Bél Mátyás: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1980/81-2. Bél Mátyás: Csongrád és Csanád megye leírása. Megjelent a szerző születésének 300. évfordulójára. (Szeged, 1984)

ezeket. Azt azonban láthatjuk, hogy a szerző itt járt a városban, sőt a templomok egy részében is. Ezért adatait komolyan figyelembe kell venni. Egyebek között ez is a forrás tovább kutatandó és cáfolni, vagy igazolni való részei közé tartozik. Alapos leírást ad a szegedi várról. Igazán nem lehet őt hibáztatni, hogy a XIII. században épült erődöt, — amelyet a török az 1540-es években (1543-ban foglalták el) kijavíttatott •— a török kezemunkájának tartja. Egyéb adatokból is tudjuk, hogy a vár Tisza felőli oldala még a 17. század végén ledőlt, és helyén cölöpkerítés van. A szegedi vár szabálytalan, ötszögletű alaprajzával, szögletes és kerek bástyáival meggyűlt a baja. Végül is úgy dönt, hogy bár hatszögletűnek látszik, azért mégiscsak négyszögletű. Leírja a sáncokat és az új barokk tornyot a mai Széchenyi tér felőli bejárat fölött. Elmondja a Palánk szerepét és nagyságát, Istvánffy nyomán pedig ír az 1552-es szegedi veszedelemről. A szabad királyi város cím visszaszerzése során Szeged sokféle eszközt fölhasznált. Egyik — ma már inkább mosolygásra késztető — ilyen ügy, a Tiszából kihalászott pecsét volt. A halászok által előkerült törött pecsét, rajta az 1200-as dátumú címer, döntő bizonyítékul szolgált a kétkedő hatóságok számára. A város korábbi címerábrázolásait áttekintve azonnal kitűnik, hogy a középkori eredetű régi címerben sas volt látható. Ez szerepel még az 1691-es ábrázoláson is. A város hivatalosan elfogadott, 1719. utáni pecsétje viszont a tiszai pecsét pontos mása alapján készült. Ezért nem nehéz kitalálni, hogy ez a típus 1700 körül születhetett a városi elöljárók alapos, tudatos mérlegelése alapján, a kor jellegzetes barokk formáival. A császár kegyeinek elnyerése érdekében, a hajdani magányos madár itt a Habsburg sas ábrázolását utánozza: a szándék nem kétséges. Az eredmény igazolta a számítást (bár a királyi döntést nem csak az határozta meg). Mint ahogy a bárány is ekkor, Szeged Dorozsmáért és a kun pusztákért folytatott pörösködése kapcsán kapott nagy fontosságot, mint a szegedi joghatóság bizonyítéka, és került bele a címerbe. Hogy ezek a dolgok milyen jelentőséggel bírnak, arra ismét csak a leírásból idézünk, ahol is a megye új címerében levő sast úgy indokolja, — a megyei elöljárók szavait ismételve —, hogy „a túlnyomórészt vízbe merült megye az ausztriai sas segítségével emelkedett ki ismét a sokáig tartó török iga alól, és ennek szárnyai alatt most már biztonságosabban megpihenhet". A leírás öszeállításánál meghatározó volt a szerző számára a helyszíni tapasztalat, az itt szerzett élmények. Ez az, ami a mai olvasó és kutató számára igen fontossá és érdekessé teszi. Nem kell lebecsülni azonban az írott forrásokat sem. Bizonyos, hogy valamennyi időt eltöltött a városi levéltárban, és az idézett oklevelek onnan származnak. Hivatkozik Szeged város jegyzőkönyveire, mint alapvető forrásokra, Bonbardus már említett Topographiájára és Parschitius leírására. A dominikánusok kapcsán Sigismundus Ferrarius munkájából idéz,

165 más helyen pedig Marsigli művére hivatkozik,

166 a legtöbbet azonban Istvánffytól vett át.

167 A Csanád megyét feldolgozó kéziratból szintén kettő található Esztergomban, az egyik a Bél javításait viselő eredeti, és a 18. század utolsó harmadában készült másolat.

168 Az eredeti példány első lapján itt is megtalálható a kéziratos megjelölés a mű 166 „De rebus Hungáriáé provinciáé s. ordinis praedicatorum comment." Bécs, 1637. 166 Két jelentős magyar vonatkozású leírása is van. Danubialis operis prodromus. Nürnberg, 1700. és Danubius pannonico—mysicus. 1—6. Amsterdam, 1726. 167 Historiarum de rebus Ungaricis libri XXXIV. Köln, 1622. RMK

III. 1350. kiadták 1662-ben, 1685-ben, 1724-ben stb. 168 Coll. Batthyanyana, Cat. X. Hist. Tit. I. u. Beliana I. u. X. D. 18. A másolat pedig: Coll. Batthyanyana, Cat, X. Hist. Tit. 1.1. Beliana 1.1. X. D. 19. 755