Bél Mátyás: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1980/81-2. Bél Mátyás: Csongrád és Csanád megye leírása. Megjelent a szerző születésének 300. évfordulójára. (Szeged, 1984)
E helyeken szinte elképzelhetelen halbó'séget tapasztalt. A Kurca melléki Kondora mocsárról írja: „A halbó'ség miatt csaknem bűzlik és jóllehet madarak tízezreit táplálja, sosem fogy ki..." a Hód-tóról: „Bó'ven van benne ponty és csuka, másfajta halból is olyan nagy mennyiség van, hogy semmiféle vízimadársereg nem képes kienni" a Porgány-fokról; „...csak úgy hemzseg benne a mérhetelenül sok hal." 1730ban, amikor következtetésünk szerint Bél Mátyás Csongrád megyében járt — „olyan bó' volt a halászzsákmány, hogy ha valamikor, hát azon az ó'szön igaz lehetett, amit mondanak, hogy a Tisza kétharmada vízből, egyharmada pedig tiszta halból áll." Ezt a mondást eló'ször Edward Browne angol orvos jegyezte föl, aki 1667—70-ben a Royal Society megbízásából utazott át Magyarországon, s megállapította: „A Tisza Európának halban leggazdagabb folyója." 3 A halfogás szerzőnk tapasztalata szerint „bizonyos mértékig kárpótolja a teljesen tönkrement aratásokat és a gyenge eredménnyel járt kaszálásokat"—vagyis a Tisza áradásai által okozott veszteségeket. A szegediekről szólva följegyzi, hogy „a polgárok zöme... halászattal keres kenyeret... Ha ugyanis lehetősége van valakinek ladikot és hálót vásárolni, megszerezheti a halászati engedélyt. így aztán az egyébként napszámos munkával foglalkozó emberek is ladikba szállnak éjjel és halászattal több nyereségre tesznek szert, mint amennyit napi bérünkkel kerestek." Bél megállapításából két fontos következtetést vonhatunk le : egyfelől azt, hogy Szegeden számosan mellékfoglalkozásul űzték a halászatot — amire ethnográfusok a 20. században is találtak példát, 4 másfelől azt, hogy a halászat a táplálékszerzésen kívül sok szegedi családnak alapvető megélhetési forrást jelentett. Bél leírja a szigonnyal történő vízahalászatot, ami egyik legkoraibb halászati ismertetésünk. Tudósít a hal tartósításának módjáról is : „A pénzért el nem adható halakat napon szárítják, vagy lesózva... elteszik, hogy később télen drágábban adhassák el őket. A kiszárított halakat a tető mindkét oldalán fölaggatva a napra teszik." A tetőn történő halszárítás följegyzése új adattal bővíti a Szeged vidéki halhasítás, -tartósítás egyébként is gazdag szakirodalmát. 5 A szegedi Tisza-parton Bél Mátyás naponta több mint száz halasbárkát tudott összeszámolni. Pontosságára jellemző, hogy több halfajta árát is följegyezte, ami az egykorú piaci árakat ismerve módot nyújt gazdaságtörténeti elemzésre. A bőséges halzsákmány nem csupán az embereknek és a vízi szárnyasok tízezreinek nyújtott táplálékot, hanem a disznóknak is. Dicséri a Kurcában és a Marosban fogott halakat, melyek a tiszaiaknál ízesebbek voltak. Bél a Tisza-menti nyerstáj nyújtotta másik ősfoglalkozásról, a vadászatról is tájékoztat. Föltűnően kevésnek találta a szarvast és dámvadat, bár a lakosok szerint mindkét vad valamikor tömegesen élt a Tisza mellékén és a mezőkön. Gyakoribb volt a róka, farkas és a nyúl. Leírja a téli vadászatot: „Fagykor, a tavak beállta után felgyújtják a nádasokat, miközben ezek széltében-hosszában égnek,... minden élőlény rémülten menekül. A vadászok ekkor körülállják ezeket a részeket és a lángok segítségével kiűzött vadakat nem kisebb élvezettel, mint haszonnal ejtik el..." Dicséri a csongrádi táj gulyáit és méneseit. Utal a ridegtartásra, a legeltetés módjára és rendkívül finom megfigyelést közöl a ridegen tartott lovak vadságáról. Megtudjuk tőle, hogy elsősorban magyar fajta juhot tenyésztettek — „bár a német (a 3 Angol utazó (Edward Browne) a leigázott Magyarországon. In : Haraszti Sándor—Pethő Tibor (szerk.): Útikalandok a régi Magyarorszgágon. Bp. 1963. 136. 4 Szilágyi Miklós: Halászat. In: Tápé története és néprajza. Tápé, 1981. 275., 295. 5 Herman Ottó i. m., Bitó János: Az én kiskirályságom. Szeged, é. п., Nyíri Antal: A kihaló szentesi víziélet néprajzi és népnyelvi maradványai. Alföldi Tudományos Gyűjtemény II. 1946—1947. Szeged, 1948. 257—261. Bálint Sándor: Szegedi szótár. Bp. 1957., Uő: A szögedi nemzet. Első rész. MFMÉ 1974/75—2. Szeged, 1976. 439—442. 164
