Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

A KERESZTSZÜLŐK, KERESZTNÉV A családi életnél röviden már szóltunk a komák és ezzel a leendő keresztszülék kiválasztásáról és az így született lelkirokonságról. Most itt a liturgikus és gyakorlati kötelességekről még bővebben is szólnunk kell. A komaasszony hagyományos feladata egészen napjaink kórházban, klinikán való gyermekszüléséig az volt, hogy a lebetegedéstől kezdve gondoskodjék a gyerekágyasról: főzzön-süssön, takarítson, olykor mosson is helyette. Mindenképpen б szokta vinni, esetleg fölváltva más közeli asszonyrokonnal, szomszédasszonnyal a könnyű, de tápláló, leginkább tyúkból, galambból készített ebédet. Ha véletlenül egyébként igen ízletes kacsahúst hoztak, sok anya nem evett belőle, mert általános hiedelem szerint akkor magzata locska, bőbeszédű lett volna. Ilyenkor mindennek megvan a maga szimbolikus jelentősége és gyakorlati következménye. Ennek is. Az olyan emberre, akinek folyton jár a szája — emlékezésül erre a hagyományra — szokták mondani, hogy kacsát övött vele az édösanyja, amikor hordozta, gyerekágyat feküdt vele. Az ételhordásra szolgáló edénynek Szűz Mária pohara, komatál, komabögre, komacsésze, komafindzsa, Újkígyóson komaszélke, Tordán komaasszonyszélke a neve, amely mintegy 10 cm magas és 20 cm átmérőjű virágdíszes cserép vagy porcelán edény. Csak ilyenkor veszik elő, máskor a suglót tetejét díszíti. A gyerekágyas egyébként a tápaiak szerint szemeset, így kását, meggyet ne egyék, mert magzata kiütéses lesz. A gyerekágyas elveszti a tejét, ha szoptatós anya ül az ágyára. Nem szabad ennie mások, nem családbeliek előtt. A gyereknek mielőbb nevet kell adni, választani, hogy szólítani lehessen. Ismeretes, hogy a keresztnév, szögediesen körösztnév, öregek ajkán körösztölönév voltaképpen a védőszent neve. Feltűnő, de a szakrális hagyományból tökéletesen érthető, hogy népünk kizárólag a névnapot, vagyis a védőszent ünnepét szokta megülni. A születésnapot csak legújabban, polgári hatásra tartja számon. A patrónust, vagyis a névadó szentet, a szülők, legközelebbi hozzátartozók választják ki, sokszor éppen a keresztszülők nevét. A választásba — különösen régebben — a keresztelő pap is beleszólt. Ugyanis szülei kívánságától függetlenül a gyereket annak a szentnek a nevére keresztelte, akinek napján vagy legalábbis kalendáriumi szomszédságában született. Ezért találkozunk különösen a múlt század folyamán népünk körében ritka keresztnevekkel: Leánder, Fausztin, Pius, Wolfgang, Lipót, Efrém, Elizeus, Zakariás, Bonaventura, illetőleg Emerencia, Isméria,

30 Szabina, Apollónia, Brigitta, Genovéva, napjaink tápai szakrális névdivatjában a Lourdesi Jelenésekre utaló Bernadet. Az ilyen gyereknek aztán a családi körben olyan nevet adtak, amilyent szerettek volna. így is szólították, amiből aztán számos hivatali félreértés támadt. 80 A két név népünk Anna tiszteletét idézi. Az apokrif hagyomány szerint Emerencia, népiesen Emer Annának édesanyja, tehát Jézus dédanyja. Izméria, Ösmér pedig a testvérnénje, Máriának nagynénje. Mindkettőnek sok ivadéka volt. E föltételezett rokonságnak néphagyományainkban Krisztusatyafiság a neve. 31