Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

A Dömötör-templom előtt a céhek várakoztak zászlóikkal. Amikor a pásztorok menetét meglátták, a templom küszöbén álló főbíró címeres botjával — amelyre az Isten báránya is rá volt faragva —jelt adott és megindult a magisztrátussal együtt a puszták népe felé. A zászlóvivő tanyai kapitányt megölelte, majd megfordulva, a pásztorokat a templom felé vezette. A plébános teljes díszben, fényes segédlettel, baldachin alatt várta őket. Amikor a menet a küszöbhöz ért, a plébános a Magnificat anima mea éneklésébe kezdett. A nép maga is énekelt, miközben bevonultak a templomba. A mise és prédikáció után a plébános átvette a juhászok ajándékát, a bárányokat. Az ünnepi ebédhez a pásztorok bürgepaprikással járultak hozzá, amelyet ott főztek ők maguk a templom udvarán. A túrós lepényről, rétesről, bélesről a juhásznék, a borról pedig a borbírák gondoskodtak. Az ebéden ott voltak a Város vezető emberei. Az ételeket menyecskék és lányok szolgálták föl, akiket a juhászlegények dudaszóval kísértek a konyhából az ebéd színhelyéig. A barokk világra annyira jellemző ünnepélyes Tafelmusik polgári változatára kell itt gondolnunk.

309 Ebéd után szintén dudaszó mellett táncra pördült mindenki, olykor még a papság is. Ezzel a vidám ünnepséggel függ nyilván össze a Dugonics-följegyezte szólás is : neki mindönnap Dömötör napja vagyon,

310 vagyis mindig részeg. A búcsú költségeihez egyébként maga a Város is hozzájárult. Az 1725. évi tanácsi jegyzőkönyvben olvassuk: Szent Dömötör napján Nemes Város ebédet adván, ebédre költ el 11 forint 37 dénár. Az összeget később 100 forintban állapították meg. A juhászok mulatságát különben 1835-ben szüntette meg az akkori, már a jozefinizmus ridegségében nevelkedett plébános. Egy biedermeier hangulatú versezet,

311 egyébként Jéger József palánki tanító szerzése, így emlékezik meg a búcsúról : Jó napot báránykám, hova olyan gyorsan? Én Szegedre megyek, majd vígadok ottan. Hallottam, hogy ott ma Szent Dömötör napját Üli a szép város, úgy mint templom napját. Ezt hogy megértettem, igen megvidultam, És azonnal mindjárt útnak is indultam. Oda jutván pedig köszöntést is teszek, Danolva, a paprikásból egy jót eszek. A teli kancsót vígan rá emelem, Imígyen egy-két versem eléneklem: Éljen Szent Dömötör temploma, pásztora Ő véle mind magyar, mind német bujtárja.

312 Farkastól legelő nyájunk már ne féljen, A nemes tanács pedig sokáig éljen. Éljenek a drága érdemes vendégek, Esztendőre is jó paprikást Ígérnek. Nosza rajta dudás, fújj egy pár víg nótát, Mindnyájan kiálthassuk veled, hogy: Vivát! A városrész pátronusára, de a vitézi élet hajdani védőszentjére mutat, hogy a palánki polgárőrség magyar gyalogszázadának 1806-ban készült hadi zászlaján Dömötör képe látható a következő versezet kíséretében : Nagy vitéz Dömötör, kérjük alakjaid E palánki gyalog csoport, hív bajnokid : Légy gondos vezérünk, ha szükség kívánja, Mert javáért Szeged mindenét fölszánja.

313 309 A duda szakrális cselekményekben régebben sokszor szerepel, így Szabolcsi Bence közlése szerint a ferrarai S. Vito apácakolostor zenekarában. Az is föltehető, hogy amikor Szegeden Dömötör napján dudaszó mellett adták föl az eledeleket, talán még a régi főúri lakomák fogásnótáinak polgári maradványairól van szó. Bővebben a szegedi népzenéről szóló fejezetben. 310 Példabeszédek II, 190. 811 Könyves J., Szent Dömötör temploma. SzN. 1890, 162. sz. 312 Azaz magyar és német káplánja. 818 Reizner III. 112; Bérei Farkas András versezete. 308