Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

érkeztek. Az öregebbek, asszonyok és legények feketében, a leányok legtöbbnyire fehérben és rózsaszínben. Hanem ez utóbbiak ruhájából alig látszott ki valami. A kezükben élő- és művirágokból készített szebbnél-szebb virágcsokrok, szélesen lelógó szalagokkal, a szalagokon Isten hozott és hasonlófölírások. Egyiknek az édesanyja, testvére, vagy nénikéje, másiknak meg a kedvese vitte a virágos üdvözletet. A módosabbaké csak úgy tündöklött szép pompájában, sőt akárhányé fáttyollal is be volt vonva a por ellen. Még a legszegényebbje sincs virág nélkül. Ha egyebet nem, hát mezei virágokból font koszorúkat hoz magával a búcsúhelyről. Azonban a legények sincsenek minden dísz nélkül. A hídon biztonság okáért nem egészen egy csoportban, hanem rajosán érkeznek. így nem csoda, hogy mire a menetnek vége és a bagázsiás szekerek következnek, jó félóra is belételik. Hat óra elmúlt és még mindig hallatszik az üdvözlés, a dicsértessék a Jézus. A Dömötör-templomban megtartott rövid hálaadás után a búcsúsok városrészenként is szétoszlottak. Még a maguk templomába is betértek,.ezután jutottak hajlékukba, ahol meghitt vendégség várta őket. A búcsúsok a radnai ágat nagy tiszteletben tartották, a ráakasztott virágokkal együtt. A tisztaszoba ablakába tették. Szentelménynek tekintették, főleg a betegnek készített fürdővízbe raktak belőle. A századforduló táján nagylány le is szokta magát fényképeztetni. A mirtuszkoszorúval övezett képet bekeretezték, és a szoba falára akasztották. Tápai Öregek a kenyeret máig Radna felé fordulva szegik meg. Más búcsújáróhelyek Az első világháború után megszűnt a nagyemlékezetű radnai búcsújárás. Radna Romániához került. Az alsóvárosi barátok a rendtartományuk gondozása alatt álló Verebély és Gyűd kegyhelyekre irányították a szegedi föld jámbor híveinek figyelmét. Ezek egészen más, távoli szakrális tájakat fogtak össze, megközelítésük azonban egyházi szervezéssel, búcsúsvonatok indításával nem jelentett nagyobb gondot és fáradságot. Közvetlenségükből, emberi melegségükből mindenesetre sokat vesztettek. A papok, értelmiségi vezetők nem mindig szolgáltak épületes példával, a penitencia készségével. Amíg a „parasztok" a vonaton is énekeltek és imádkoztak az olvasót, addig ők a másik kocsiban az utazás „unalmát" sokszor kártyázással, anekdotázással, tehát jelen esetben megbotránkoztató szórakozással töltötték el. A hagyományból már csak töredékek maradtak meg: fölvirágozták, zöldággal díszítették a vonatot, de legalábbis a mozdonyt. A kegyhely állomásán elővették a búcsúkeresztet, zászlókat. Sok asszony fehérkendőt kötött ilyenkor a fejére. A hagyomány szellemében folyt le továbbra is a szentkúti, és vodicai, a szegedi tanyavilág legnyugatibb peremeiről olykor még a hajósi búcsújárás. SZENTKÚT. Alsóvárosi, tápai, szőregi, tanyai népünk gyalogszerrel, kocsin, vonaton szórványosan ma is fölkeresi pünkösd ünnepére és Kisasszony napjára a röviden Szentkút néven emlegetett ferericszállási szent kutat, Kiskunfélegyháza közelében,, amely Pálosszentkút, újabb nevén Petöfiszállás tanyaközséghez tartozik. A kultusz régebben természetesen sokkal mozgalmasabb volt.

164 A legenda szerint a hódoltsági időkben még templom állott a kút közelében. A népnek azonban a török elől menekülnie kellett. A templom elpusztult. Hogy a török a Szentséget meg ne gyalázza, a hívek menekülés közben egy közeli kútba rejtették. Ennek emlékezete később is fennmaradt. A szétszóródott, pap és templom nélkül maradt hívek, egyszerű pásztorok hosszú időkön át ehhez a kúthoz jártak ájtatoskodni, amelyet az ostyában rejtőzködő Isten hitük szerint egykor megszentelt. Egy gaz164 Főleg a futóhomok: Szeged, Félegyháza, Majsa, Halas, Kecskemét színmagyar tanyai népe keresi föl Pünkösd és Kisasszony ünnepén. A híres jászladáriyi szentember, Orosz István is megfordult itt különös belső élmények; és külső körülmények között. Hosszadalmassága miatt sajnos itt nem lehetett idézni; Egy magyar szentember 119. 399