Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

Nádihegedű. Tömörkény említi tájszójegyzékében. Tápai szólás : olyan, mint a nádihegedű, vagyis karcsú, sovány, fiatal fehérnép. Tiliduda. A dudás Csóti Gyapjas Antal gyermekkorában készített ilyen dudát három lyukkal. Mint mondja, „tilidudáztam, amíg sikerült a hangot megtanulni." Cirokhegedű. Tápai gyermekjátékszer, másként cirokmuzsika. A cirok szárát két bütyök között levágják, a héját bicskával felhasítják és gyufaszállal fölpeckelik. Egy másik, ugyanígy elkészített, megnyálazott cirokszárat vonószerűen húzogatnak rajta. Közben ezt mondják: cini, cini hegedű, két lábon állatéiul Drombé. A doromb tájnyelvi alakja. Kálmány emlegeti, ma már nem elékeznek rá.

89 Kerepölő. Fából készült hajtószerkezet, amely zajkeltésre szolgál.

40

. így nagypénteken a templomban a csengőt és harangot helyettesíti. Amíg a harangok mögsiketültek, vagyis a mély gyász idejére elhallgattak, a padéi gyerekek kereplővel járnak az utcán és minden háznál bejelentik az időt. Régebben az érni kezdő szőlőben a madarakat riasztgatták vele. Gyermekjátékként is előfordul. Búgattyú. „Régi hangszer, amely egy 15—20 cm hosszú, 3 cm széles, elvékonyított zsindelydarabkából készült, és amelynek egyik végére hosszú zsineget erősítettek."

41 Ennél fogva forgatták a zsindelyt a levegőben, amely búgó hangot adott. Tülök. Szaruból készült kanászduda. „A csordások és kanászok a szarvból, marhaszarvból készített tülköt használták, de csak állatok terelgetésére."

42 Víziduda. „Mintegy másfél méter hosszú, 5—15 cm-ig szélesedő átmérőjű, fűzfahánccsal vagy dróttal összeszorított kezdetleges, síptalan hangszer." Úgy készült, hogy kettéhasított hosszú fűzfa- vagy nyárfaág belsejét kivájták, azután az egybe illesztett két kivájt lapot a rágöngyölt fűzfahánccsal összefogták. Kukoricalisztért tutajos románoktól is cserélték. A vízidudán semmiféle dallamot nem lehetett eljátszani, csak egyes futamokat. Erős, sikongó hangot adott, mikor szélesebb, tölcséres végét a Tisza vize fölé tartva bele-bele fújtak a molnárlegények.

43 Paraszthangszereink Szeged népzenéjének a múlt századot megelőző igényesebb instrumentális világáról, egykorú paraszthangszereiről nem sokat tudunk. A középkorra az 1522. évi egyházi tizedlajstrom családneveiből következtethetünk. Ezek: Sípos, Lantos, Hegedűs. Feltűnő azonban, hogy latin nevek is előfordulnak mellettük: Citharista, Tubicinator. Ez a megkülönböztetés esetleg azt mutatja, hogy az ősi, tősgyökeres népzene, illetőleg az egykorú magyar népi hangszerkultúra mellett, a műveltebb, sokfelé megfordult polgári rétegekben már a nyugat-európai hangszeres zenélés is meghonosodhatott.

44 A XVI. századra a históriás énekek vetnek némi fényt. Szeged hódoltsági magyar zenekultúrájára sajnos nincsenek adataink. Föltételezhető azonban a törökség hatása. A szegedi defterekből tudjuk, hogy 1558-ban Musza, a zenészek igazgatója 1080, Hüszein dobos б hóra 900, Szejdi trombitás 6 hóra szintén 900 akcse fizetést kapott. 38 SzegSz. 1,219. Homokos világ, 37. 88 Kálmány 1,16. 40 Bővebb jellemzése Sárosi, 21-24. 41 Kovács, 430. Sárosi, 67. 42 Kovács, 46\. Sárosi,91. 43 Sárosi, 100. Kovács, 463. 44 Ecsedy /., A középkori hangszeres zene nyomozása régi magyar személynevekben. MNy 1960, 85. Bálint S., Az 1522. évi tizedlajstrom szegedi vezetéknevei 21. Bár nem tartozik vizsgálódásunk körébe, mégis említést érdemel a Szentlélekről elnevezett szegedi premontrei apácakolostornak Szegedi-kódex néven számontartott liturgikus célzatú, hangjegyes énekeskönyve (Liber variarum cantionum, röviden Cantionale 1516.), amely még feldolgozásra, értelmezésre vár. Vö. Bálint S., Szeged reneszánsz kori műveltsége 62,146. 583