A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1980/81-1.(Szeged, 1984)

Numizmatika - Nagy Ádám: Egy makói pénzlelet a 19. század közepéről

korábbi rendelet alapján az 1754-től hivatalossá lett pénzrendszer szerint verték.

8 Az 1754-ben érvénybe lépő konvenciós pénzrendszer

9 külső és belső tulajdonságaira nézve tipikus pénzei adják leletünk majdnem teljes egészét. Nem lehet véletlen az sem, hogy a másik 19. századi makói lelet kezdő éve is szintén 1754. A pénztörténeti korszakhatár kezdetét jelentő rendelet 1753 szeptemberében jelent meg, amikor Mária Terézia egyezséget kötött Bajorországgal egységes pénzláb használatára. Az egyezséghez kapcsolódott több német pénzkibocsátó, viszont a bajorok hamarosan kiléptek. Ez volt az ún. konvenciós pénzláb alapja. Az e rendeletek szerint vert pénzek azonos értékben, egységes súlyban és ezüstfinomságban 1754-től egészen 1857-ig érvényben voltak. Tiszta formában csak Ausztriában maradt fenn ilyen hosszú ideig, itt is rövid megszakítással (1811—16).

10 Leletünk időhatára: 1754—1848, pontosan a konvenciós pénzrendszer időszaka. A megegyezés nemcsak az országok közötti nemesfémvándorlást szelídítette, hanem lényegesen egyszerűsítette a kereskedelmi forgalomban ekkor használatos sokféle valóságos és számítási pénz különböző értékével való számolást. Ennek révén lett az összes fémpénz — az aranyak kivételével — tallértól a garasig egy pénzrendszer szerves része.

11 A konvenciós tallér értéke 120 krajcár volt, a féltalléré, azaz a forinté 60 krajcár. így a valóságosan kivert pénz értéke megegyezett a már korábban használt számítási egységgel is. A tallérnál és a forintnál kisebb váltópénzek sorában a jó közép értékű 20krajcárosok igen népszerűek voltak, a forgalomban legjobban használhatók:

12 a lelet 98%-át (1696 db) teszik ki. Feltűnő, hogy a leletben a veretek többsége nagyon jó állapotú, sok közülük szinte verdefényes. Meghatározhatatlanul kopott darab egy sincs, mindössze az évszám kérdéses öt esetben. A lelet egészének szép, éles vereteit áttekintve sok utalás olvasható ki a pénzverdék korabeli technikai színvonaláról. 1830-ig sok apró változatot lehet megfigyelni, bár a mintákat még központilag készítették és küldték szét Bécsből. Az éremképet különböző előre elkészített részletekből állították össze esetenként (külön a portrét, babér és pálma koszorút, értékjelzést, címert, betűket stb.) s ez sok kis, jellegében eltérő változatot eredményezett. 1830 után a verdék ben alkalmazott újítások segítségével szabályos, egyenletes lapkavastagságú, egyforma pénzek kerültek forgalomba.

13 A lelet részletes vizsgálata során így érkezünk el a záró év kérdéséhez, amely legtöbb esetben — mint most is — sok további kérdést vet fel. Ebben a leletben négy darab 1848-ból származó magyar típusú 20 krajcáros van: kettő latin, kettő magyar körirattal. Mindkét latin köriratú pénz nagyon kopott, sőt mindkettőn fülezés nyomai láthatók. A magyar köriratúak közül csak az egyik kopott. Mindezek utalnak az továbbra is verték verdékként és címletekként szabálytalan elosztásban és ellenőrizhetetlen mennyiségben. A verdejel utáni még egy betű a különböző éveket jelzi folyamatosan. Jeszenszky G. Lotharingiai Ferenc császár magyarországi pénzverése. NK.1924—25. 6. — Mária Terézia 1766. augusztus 26-i utasítása szerint a pénzeken a verdejelen kívül betűjellel kell feltüntetni a pénzverő tisztek nevét is. Eypeltauer 24—25. 9 Az egyezség és rendelete 1753. szeptember 21-i keltű. Miller 254. Ezt a rendeletet 1754. január 1-én módosították, amely lényegében az 1750. évi rendelet újra érvényesítése volt. Miller 255. 10 Kőhegyi M.,—Nagy A., Pénz- és gazdagságtörténeti adatok Mária Terézia korából. Kecskemét, 1975. CumaniaL, Bács-Kiskun megyei Múzeumok Közleményei 107—108. (a továbbiakban: Kőhegyi—Nagy). Krasznai K, Pénzrendszerek és szövetségeik a XIX. században. Az Érem, 1979/2. 14—23. (a továbbiakban: Krasznai). 11 Kováts F, Forint krajcár. Az Érem, 1922. 3—4. 19—20. 12 Bakonyi [Szentgáli] Károly, Magyar veretű konvenciós húszasok és tízesek. Az Érem, 1928. 22—23.; Kőhegyi—Nagy 114. 18 Gohl Ö, Adatok pénzverdéink technikai fölszerelésének történetéhez. NK. 1903. 10. 128