Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)
A Bánátban ez az elfordulás még nem ennyire általános. Főleg a hosszú balladaszövegekhez kapcsolódó dallamokat érdekesnek, szépnek tartják. Az ízlés itt még valamivel hagyományosabb. Megállapíthatjuk, hogy a Szegedről népesült települések dallamkincse egységes, vagyis általában mindenütt ugyanazok a régi típusok ismeretesek, csak a hagyományőrzés, túlélés fokozata különbözik. E képből némileg kiválik Tápé archaikus, szakrális énekeivel. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy a többi faluban, tanyákon kifejezetten erre az anyagra koncentráló gyűjtés még nem volt. Fölvetődik az a kérdés, hogy a szegedi települések dallamvilága különbözik-e a környező, illetőleg közéjük ékelődött többi alföldi falutól, mezővárostól? Beszélhetünk-e a nagyalföldi zenedialektus-területen belül egy kisebb, szegedi tájegységről? Összehasonlításainkban a hódmezővásárhelyi, 24 halasi 25 és horgosi 26 népdalgyűjteményekből indultunk ki, amelyek már rendelkezésünkre állanak. Ezek azonban a kérdés eldöntéséhez még nem elegendők. A csekély földrajzi távolság, különösen Horgos esetében természetszerűleg igen összemossa a zenei határokat, és így a kölcsönhatások könnyen létrejöhettek. A halasi anyag összevetésénél pedig messzemenő számításba kell vennünk azt a körülményt is, hogy a halasi tanyákat túlnyomó többségben Alsótanyáról kirajzó szegedi kisparasztok népesítették be. Minthogy pedig az új dallamok zöme országosan közismert és dialektushoz aligha köthető, csupán a régi dallamokat vehettük figyelembe. Szeged vidékét sajátságos, csak itt élő dallamtípusok alig jellemzik. Anyaguk országosan, illetőleg egyik vagy másik dialektus területén szintén ismert. Különös azonban, hogy nemcsak az Alföld zenei világához fűzik szorosabb szálak, hanem több régi típuson keresztül a Dél-Dunántúl dallamaihoz is. Találunk azonban északi, erdélyi kapcsolatokat is. Vizsgálódásaink során azonban mindvégig számolnunk kell azzal, hogy a gyűjtés mértéke, intenzitása vidékenként nem egyforma. Bizonyos dallamfajták elterjedésének földrajzát jól ismerjük. Ilyenek a pentaton-kvintváltó dalok, a siratóval összefüggő dalok, dudanóták. Az egyházi népénekek gyűjtése azonban korántsem ennyire egyenletes és az anyag terjedelmét tekintve sem kielégítő. Mivel azonban a szegedi népzenében éppen ezek az énekek jellegzetes és fontos színt képviselnek, földrajzi kapcsolataikat a többi dallamhoz hasonlóan szintén föltüntettük. A további országos gyűjtés ebben az irányban még jelentős kiegészítésekkel, esetleg módosításokkal szolgálhat. a) Kapcsolat Dunántúllal Három jellegzetes dél-dunántúli pentaton-kvintváltó típusban : „Dunaparton van egy malom." Röszkéről került elő. A dunántúli változatokhoz képest dallamfordulataiban erősen elváltozott, de a típusazonosság kétségtelen. Az Alföldön ismeretlen. Kottás dallamgyűjtemény 4. sz. „Megrakják a tüzet". 2 sándorfalvi változata ismeretes. Bár zömmel dél-dunántúli dallam, szórványos adatokat Pest, Békés megyéből és Bukovinából is ismerünk. 5. sz. „Hej Dunárul fúj a szél". 2 változata Tápéról való. A nagyszámú dél-dunántúli adat mellett szórványosan Bácskában is él. 7. 8. sz. Más régi dallamtípusokban: 12-szótagos sirató dallamokhoz közelálló 6-szótagos típus Sándorfal vár ól, 24 Kiss L., Régi népdalok Hódmezővásárhelyről. Karcag, 1927. 25 Vargyas L., Régi népdalok Kiskunhalasról. Budapest, 1954. 26 Már idéztük Kiss Lajos zenefolklorista horgosi gyűjtését. 37* 579
