A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1980/81-1.(Szeged, 1984)

Művészettörténet - Szuromi Pál: A kifejezés bűvöletében (Varga Imre művészetéről)

Pedig a hegesztett lemezszobor ekkoriban már nem számított újdonságnak a magyar szobrászatban. Varga művén kívül is szerepeltek ilyen munkák ezen a tárlaton, de csak a Prométheuszból lett botránykő. Logikus tehát, hogy az előadással együtt a szokatlanul újszerű tartalmi, gondolati mozzanatok is közrejátszottak a különös fogadtatásnál. És a tüzet mentő, lángot hozó vállas figura valóban megállítja, töprengésre készteti a nézőt. A szakállas,torzas fej, az erőteljes testalkat a rokonszenves mitológiai titán egyéniségét idézi, ugyanakkor a megszaggatott alakban, testet felzaklató cső és gömbvas kötegekben már a tragikus sorsú, keselyűtől marcangolt hőst érzékeljük. Az előrelépő, magasba tartott kezű figura szoborteste a csillogó, fényes és a varratos, megszaggatott felületek ritmikus egységét mutatja, ami végül a szeszélyesen vibráló tűzcsóvában tetőződik. Joggal írta az egyik kritikus : „Varga Imre... megmámorosodott a hegesztőpisztolytól...", csakhogy ez a lánggal operáló mámor, továbbá az anyag megválasztása nagyon is előnyére vált az alkotónak. Mert a prometheuszi gondolat, a prometheuszi ember voltaképpen ezekkel az eszközökkel lett igaz és korszerű. A mű első változata egyébként ólomból formálódott, innen is érezni a különbséget. Ebből a kompozícióból sem hiányzik a megtépdesett test, a pátoszos lobogás, de a simább, klasszikusabb alakításmód valahogy erőtlenebbé, szervetlenebbé tette a plasztikát. A krómacél megoldás viszont határozottan kiélezte ezeket a vonásokat, amivel a szobor tartalmi, gondolati szférája is talányosabb lett. Hiszen a drasztikusabb, nyersebb előadás önkéntelenül is egyfajta esendőséget, komikumot kölcsönöz a figurának, s ezt csak nyomatékosítja a kicsit teátrális ízű, sportolós beállítású mozdulat. A heroikus, pátoszos megjelenés ellenére tehát némiképp esendő, földközeli ember Varga Prométheusza. Olyan halandó, amelyik már nem akarja elhitetni velünk, hogy egyszerű és egyértelmű dolog az önfeláldozó hősiesség. Ez a talányos gondolatiság, ez az egymásba átjátszó tartalmi többsíkúság különböztette meg a többi lemezszobortól Varga Imre alkotását, de ugyanez avatja megkapóan hitelessé, korszerűvé is. És persze más is. Hisz nemcsak a figurában megtestesülő belső összetettségre rezonálunk, hanem a plasztika egésze által sugallt gondolati, jelentésbeli elemekre is. Nevezetesen az ember, valamint a tűz, az energia kapcsolatára, amit az európai kultúrában hagyományosan Prométheusz mítosza jelképez. Tudjuk, hogy több művész feldolgozta a romantikus sorsú titán históriáját, meghagyva Őt tragikus szépségű, jótevő szerepében. Nos, Varga kompozóciója e tekintetben is hagyományújító és aktuális. Igaz, az ő Prométheuszában is van pátoszos hősiesség, a figura megjelenése sem ellenkezik teljességgel a mitológiai alakkal, de ez már nem az egyértelműen jótevő, áldást hozó titán. Ahogy utaltam rá: valahogy szerepet játszik Varga Imre teremtménye, s ebben a színjátékban egyféle kérkedő, figyelmeztető gesztus is helyet kap. Mert minden sebzettsége ellenére dacos fejtartású, lendületes ívű e szobortest. A magasba emelkedő karok úgy fogják a még magasabbra szökő lángnyelveket, mint súlyemelő a kiemelt vasrudat. Csakhogy ezt szeszélyes, terebélyesedő lángcsóvával tenni : kétes vállalkozás. Az így felmutatott energia ugyanis nemcsak a győzedelmeskedő, humánus törekvésű embert reprezentálja, hanem óhatatlanul megidézi a tűzzel játszó felelőtlenséget is, amely alkalmas lehet világunk fellobbantására. Prométheusz sorsához tartozik még — valamint a hatvanas évek művészetszemléletéhez —, hogy a művet nem vette át a megrendelő város. Megvásárolta viszont az Antwerpen—Middelheimi Parkmúzeum, később pedig Szekszárdon kapott méltó helyet a plasztika.Annyi bizonyos: Varga Imre művészete ezzel a jelentős, vihart kavart kompozícióval került az érdeklődés homlokterébe. A rossz nyelvek szerint ő lett a „hegesztő szobrász", ám ez az alkotót kevésbé érdekelte. Annál inkább, 392