Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

morúságban találta. Megkérdezte tőle a király: Toldi, lehetne-e, mint egykor? Lehetne idő múlva! — felelte Toldi. Toldit ezután jóltartották. Három hét múlva ismét kérdezte a király: Lehetne-e már? —Lehetne ! — volt a felelet. Toldi most a király fölszólítására szétnézett az istállóban lévő lovak között. Farkuknál fogva földre terítette őket, de alkalmas lovat nem talált. Ezért megkeresték az ő szemétdombon tengődő lovát, amely csakhamar fölerősödött. Miklós bement a királyhoz, és jelentette, hogy parancsára készen áll. A király másnap a templomba ment vele, ahol az oltáron büszkélkedő pogányra mutatott. Toldi úgy találta pofon ütni, hogy menten a földre gurult. Majd megegyeztek abban, hogy a Duna szigetén küzdenek meg egymással. Toldi a maga csónakját visszalökte a partra, hiszen elég egy csónak is annak, aki majd életben marad. Megállapodtak, hogy fegyvereiket eldobva előbb a török nyomja le küzdő felének fejét. Ezután egymással kezet fogtak, hogy megbocsátanak egymásnak. A viaskodásban végül Toldi maradt fölül.

8 Mint látjuk, mondai változatunk olyan mozzanatokat is megőrzött, amelyek Ilosvai Selymes Péter szövegéből, eseménysorából hiányoznak. Ezek Solymossy Sándor szerint a chansons de gestes nyugat-európai hatását, ismeretét tükrözik. E hagyományt egyrészt Compostela zarándokai, másfelől cisztercita szerzetesek közvetíthették népünk archaikus epikai tudatába.

9 Csak éppen megemlíthetjük, hogy Szegedtől nem messze, a Maros mentén, Egresen épült egyik legnevezetesebb apátságuk, II. András nyugvóhelye. A szegedi Toldi-hagyományból századunkban már csak ez a hajdani mondai háttérből érthető szólás él : töngödik, mint Tódi Miklós lova a szemétdombon, vagyis nehezen, keserves gondok között él. MÁTYÁS KIRÁLY. A szegedi Mátyás-mondák egyik legrégibb rétegére jellemző, hogy garabonciás tudománnyal felruházva, szinte boszorkánymesterként tűnik föl előttünk. Van „ördöngös kiskönyve", amelyből három ördög ugrik ki a szolgálatára. Parancsára ezek hozzák el a török szultánt és legkedvesebb feleségét Budára, ahol Mátyás király megvendégeli, majd visszaviteti őket. A szajániak is tudnak a bűbájos Mátyás király könyvéről, amellyel magához olvasta az ágyukból, akiket csak akart. Elment a törökökhöz, de senki nem látta. Muzsikált nekik, mégsem vették észre. Keresték, de nem találták. Egyszercsak elárulta magát: az muzsikál, most nektek, akitől annyira féltek. Meg engedte fogatni magát, de reggel már hiába keresték, megint nem találták. Amikor végülis megölték, akkor mondták: szúrjad, szúrjad, most szúrod a magyarok mindön igazságát. Szózat hallatszott az égből, hogy a harangok szóljanak, mert meghalt Mátyás király, oda az igazság. Ebből a mondai képből Mátyásnak mitikus, még a paraszti középkor ihletében fogant alakja tűnik elénk, szemben a Mátyás-mondák túlnyomó részének anekdotikus, racionális, sokszor már a felvilágosult abszolutizmust is tükröző világával. Egyik mesévé szélesedett, erősen átstilizált szegedi mondában, amelynek a később még sorra kerülő Kis Kampó a hőse, Mátyás királynak van egy „gyönyörűséges holdas lova, mely éjjel, amerre ment vele, bármily sötétben, az egész tájat megvilágította. Hadjáratában kimondhatatlan szolgálatára volt, s még megboldogult édesapjának is, kitől б örökségben kapta." Ez a motívum talán még a középkori Szent László-monda Szög lovának képzetköréből tapadt Mátyás alakjához. A ló azonban eszünkbe juttatja Králjevics Márkó Sarac nevezetű lovát is, ami esetleg a délszláv epika világára, Hunyadi János és Mátyás király délszláv mondakörével való meghittebb kapcsolatra is utalhat. Szintén egyetemesebb távlatokba, a középkor világába kívánkozik az a Kálmány gyűjtéséből származó verbicai monda, amely Mátyás királlyá választását adja elő : 8 Debreczeni János mondai adatai Ipolyi Arnold népmesegyűjteménye. MNGY. XIII, 474-479. Toldi viselt dolgairól, fegyverzetéről, szegedi vonatkozások nélkül Jeles történetek. I. Pest 1794, 26 58,83,129,146,153. A mesébe forduló verbicai változat Hagyományok 1,151. » Solymossy S., A Toldi-monda keletkezése. ItK 1921. 22. 495