Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)
a néphagyományok romantikus hevületű ápolása volt. Főleg a népviselet és magyar táncok szolgálatán buzgólkodott. Az egyesület kezdeményezte a szeri országgyűlésnek minden év első szeptemberi vasárnapján való megünneplését. Az első világháború előtt a Kossuth-kultusz ápolását is összekötötték vele. Az ünnepségek, amelyet népi demokráciánk is számontart, a környékbeli kocsikon odaérkező nép ajkán árpádbúcsú, szobori búcsú a jellemző neve. Ez esetben nyilván a mondai hagyomány népi, társadalmi igézetéről is beszélhetünk. Alsóvároshoz tartozik egy ősi kertség, a Balagitó, régiesen Ballagitó, amelyhez az Etelka* ezt a mondai névmagyarázatot fűzi : Árpád a honfoglalás után Szegeden mulatozva, a Tisza kiöntésein vadászgatott. Egyízben egy hattyút ejtett el egyik nagy rétséges tónak kellő közepén, s mert se csónak, se talpak, se tutajok jelen nem voltának, egyik szolgája, kinek szavajárása „ballagok" volt, s ki ezen okra nézve közönségesen nem másnak, hanem Ballaginak neveztetett régi magyarainktól, ez a szegény szolga beballagott ugyan a vízbe, de soha többé ki nem ballaghatott. Elnyelte a tó, és magába eltemette az iszap. Mind az által ennek a magyar szolgának nevét el nem nyelhette mégis annak a torkos tónak telhetetlen iszapja, mely összefonnyadt testét eltemethette. Fennforog még most is örökös neve, ha nem másutt is, legalább a szegedieknél, itt e mai napiglan azt a tót, melybe az a Ballagi belehóit, Ballagi-tónak nevezik. A tón túl azt a helyet, melyben a hattyú eltemettetett, Hattyúsnak mondották a régi magyarok, a mostaniak pedig Hattyasnak. Más adatok híján nehéz eldönteni, hogy e magyarázatban Dugonics tudákos névelemzéséről, vagy az ő idejében hallott helyi népmonda megörökítéséről van-e szó. Ez a mondai hagyomány népünk körében egyébként ma már csak ritkásan ismeretes. Nyilván szintén újabb eredetű, esetleg régebbi hősnek Árpád nevével való helyettesítésével alakult az égi kozmosz egyik jelenségét magyarázó monda, amelyet Kálmány örökített meg, és amelybe nyilván Csaba királyfinak és Emese álmának képzetköre is belejátszott: Árpád apánk az édösanyjával álmodott, akinek az emlőjébül mögeredt a tej, és végigfolyt az égőn. Ezt hijjuk Tejútnak. Arra mönt Árpád apánk is a serögivel. SZENT ISTVÁN. Azok a mondák, amelyek első királyunk személyéhez kapcsolódnak, s amelyeket Kálmány gyűjtött Temesközbe sodródott népünk körében, csak részben illeszthetők bele a róla képződött mondai világképbe, legendakörbe. Ezt a sajátos jelenséget kétféleképpen magyarázhatjuk. Vagy olyan mondai archaizmusok megőrzéséről van itt szó, amelyeket a magyar nép valamikor országszerte ismert, de elsorvadt vagy elsorvasztották, mert nem lehetett beleilleszteni a kegyes király történelmi képzetkörébe, egyházi és nemzeti kultuszába. Számolhatunk adaptációs lehetőséggel is : más hajdani mondahősök viselt dolgait ruházták István királyra. Szent István királyi elhivatottságát példázza az a szőregi monda, amelyet Kálmány örökített meg: Mikó Szent István gyerök vót, a tengör partján kavicsokbul várat csinált. A király arra mönt szolgáival együtt. Nem köszöntek neki. Mögharagudott, hogy û mán várban van, й a vár ura, mégse köszönnek neki. Milyen ostobák — mondogatta — az embör mellett emönnek, osztán nem is köszönnek neki. A király kérdözte tüle, hogy mit mondott. Aszondom, hogy én is csak király vagyok a magam várában. Egy másik, Deszken följegyzett monda a Szent Jobbhoz költ magyarázatot, amelyből egyébként a király emberfölötti keménysége is kitűnik : István király Babilonba utazott az édösanyjával, aki úgy tanulta, hogy a babiloni tornyot még maga az Isten sëm dût heti össze. Szent István ezön annyira mögbosszankodott, hogy az édösanyját pofonvágta. Utána mögröttent: maga vágatta le a kézit. Ez van mög még most is. & * A Ballagitó mondája Etelka 1,217. Vö. még Kovács J. 483. A tejútról: Csillagok 13. A szer országgyűlés hiteléről Győrffy Gy., Pusztaszer. Műemlékvédelem 1959,193. 1 A két monda lelőhelye Kálmány III, 302. 493