Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

Amikor az énekmondók, hegedűsök rendje már kiöregedett, kihalt, akkor szinte napjainkig akadtak mindig alkalmi verselők: falusi kántorok, tanítómesterek, nótáriusok, literátus népfiak, akik az ő nyomukba léptek, az ő énekszerző hagyományaikat folytatták. Versezetük végén sokszor meg is nevezték magukat. GILITZE ISTVÁN ÉNEKE. Ismeretes, hogy az 1821. évi makai árvizet Gilitze István énekelte meg,

36 aki önmagát 33 strófából álló versezetének kolofonjában így örökíti meg: Én Gilitze István a ki is ezt írtam, Makónak romlásán ugyan jelen voltam. Ne gondolja senki, hogy mástul hallottam. Hanem a mit írtam, szemeimmel láttam. írtak ezer hét száz nyoltzvan ötödikben Amikor születtem oroszlány jegyiben, Harmintz hat esztendős éppen akkor voltam, A mikor Makónak veszedelmét láttam. Ezt a versezetet az élőszavas tápai néphagyomány napjainkig fenntartotta. A szegedi nyomtatvány megjelenésének idején, tehát másfél századdal ezelőtt a tápai ősök hallották a dallamát valami vásáron, búcsún énekelni. Ezt elsajátították, talán ismerős is volt nekik, magát az istóriát, vagyis a szövegkönyvet pedig megvették. Ez később elkallódott, de a szöveg és dallam már a tápai folklórhagyomány szerves részévé vált. Elindult tehát azon az úton, amelyet egyéb híres, ponyvairodalmi eredetű balladáink már megjártak, és tőrülmetszett népballada lett belőlük. Ha összehasonlítjuk az istória eredeti szövegét azzal a szöveggel, amelyet Nagy Mihályné 68 éves tápai parasztasszony 1952 nyarán ismert és énekelt, akkor azt tapasztaljuk, hogy a folklorizált változat 11 versszakból áll. így tehát a tápai szöveg tömörebbé, költőibbé, de egyes helyeken homályosabbá is vált. Magára öltötte tehát az élőszóval való áthagyományozás minden jellegzetességét. Egy pillanatra érdemes az istória dallamánál is megállanunk, amelyet Nagy Mihályné a szöveggel együtt édesapjától tanult. Várnai Péter kimutatta, hogy rokon a virágok vetélkedése címen ismert gyönyörű székely ballada dallamával. Erről a szövegről viszont a kutatás már régebben megállapította, hogy középkori eredetű. Maga a dallam is a középkorba nyúlik vissza, és nyugati jellegű. Föltehetően egykorú nyugati balladahagyománnyal ismerős lantosok közvetítették hazánkba, ahol közismertté vált és számos változatban él. A versszerző iparkodott művét mindig közismert dallamra, » azaz ad notam énekeltetni, mert csak így válhatott népszerűvé, csak így terjedhetett el szélesebb körökben. NÁTLY JÓZSEF VERSEZETE. A múlt század elején a Feketesas-vendégfogadóban dolgozott egy sárgaréz gombos, kék frakkos, halbstiflis, azaz kurtaszárú kölyökcsizmás pincér, akkori néven markör, aki az egyik vendéget megölte. A gyilkosság kitudódott, a pincért halálra ítélték. Nemesi származására való tekintettel pallossal végezték ki. A hagyomány szerint Szlubász mester, az utolsó szegedi hóhér, aki barát86 Gilitze /., P. Makó Városának Víz által való pusztulásáról. Szeged 1821. Grünn Orbán betűivel. Reizner J„ Makó város története. Szeged 1892, 145. Újabb kiadásai Tóth F., Gilitze István és az 1821-es árvíz. A Makói Múzeum Füzetei 9. Makó 1972. Bibliofil kiadás Tóth Ferenc gondozásában Balogh Tünde illusztrációival Makó 1973. Tápén gyűjtött dallamáról Várnai P., A makói árvíz nótája. Zenetudományi Tanulmányok I. Emlékkönyv Kodály Zoltán 70. születésnapjára. Szerkesztette: Szabolcsi Bence és Bartha Dénes. Budapest 1953,543. 536