A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1980/81-1.(Szeged, 1984)

Néprajz - ifj. Lele József: A tápai Bokréta

Az volt a fontos, hogy közel egyformák legyenek a legények, de a lányok közt se legyen egy se nagyon kicsi. Összesen 12 párt válogattak ki. Paulini nagyon megfigyelte min­egyiket külön-külön is. Egy sor nóta után azt kérte, hogy aki a teremben van, mind táncoljanak. Látni akarta, valóban fölszabadultan táncolnak-e a kiválogatottak. Ebből nagy tumultus lett. Ezért ismét csak a kiválasztottakat kérte táncra. Nóta végén be­hívta ó'ket az irodába. Ott Bodó Mihály mindnek fölírta a nevét, Paulini pedig el­mondta, miért volt a válogatás. Miután értésükre adta, hogy már az 1934. évi buda­pesti István napi bemutatóra meghívja ó'ket, kérte, hogy menjenek vissza a többiek kö­zé és táncoljanak tovább. Egyben azt kérte, hogy tánc közben daloljanak is. Pauliniék is visszamentek és megint fölálltak székeikre. Paulini Béla észrevette, hogy a csárdás­nak egy finoman díszített, cifrázott változatátjárják néha. Lele Józseftó'l kérdezte meg, van-e annak a lépésnek valami neve? „Montam néki, hogy az a darudöbögó's, ami igen régi tápai tánc." 35 Paulini leállította a zenét és a fiataloktól megkérdezte, melyik dalra tudják a darudöbögőst eljárni. Szinte együtt válaszoltak, hogy a Harmatos a kukoricalevelére. Azt húzatta és kérte,, hogy párosával egy sorban álljanak úgy, hogy minden lány háttal legyen néki. „Paulini nagyon örült ennek a lépésnek, mondta is : én ezt a lépést még sehol sem láttam." 36 Azt is észrevette, hogy csárdásozás közben keresztbe kasul haladnak a táncosok. A gyors csárdásnál meg azt, hogy a legény, aki szinte egyhelyben mozogja ki (roggyantós mozdulatokkal) a ki nem lépett csárdást, a lányt maga körül futtatja jobbra is, meg balra is, közben hol az egyik, hol a másik lábával nagyot dobbant. A „mars" véletlenszerűen jött eló'. Ott iszogató, idó'sebb em­ber mutatta meg. Paulini azonnal a zenészekhez ment és a Rákóczi indulót húzatta. A fiatalokat arra kérte, hogy most erre a dalra táncoljanak. Az amúgy már lendü­letben lévó' fiatalok rázendítettek, de olyan csodálatosan szépen járták, hogy Paulini tapsolt örömében. Öreg este lett, mire mindent alaposan szemügyre vett. Ekkor azt kérte a fiataloktól és a faluvezetó'któ'l, hogy azokból a táncokból és zenékből, ame­lyeket most látott és hallott, állítsanak össze egy 15 perces műsort. Legyen benne lassús, frisses és mars is. Ruházatuk legalább olyan legyen, mint Nyinkó Erzsébeté, vagyis, mindenki úgy öltözzön, ahogyan a régi tápai öregek fiatalabb korukban öl­töztek. Mikor a tápaiak megnyugtatták Paulinit, hogy mindent úgy csinálnak, aho­gyan kérte, megköszönte és a faluvezetőkkel együtt elbúcsúzott a tápai fiataloktól azzal, hogy két hét múlva ismét lejön megtekinteni, meddig jutottak el. Paulini Béla Tápéról egy„Bokrétával" tért vissza Budapestre, amelynek majdani életképességét biztosra vette. Ugyanabban az esztendőben a már meglévő „bokrétás helységek" mellé Tápéval együtt 19 vidéki bokrétát szervezett! A következő hét keddjén Deák László összehívta a kiválogatott bokrétákat, amelyen megjelent Bodó Mihály, Bogoss Béla és Csóti Mihály is. Eljöttek Lele József és Lele Ilona, Molnár József és Karai Teréz, Nagy Csorba Antal és Lele Mária, Nagy Csorba Mihály és Hódi Veronika házasok, Török Lajos és Nyinkó Erzsébet jegyesek, valamint Kószó Mojé István és Bodó Anna, Biacsi Zsíros Antal és Vincze Etelka, Molnár Nagypanna András és Kószó Palika Mária alkalmi párok. Megbeszélték, tudják-e vállalni a szerep­lést és hogy milyen műsort állítsanak össze. A nyári mezőgazdasági munkák Tápén is beleszólhattak ebbe a szép vállalkozásba, de a fiatalok otthon megbeszélték a szülőkkel, hogy az ő munkájuk ezután sem fog hiányozni abból. A megbeszélésen ott voltak a zenészek is és eljött akkor még szegedi tanítóképzős Lele József is. A zenészekkel nem volt semmi probléma. Volt hangszerük, tudták mit és hogyan kell játszani, tőlük mást nem is vártak. Annál több gondot jelentett a táncosoknak a viselet beszerzése. A legé­nyek közül soknak nem volt csizmanadrágja. Úgy egyeztek, hogy fekete posztóból var­85 Lele József közlése. 38 Török Lajos közlése. 200

Next

/
Thumbnails
Contents