A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1980/81-1.(Szeged, 1984)
Újkori történet - Lengyel András: Politische Programsentwurfe Ferenc Móras von 1918
elvevetélt programtervezete mégis jelentős. Egyrészt ugyanis e tervezet jól tükrözi a magyar értelmiségi polgárság 1918 végi politikai elképzeléseinek szélső határát; azt a szélső programot, amelyet esetleg még polgárként, polgárnak magmaradva vállalni lehetett. (Hogy Mezey Páléknak a program mégsem kellett, arra vall, Szegeden ez már túlzottan sok volt, a szegedi polgárság ennyit már nem bírt el.) Másrészt — s ez legalább olyan fontos —, e tervezet olyan író müve volt, aki a következő másfél évtizedből legalább tíz évig a legolvasottabb, legnépszerűbb magyar tárcaíró volt — kivált a polgárság körében. Népszerűségét természetesen nem politikai programtervezetével vívta ki, hanem tárcáival. De tárcái éppen annak a viszonylagosító, önirónikus írói magatartásnak köszönhették népszerűségüket, mely korábbi szerepvállalásaiból, ill. e szerepvállalás kudarcának tudomásulvételéből fakadt. A tárcaíró Móra attitűdje nem utolsósorban a politikai-emberi elképzeléseiben, terveiben megcsalatkozott, de azokat teljesen föladni mégsem tudó ember attitűdje. E magatartása mélyebb megértéséhez tehát annak a politikai koncepciónak az ismerete is szükséges, amelyet — kényszerűségből — magatartássá, attitűddé redukált, de amely így is, sőt így igazán, meghatározta tárcáit. POLITISCHE PROGRAMSENTWURFE FERENC MÓRÁS VON 1918 von András Lengyel Ferenc Móra (1879—1934) war nicht nur eine hervorragende Gestalt der ungarischen Literatur im ersten Drittel des XX-en Jahrhunderts. Als der Mitpresident der Szegediner Zweiganstalt der Landesradicalpartei hat im Herbst 1918 für die Partei ein politisches Program zusammengestellt. Sein Programsentwurf wurde aber von der Szegediner Parteiorgazation nicht angenommen, ist im Druck nie erschienen, und das Manuskript lange versteckt. Diese Arbeit veröffenlicht den zum Vorshein gekommenen Entwurf (mit seiner Vorarbeit) und vollendet seine erste Analyse. Es stellt fest : das Program ist ein wesentliches Dokument der politischen Orientierung und soziales Begriffes Ferenc Móra's von 1918/19. Als Program ist es unzweifelhaft ein wohldurchdachter Plan. Seine Streben zeigten in Richtung eines modernen, sozial organisierten Staatskapitalisums. Für den Entwurf ist bezeichnend dass er neben den herkönmlichen Forderungen schon auch den Anspruch der Regulierung und Kontrolle des Kapitalismus abgefasst hat. 297