Bél Mátyás: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1980/81-2. Bél Mátyás: Csongrád és Csanád megye leírása. Megjelent a szerző születésének 300. évfordulójára. (Szeged, 1984)

sot állandóan bűzlik, kivéve, ha a hó'ségtó'l kiszárad, ez viszont csak ritkán fordul eló'. 2. A Kórugy ugyancsak abból a folyóból, ugyanazon vidék Kórugy lentebb lévő partján, hasonló mélységben, de vékonyabban ered. Békés megye határáig nyomul hátra, amikor megáradnak a folyók, máskülönben ez is visszatér, amikor a folyók medrükbe térnek, és nem is olyan nagy. Amikor megtelik, Derékegyház, Donát, Vörösegyház és Királyság pusztaságain keresztül folyik és ugyanitt kevéssel feljebb a Körösbe folyik vissza. Tele van hallal, de nem olyan nagyon, mint a Kondora. 3. A Hód egy Vásárhelytől nyugatra lévő, hatalmas tó, Hód ezért is kapta ez utóbbi a Hódmezővásárhely nevet. Részint a vá­ros fölött, részint alatt ered a Tiszából, holdsarló szarvához hasonlóan körben árad ki, közepén sziget van, ezt ugyancsak a Tisza fogja körbe, ez a vásárhelyieknek kitűnő legelőket nyújt. Maga a tó, amíg az áradó Tisza növeli, még több-kevesebb mint két mérföldnyi területet önt el. Nekünk a Tiszáról érkezőknek két óránál tovább kellett hajóznunk Vásárhelyig. Bőven van benne ponty és csuka, másfajta halból is olyan nagy mennyiség van, hogy semmiféle vízimadársereg nem képes kienni. A vásár­helyiek számára tehát kitűnő lehetőséget nyújt halászatra és vízhordásra. Gyakran nagy szántóföldi területeket áraszt el. 4. Andalics a Tisza ágai között érintkezik az előbbivel, és Andalics jóllehet kicsi, ugyanakkor bizonytalan és csendes folyású. Látható ugyan, hogy honnét ered és hová tér, de folyása bizony­talan. Fönt mintegy a Hód-tóból lép ki, aztán a Tisza két ágát vagy alkotja, vagy beléjük folyik. Ezeknek egyikét Kelemenfok­nak nevezik egy Kelemen nevű vitézről az odavalósiak. Azt tartják róla, hogy e folyó-öbölben avagy a szigeten ölték meg a törökök. Ma is vannak nyomai a szigeten a régi korokban épített és körülsáncolt várnak, ahová a tatárok és a törökök portyázása idején a környező vidék lakói szoktak menekülni. A folyó és a mocsarak ugyanis köröskörül mindezt annyira elárasztják, hogy a járást nem ismerők számára mindez örökre elzárt marad. A másik ágat pedig Porgány-foknak hívják, saját előbbi medréből ágazik ki, balról átvágja a vidék mocsaras részeit és csakúgy hemzseg benne a mérhetetlenül sok hal. A királyi kincstár tiszttartója a halászat megtiltása céljából lezáratta és beleegyezése nélkül senki másnak nem is nyitják ki. Máskülönben Tápé alatt ömlik a Tiszába. 5. A Holt-Tisza mintegy elhalt Tisza. Kétségkívül a Ti- Holt-Tisza szánák egy kiáradása, amely a Porgány-foktól a már Tiszához közeledő Maros közelében szinte mozdulatlan vizével véget ér. Ezek voltak a Tisza bal partján e megyében számontartott mocsarak. Következnek a jobb oldalt elöntők. Közéjük tartoznak : 12

Next

/
Thumbnails
Contents