Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

elsősorban a cigányzenét tekintette példaképének. Ebből a kezdeményből bontako­zott ki 1924-ben a helybeli tökciturabanda. Tagjai : a prímás, második prímás, terc­prímás, brácsos, cimbalmos, böggős. A csókái banda felállása: prémás, baszprémás, kontrás, kisböggős, nagyböggős. Hangszereiket részben maguk a tökciturások készítették. így a prímás kezéből került ki a diófából faragott prímtambura. A brács, brácskontra kész hangszer, boiíban vásárolták. A tamburaböggő voltaképpen rendes vonós bőgő. Itt azonban ezt is a verő, tamburaverő segítségével szólaltatják meg, amely szaruból készült. A hozzávaló hul­ladékot szegedi fésűsöktől vásárolták. Ebből fűrésszel kivágták a kívánt alakra. A vé­geit lekerekítették, majd főzték, hogy puhuljon. Ezután a szarurétegeket széthasítot­ták, mintegy 0,8 mm vékonyságúra. A verő hasonló módon, olykor elhasznált kasza­tokmányból készült. A tökciturások szoktak muzsikálni lakodalomban, bálban, köszönteni pedig név­napokon, disznótorban. Szomszédos falukba is eljártak játszani. A bandák dallam anyaga országszerte ismert népdalokból, magyarnótákból ál­lott. A tökciterások már nem a régi paraszti dalhagyományból, hanem a cigány­zenéből merítettek elsősorban. CIMBALOM. A házi zenélés jellegzetes népi hangszere volt még századunk elején is a cimbalom. Régebbi használatáról nincsenek adataink, csak a múlt század dereká­tól fogva. Nem tudjuk tehát megállapítani, hogy úri, polgári világból való szállomány­nyal van-e dolgunk, vagy pedig a cigánybanda egyik jellegzetes hangszerének átvéte­léről. Kétségtelen, hogy a századforduló táján számos szegénysorsú parasztember, kis­iparos, hajós akadt, aki cimbalmon tudott játszani. Az ilyenek azután sokszor el­mentek részben szívességből, részben csekélyebb összegért szegényebb lakodalmakba, illetőleg lányháló, lánylakodalom néven emlegetett lányosházakhoz muzsikálni, ahol nem volt annyi fiatal, mint a legényesházaknál. Ide ugyanis bandát fogadtak. Voltak olyan alkalmi cimbalmosok is, akik szívesen eljártak szombatestéken és vasárnapokon polgári bormérésekbe, kiskocsmákba is muzsikálni. A vendégekkel személyes ismeret­ségben lévén, kedvükre, ízlésük szerint tudtak muzsikálni. Máig emlegetik az alsóvá­rosi Kapus Papp Sándor kitűnő készségét, akinek játékát és kísérő dalolását Tömör­kény és Juhász Gyula is sokszor hallgatta. Tömörkény őrizte meg Kaminár cimbalmos emlékezetét. Megemlíthetjük még, hogy számos nagylány, illetőleg asszony akadt, aki édes­apja, legénytestvére nyomán szintén szép játszó készségre tett szert. Ezek azonban kizárólag odahaza cimbalmoztak. HARMONIKA. Népünk nyelvén hermonika, tápaiak ajkán hermuzsika. A század­forduló táján honosodott meg, nyilván a Bécsben, Ausztriában, Csehországban való katonáskodás emlékeként, illetőleg iparoslegények hatása alatt, népünk fiatalsága körében is. Készen vásárolják. A harmonikának a citerával szemben előnye, hogy menet közben, jókedvű tár­saságot útján kísérve is lehet rajta játszani. A jazz hatására az utolsó évtizedekben bevonult a népi zenekarokba is. így Csanádapácán és Újkígyóson kisebb lakodalmak­ban hegedűsből, klarinétosból és harmonikásból álló banda szokott játszani. 38 Évkönyv 593

Next

/
Thumbnails
Contents