A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1980/81-1.(Szeged, 1984)

Művészettörténet - Szuromi Pál: A kifejezés bűvöletében (Varga Imre művészetéről)

A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1980—81/1 A KIFEJEZÉS BŰVÖLETÉBEN Varga Imre művészetéről SZUROMI PÁL (Szeged, Móra Ferenc Múzeum) Koronként, generációként, sőt egy-egy alkotói pályán belül is változik a művészi, esztétikai igazmondás formája, mértéke és lehetősége. Különösen így van ez századunk sokszínű, mozgékony jellegű művészetében, ahol a legkülönfélébb tendenciák versengenek és futnak egymás mellett. Nem könnyű tehát eligazodnunk, hisz jobbára újszerű minőségekkel, újszerű emberi, alkotói attitűdökkel találkozhatunk. A kortárs művészet már nem hagyatkozhat kollektív érvényű, társadalmilag meghatározott eszmei, kulturális rendszerekre, ez csak a klasszikus korszakok privilégiuma volt. A modern társadalom, a korszerű művészet kibontakozása szükségszerűen együtt járt a mitologikus, vallásos formák háttérbe szorulásával, egyszersmind az alkotói szuverenitás kiteljesedésével. Hegel az elsők között ismerte fel ezt a történelmi méretű pálfordulást: „... a művész szubjektivitása anyaga és alkotása felett áll..., választásától függ mind a tartalom, mind ennek alakításmódja." És a választási lehetőségek kibővülése az esztétikai, művészi igazmondást is motiválja, de az alkotók felelősségét is próbára teszi. Érdekes, tanulságos lenne például együtt látni, netán feldolgozni a második világháború eseményeire, katasztrófáira reagáló színvonalas, izgalmas plasztikai műveket. Hisz korszakot meghatározó, milliókat érintő, napjainkig ható történelmi, emberi tényezőről van szó, következésképp az egyik leggyakrabban visszatérő kisplasztikái, köztéri tematikáról. Igaz, a művészet történetéből eddig sem hiányoztak a katonáskodásra, a hősiességre vagy az emberi szenvedésre, pusztulásra utaló alkotások, csakhogy itt minden bizonnyal mást, többet kapnánk. Nemcsak az értelmetlen pusztulás és az emberi tiltakozás szélesebb művészi dimenzióit érzékelhetnénk, hanem valamiképpen a nemzet etikai, esztétikai önismerete, önértékelése is kirajzolódna. Mert eltérő eszmékért, eltérő pozíciókból folyt a küzdelem, noha az emberi veszteség mindenfelé veszteséget, fájdalmat jelentett. Nos, Varga Imre szobrászművész több művével is szerepelhetne ezen a nemzetközi seregszemlén, főként pedig a „HŐsi emlékmű" с plasztikájával. Ha csak ezt a szobrászi gondolatát valósította volna meg, akkor is helye lenne a modern magyar képzőművészetben. Pedig látszólag semmi rendkívüli nincs a kisplasztika megszületése körül. A hatvanas évek végének szellemi életében megizmosodik a tárgyilagosabb jellegű történelmi, társadalmi vizsgálódás (pl. Nemeskürty István kötetei vagy a Magyarország felfedezése szociográfiai sorozat), s a művészeti életben sem ismeretlen a deheroizáló, közvetlenebb valóságszemlélet. Varga Imre plasztikája voltaképpen természetesen illeszkedik ehhez a szemléletmódhoz, ugyanakkor művészi színvonala, kíméletlen történelmi, esztétikai igazmondása révén ki is emelkedik ebből a folyamatból. 387