A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1980/81-1.(Szeged, 1984)

Újkori történet - Lengyel András: Az államkapitalizmusba hajló szociálliberalizmus egy magyar koncepciója (Móra Ferenc 1918 végi politikai programtervezetei)

kéziratban maradt cikke

24 élesen támadta a diktatúrákat: a „vörös terrort" éppúgy, mint a kezdődő fehér terrort. Cikke aktuálpolitikai éle természetesen a fehér terorr ellen irányult; Móra az ellenforradalommal élesen szemben állott.

25 írása, nyugodtan mondhatjuk, egyike a legélesebben fehérterror-ellenes hazai írásoknak. Nem véletlen, hogy cikkét a Szegedi Napló kiadótulajdonosa, Engel Vilmos (jóllehet Móra barátja volt) nem engedte megjelenni.

26 A Ne utána, hanem elébe azonban nem kímélte az épphogy elbukott Tanácsköztársaságot sem. Sőt, a „megtorlásokat" éppen azzal támadta, hogy ugyanolyanok, mint a proletárdiktatúra intézkedései voltak. Politikai megoldási javaslata azonban lényegében 1919 augusztusában is ugyanaz maradt, mint volt 1918 végén, a programtervezet elkészítésekor: a bajokat „jogmegadással", szociálpolitikával kell elhárítani; sőt, tudatos politikával, „eléjük kell menni." De ekkorra, aligha véletlenül, csalódottsága is teljessé vált. Csalódott a polgárságban; egy Domokos Lászlónéhoz írott levelében nyíltan ki is mondta, „burzsoá lapot az életben többet nem fog szerkeszteni".

27 Kijelentéséhez, tudjuk tartotta is magát. Amikor 1927-ben fölajánlották neki a Magyar Hírlap szerkesztését, a megbízatást nem vállalta,

28 s lapot többet Szegeden sem "szerkesztett. S kutatók hiedelmével ellentétben, a munkásságban is csalódott. A szegedi múzeumban van egy dokumentum (1919 végéről, 1920 elejéről),

29 mely ennek a csalódásnak is hangot ad. Kállai Emil 1919. szeptember 23-i levelének hátoldalán ugyanis — egy pro domo följegyzésben — ezzel indokolta meg lemondását a szociáldemokrata párt kultúrbizottsági tagságáról : „Ez a kutúrbizottság a diktatúra bukása után tisztán a munkásság kulturális nevelésére alakult volna (elsősorban irodalom és zene) ; magamon kívül több polgárembert is bele akartam vonni, de mivel láttam, hogy a munkásság gyűlölködő és bizalmatlan, ott hagytam őket. Olyan kétségbeejtően egyoldalúak mint — a polgárság." Móra tehát reformelképzeléseivel egyedül maradt. Programtervezete mindazonáltal — az 1919-es kettős kataklizma s a Radikális Párt széthullása ellenére — nem lett teljesen irreális a későbbiekben sem. Nemcsak programjának részletelemei őrizték meg sokáig aktualitásukat (közigazgatási reform stb.) de, érdekes módon, még törekvéseinek központi vonulata is : az elengedhetetlen nivellálódás. Az egyes társadalmi rétegek, csoportok szociális státusának kiegyenlítődése, mint fejlődési program, sokáig aktuális maradt. Sőt, az 1919 utáni negyedszázad egyik nagy eszmetörténeti fejleménye éppen az lett, hogy ez a nivellálódás-elv — ha gyakran torz formában is — a különböző ideológiák fontos alkateleme lett.

30 8. Óhatatlanul fölvetődik (föl kell, hogy vetődjön) a kérdés: érdemes volt-e ilyen részletesen foglalkozni Móra programtervezetével, hisz soha el nem fogadták, soha programmá nem lett? Érdemes-e a tervezetnek bárminő — az életrajzi vonatkozásokon túlmenő —jelentőséget tulajdonítani? Az Országos Radikális Párt kétségkívül nem volt igazi tömegpárt, törekvéseik nem visszhangzottak igazán nagy tömegekben. A párt szegedi szervezete pedig, amelynek a tervezet készült, még optimális esetben is csak lokális hatókörű szervezetnek tekinthető. 1919 után Móra is fölhagyott a politikával ; programtervezetével többet sehol sem állt elő. Többszörösen 24 Lengyel A., A szegedi Egyetemi Könyvtár Móra-kéziratai. Katalógus és szövegközlés. Szeged, 1976. ... — A cikk kézirata, kiadatlanul, ma is a szegedi egyetemi könyvtár kézirattárában van. 25 Vö. pl. Péter L., Móra Műhelyéből. Somogyi-könyvtári Műhely, 1979. 1—4. sz. 70—71. 26 Lengyel A., i. m. 1. 27 Móra Ferenc levelesládája. (Saj'tó alá rend. Madácsy László.) Szeged, 1961. 138. 28 Móra Ferenc levelezéséből, 175. 29 Jelzete egyelőre nincs; vö. 5. jegyzet. 30 Vö. Schöpflin A. mély észrevételével: Az új könyvek könyve. (Összegyűjtötte és bev. Kőhalmi Béla.) Bp. 1937. 42. l.k. 521. 296