Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

A játéknak olykor tréfás kinyerezés neve is hallható. A német eredetű szavak világosan utalnak arra, hogy parasztnépünk a kártyával főleg a vándorló mesterlegények, kiszolgált katonák közvetítésével ismerkedett meg. A herbek szó voltaképpen herberg, vagyis a mesterlegények szállása, ahol sokszor reggelig folyt a kártyázás. Hiába volt a céhek tilalma. A szegedi nép körében csak a magyarkártya néven ismert svájci kártya járja. Tömörkény látott népünk kezében olyan kártyát is, amely Teli Vilmos mondaköre helyett magyar történelmi és tájképi jellegzetességeket ábrázolt. „Kánya Pali masinát gyújtott — írja

29 századunk elején bizonyára személyes benyomások alapján — beledugta a pipába, azután a belső zsebébe nyúlt, és kivette onnan a kártyát. Öreg és kopottas vastag papírlapokat, amik még azon kártyák közül valók, amiket magyar formákra csináltak. Nem a Teli-monda van rájuk festve, hanem magyar emlékek tartózkodnak rajtuk. A makkdisznóra a budapesti lánchíd van festve, a vöröskilencre valamely omlatag vár a Vágvidékről, azután az alsók, a fölsők mind csupa magyar leventék, a csikós kártyákon pedig a vezérek képei pompáznak.

30 Ily régi dolgok vannak ezeken. Jó szerencse, hogy apránként elmúlnak, mert ha már kell, hogy kártya is legyen a világon, inkább a kuoni pásztor (vörös alsó) dudáljon rajta a kecskéinek, mint vitézeinek a kürtös Léi vezér." A kártyának van négy színe: piros, másként.vörös, tök, ződ, так. Nyolc értéke: hetes, tréfásan hecing, nyócas, kilences, tízes, Tápén asszony, továbbá alsó, Tápén gyerök, fölső, másként filkó, öregek ajkán kolop, Tápén öreg, majd csikó, másként király, végül disznó, polgárosultabb nevén ász. Az alsó négy értéknek számsora miatt soroskártya, a felső négynek emberalakjai után fejeskártya a neve. A különös értékkel rendelkező adutt, másként tromf, öregek ajkán toromf mellett a többi lapnak farba, farbakártya az összefoglaló neve. A máriásban az olyan ütés, amelynek nincs értéke : üreskártya. Külön is meg kell említenünk, hogy Tömörkény hallomása szerint öreg tanyaiak valamikor következetesen csikó megnevezéssel éltek. „A király neve — írja

31 — föltétlen kímélendő és nem arra való, hogy neve a kártya közt emlegettessék." Tápén még a piros alsónak tréfás pöcc, copi, szopi (az egyik ujja a szájához ér), a makk filkónak bottyán, a tök filkónak tyúkász, gyurka, gugyuli, putyuli, puhafejű, a piros filkónak galambász helyi neve is hallható. Aki a kártyában csal, nem tartja tiszteletben a játékszabályokat, az a szegediek nyelvén cupiz, vagyis hamisan kártyázik. Öregek olykor még máig emlegetik Szeged hajdani országgyűlési képviselőjét, Babó Emilt, akit az Országos Kaszinóban cupizáson kaptak. Innen az úri szállóige: Emil, te csalsz! Ezt a hírhedt esetet Tömörkény szerint

32 népünk így magyarázta: „a kártya már eredendőképpen csalás. Ott a furfangnak szabad játéka van, hát mi vétek volna abban? Továbbá, ha nagy pénzben megy, legalkalmasabb azt bicskán keresztül játszani. Az a legigazibb, mert minden darabot úgy kell a bicskáról lehasogatni, amellyel a csomó az asztalhoz van ütve. Ha pedig valaki máriás játékban húszat mond a pirosból, mikor a másiknál van a piros csikó, ez a másik vessen magára, ha elnézte. Hát ez így van, s mivelhogy így van, nem igaz az egész kártyahistória." Népünk különben azt tartatja, hogy aki veszt, az magára vessen : ne játssz huncut, nem vésztől akasztófáravaló! A kártyalapokat a rendes szerencsejátékon kívül mondóka kíséretében így szokták rakni : ződ erdőbe (— zöld nyolcas) király vadász (= piros király), sok makk teröm (= makk tízes), disznójárás (= zöld ász). A disznóknak vanëgy kanász (= zöld felső). 29 Homokos világ 170. 80 Ehhez KolbJ., Régi magyar játékkártyák. Budapest 1939. Zolnay V.,: A magyar kártyáról. Nyr. 1934, 79. 81 Vízenjárók 106. 32 Új bor idején 134. 56