A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1980/81-1.(Szeged, 1984)
Újkori történet - †Sárközi István: Adalékok Dénes Leó munkásmozgalmi és közéleti munkásságához
maszkodva küzdötte le a gazdasági és politikai gondokat. Dénes Leó elismeréssel emlékezik beszédeiben és írásaiban arra a nélkülözhetetlen politikai segítségre, amelyet a kommunista párt vezetői: Szirmai István, Révai József, Vas Zoltán nyújtottak. Az új szellemű Délmagyarország 1944. november 19-én megjelent számában Révai József fogalmazta meg a Nemzeti Függetlenségi Front s a nemzet demokratikus eró'i összefogásának célját s programját. A Szegeden megalakított Nemzeti Bizottság első feladatai közé tartozott a régi törvényhatósági bizottság megszüntetése, az új törvényhatósági bizottság előkészítése, az ideiglenes nemzetgyűlés tagjainak megválasztása, a nemzetgyűlés előkészítésében való tevékeny közreműködés, az igazoló bizottságok felállítása, a népbíróság megszervezése s a fasizmus idején népellenes és háborús bűntettek elkövetőinek felelősségre vonása, a földosztó bizottságok kijelölése, hogy a falu népének, a parasztságnak az „ezeréves perében" igazságot szolgáltassanak. 1945. áprilisig 70 000 kat. hold földet osztottak ki az igénylők között. A fasiszták által felrobbantott két szegedi Tisza-híd részbeni pótlására a szovjet parancsnokság irányításával készült el a lakosság ezreinek mozgósításával az ideiglenes pontonhíd, a vasúti és közúti híd s Dénes Leónak napról napra kellett biztosítania a munkaerőt az építéshez. Fennmaradt s megőrzött hatalmas méretű plakát — Dénes Leó helyettes polgármester aláírásával — e közmunka végzésére szólítja fel a lakosságot. Egyik visszaemlékezésében megírta, hogy egy alkalommal a hídépítési közmunkára való jelentkezésre szólította föl a volt nyilaspártiakat s meglepetésre a szegedi tűzoltóság majdnem teljes létszámban megjelent e felhívásra. S az ellátási gondok megoldása, a gyárak, üzemek termelő tevékenységének folyomatos biztosítása, nyersanyaggal való ellátása, szénszükséglet mellett, a kulturális Dénes Leó polgármester, Komócsin Illés a szegedi polgárőrség parancsnokának és Diczfalussy Ferencnek a szegedi polgárőrség felügyelőjének kíséretében. Komócsin Illés egyenruhája; tányérsapkában, polgári fekete felöltőben, csokornyakkendőben, piros-fehér-zöld nemzeti színű karszalaggal. 336