutatásnak ez a módszere Bél korában úttörő kezdeményezésnek számított, aminek a jelentősége akkor is nevéhez fűződik, ha nem minden esetben maga, hanem gyakrabban névtelenül maradt munkatársai végezték ezt az anyaggyűjtést. Mindenképpen érdeme, hogy nem becsülte le, hanem történeti-földrajzi jellegű munkájába integrálta az „orális történelem" elszórt adalékait is. Sajnálhatjuk, hogy Csanád megye népéről igen-igen szűkszavúan ír. Az eddig közölt megye-leírásokból tudjuk, hogy ismertetései nem egyforma részletességűek, ami részint informátorai tájékoztatásának, részint rövid helyszíni szemléinek hiányaiból adódhatott. 11 Tálasi István : Néprajzi életünk kibontakozása. Bp. 1948. 1. 169