Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

SZENTEMBEREK, KOLDUSOK A szegedi táj három híres, távolabbi vidékeken sem ismeretlen, szinte klasszikus szentembere Böhő Ferenc, Tápai Pista, Tüdő Vince, akik a franciskánus nuova pazzia paraszti megtestesülésének, kései magyar hírmondójának tűnnek előttünk. Életalakításukban, viselt dolgaikban különös egyvelegben jelentkezik a sámán-hagyomány és keresztény színeződésű démonológia, továbbá a középkori legendavilág és barokk népkönyvek ihletése. A vallásos átélés még sokat megőrzött bennük a mágia archaikusabb világképéből is. Böhő Ferenc igazi nevét nem ismerjük. Mint Sebők Zsigmond írja,

88 jeruzsálemi királynak nevezte magát. Folyton jövendölgette a világ pusztulását, amit közeli időkre közölt vele Gábor arkangyal. Esztendőn át egyebet sem tesz, mint folyton a tanyai keresztekhez járt, és ott imádkozik. Sorra járja a mintegy tíz mérföldes kálváriát, ami rendesen egy hétig tart. Mikor elvégezte, újra elöl kezdi... Éjjel, nappal, zimankóban, hév nyárban mindig kálváriát jár és süvegét még a legcsikorgóbb hidegben sem teszi a fejére. Ott lóg használatlanul a hátán. Ha olyan helyre téved, ahol a nép összecsoportosul, prédikálni kezd neki. E beszédeiben egy saját külön tíz parancsolatot köt a nép szívére: ne pipálj, hajadat ne nyírasd, subickos csizmában ne járj, tükörbe ne nézz, vasalt ruhát ne hordj, bajuszodat ne pödörd, selyemszoknyát föl ne húzz, vasútra ne ülj, móringos asszonyt ne tarts. Akik ehhez nem tartják magukat, a halál beszüretöli őket a pokolba. * Tápé szülöttje Miklós István (1838—1895), másképpen Tápai Pista, névmágiás szorongásból Fütyű Pista, Temetői Embör, aki a múlt század utolsó évtizedeiben messze földön ismert szentember volt. Az elmondandókat a tápai nép előadásából merítjük, amely már természetesen hajlik a mondaias színezésre, egyúttal azonban jellemző módon világítja meg e szentembereknek a kortárs népközösségben és az utódok emlékezetében elfoglalt helyét. Tápai Pista árva gyerek volt, korán béresnek kellett állania. Fiatal korában összeférhetetlen, káromkodós, tolvaj természetéről volt híres. Egy este éppen tarhonyát főzött, amikor egy öreg ember jelent meg előtte, aki arra kérte, hogy ne káromkodjék többet. Pista durva szitkokkal felelt a tisztes öreg kérésére. Az aggastyán, aki a helyi legenda szerint nem volt más, mint Isten angyala, másnap is megjelent. Most is arra kérte, hogy imádkozzék, sőt a szolgálattal is hagyjon föl. Adott neki egy könyvet is. Ez volt a matika, amelyből mindenféle dolgokat elő tudott olvasni. A segítségével ott termett, ahol akart. Ezzel utazta be a messzi szenthelyeket: Rómát, Lorettót, Jeruzsálemet. Mint mondják, Turinban Kossuthnál is megfordult. Pista megfogadta a tanácsot, bár még imádkozni sem tudott. Egy elhagyott pincében húzta meg magát, ahol Szent Antal megtanította imádkozni, sőt a matikából írni-olvasni is. Később egy hétig elrejtőzött, vagyis önkívületi állapotba esett. Közben a gonosz is többször megkísértette, de Istvánon már nem tudott hatalmat venni. Életét ezentúl az imádságnak, zarándokságnak, munkának Sebők Zs., A jeruzsálemi király. SzN. 1885,150. sz. 357